Amióta a kisbabát a nyakunkba dobták, az életem darabokra hullott: nem voltam felkészülve egy ilyen fordulatra.
Miután a fogadott gyermek bekerült az életünkbe, minden megváltozott, sajnos a rosszabb irányba.
Zita és a férje, Gábor, nyolcéves lányukat, Lilit nevelték. Bár a családjuk teljesnek tűnt, úgy érezték, még egy gyermeknek is tudnának elég szeretetet és gondoskodást adni. Határozatot hoztak, hogy örökbe fogadnak egy fiút a gyermekotthonból, annak ellenére, hogy a rokonok óva intették őket.
— A szüleink nem támogatták az ötletünket — emlékszik vissza Zita. — Anyám azt mondta: „Miért akartok egy idegen gyereket? Ki tudja, milyen genetikája vagy betegsége van?” De mi Gáborral határozottak voltunk, és nem hallgattunk mások véleményére.
Hosszú papírmunka és eljárások után ötéves Benedek került a családjukba. A fiú csendes és félénk volt, de a házaspár azt hitte, körül tudják őt ölelni meleggel és törődéssel.
Már az elején Zita és Gábor úgy döntöttek, nem szólnak Benedeknek arról, hogy örökbefogadott. Remélték, hogy idővel elfelejti a múltját, és igazi családtagnak fogja érezni magát.
Ám néhány hónap múlva aggasztó dolgok történtek. Egy nap Zita rátalált Lili kedvenc babájára, amelyet ollóval felvágott valaki.
— Megdöbbentem — meséli a nő. — Benedek csak állt mellettem és nézett rám néma csendben. Megkérdeztem, miért tette, de csak a vállát vonogatta.
Zita úgy döntött, gyermekpszichológushoz fordul. A szakember elmagyarázta, hogy ez a viselkedés a gyermekotthonban szerzett traumákból eredhet, és azt tanácsolta, legyenek türelmesebbek és szeretőbbek.
A házaspár próbálta követni a tanácsokat, de a helyzet csak romlott. Az óvodában Benedek elkezdte mesélni a nevelőknek, hogy otthon nem kap enni, és folyton büntetik. Nem sokkal később a gyámhivatal munkatársai kopogtattak be Zitáékhoz ellenőrizni a dolgokat.
— Alázatos volt — sóhajt fel Zita. — Mindig a legjobbat akartuk adni a gyerekeknek, most meg a kegyetlenkedéssel vádoltak minket.
Az ellenőrzés nem talált rendellenességet, de a keserű íz megmaradt. Gábor egyre erőteljesebben követelte Benedek visszaadását a gyermekotthonba.
— Nem bírom tovább így — mondta a feleségének. — Tönkreteszi a családunkat. Lili fél tőle, én pedig tehetetlennek érzem magam.
Zita szerelme és a Benedek iránt érzett felelősség között vergődött. Reménykedett, hogy idővel jobb lesz, de a helyzet csak súlyosbodott. A fiú egyre agresszívebb lett, fenyegette a szüleit és a húgát.
Végül Gábor nem bírta tovább, és beadta a válópert. Ugyanis végső figyelmeztetésként közölte: vagy visszaviszik Benedeket az otthonba, vagy elválik tőle.
— Ez volt az életem legnehezebb döntése — ismeri be Zita. — Szerettem a férjem, de nem tudtam elárulni Benedeket sem.
A válás után Zita maradt a két gyerekkel egyedül. Mind Lilit, mind Benedeket próbálta támogatni, de úgy érezte, képtelen mindkettőre figyelni. A folyamatos stressz és feszültség idegösszeomláshoz vezetett.
— Rájöttem, hogy így nem mehet tovább — mondja. — Nem tudtam Benedek számára biztosítani azt a gondoskodást, amire szüksége volt.
Nehéz szívvel Zita úgy döntött, visszaviszi Benedeket a gyermekotthonba. Fájdalmas volt mindenkinek, de tudta, hogy így a legjobb.
— Remélem, talál majd egy olyan családot, amely meg tudja adni neki azt, amit én nem tudtam — mondja könnyek között Zita.
Most már csak Lili nevelésére és a lelki egyensúlyának helyreállítására összpontosít.
