„Tényleg jól néz ki. Én meg már észre sem veszem” – gondolta Viktor.
A reggel, mint mindig, zűrös volt. Viktóra elkészítette a reggelit, felkeltette Veronikát. A férje elfoglalta a fürdőszobát, így a konyhában kellett megmosni a kislányt. Véletlenül a törölközővel lelökte a csészét az asztalról. A zajra odarohant a férje. Viktóra megkérte, hogy fogja Veronikát, maga pedig összeszedte a földre hullott törmeléket.
– Na, végre. – Viktóra rohanni kezdett az öltözéshez.
– Mennem kell, te pedig vidd el Verát az oviba. Ma fontos napom van – mondta már az előszobából, miközben becsukta a csizmája cipzárját. – Bemutatom a prezentációmat. Ha jól sikerül, én vezetem a projektet, ami több pénzt, tapasztalatot és ajánlásokat jelent.
Felkapta a kabátját, utoljára megvizsgálta magát a tükörben, megragadta a táskáját, és kirohant a lakásból. Viktor még csak fel sem tudott háborodni.
A szendvicsét és a kávéját majszolgatta, miközben Veronika mellette állt és figyelte.
– Te is szeretnél egy falatot?
A kislány bólintott.
– Nem, nem szabad, különben az oviban nem eszed meg a kását.
A kása említésére Veronika összeráncolta az arcát.
– Én sem szeretem a kását, de a legkevésbé sem azt, ahogy anya mindig elszalad otthonról. Úgy tűnik, ezzel már nem lehet mit kezdeni. – Viktor a mosogatóba tette az üres csészét.
Sokáig küzdött, mire sikerült a kislányra felhúzni a folyton elcsavarodó harisnyát. Aztán még tovább keresték a kesztyűt, ami végül a konyhai radiátoron bukkant fel. Végül izzadtan és kicsapzottan kiléptek a lakásból. Viktor felkapta a lányát, és lefutott vele a lépcsőn.
Az óvónőnek átadta Veronikát, de az valamit magyarázni kezdett neki.
– Bocsánat, sietek – vágott közbe, és szégyenletes módon kiszaladt az öltözőből.
Csak a kocsiban lélegezhetett fel. Percnyi pihenőt adott magának a reggeli hajsza után, mire elindult a munkahelyére.
Egész úton azon tűnődött, milyen jó volt, amikor Viktóra otthon ült. Nyugodtan ment dolgozni, és egy takarított lakásban találta magát, ahol már ott virított a főzés illata. Semmi stressz. Most meg csak a futás van. Nem, ez így nem mehet tovább.
Sok nő álmodna arról, hogy otthon maradhatna. De Viktórának fontos a függetlenség, a karrier. Akkor minek ment hozzá? Csinálhatta volna a karrierjét is. Meg kell győznie Viktórát, hogy mondjon le a munkáról. Hát nincs elég pénzük? Viktor úgy döntött, este beszél a feleségével. Rögvest jobb lett a kedve.
A munka elterelte a figyelmét a reggeli káosztól. Ebéd után jött egy SMS Viktórától, hogy később ér haza, és kérem, vegye ki Veronikát az oviból.
Hát ez megint megérkezett. Pedig tervezett egy sört inni a barátaival. Alig találkoznak. A kedve újra a padlóig süllyedt.
Este sültkrumplit készített, amikor hazaért Viktóra, ragyogó szemekkel, elégedetten. Meg sem vetkőzve belépett a konyhába.
– Elképzeled, a prezentációm feltűnést keltett! Kineveztek a projekt vezetőjévé! Gratulálj! – A lábujját megemelve odanyújtotta az arcát egy puszira. Viktor megpaskolta a vállát.
– Nem vagy örömömben? – vette észre Viktóra a férje lehangoltságát.
– De igen, nagyon boldog vagyok. Király! A feleségem karriert épít. Projektvezető lett. Ránk meg Veronikára már nincs ideje. Minden tökéletes! – mondta gúnyosan.
– Miért vagy így kiakadva? Te talán irigy vagy, hogy én dolgozni mentem, sikerült, te meg csak egy egyszerű menedzser maradtál?
– Mi köze van az irigységhez? A lányunkat csak reggelente és hétvégén látod. Hamarosan nem is fog felismerni. Nincs elég pénzetek?
– Ne ordíts! Most nem Veronikára gondolsz, hanem magadra. Igen, többet fogok keresni nálad. És ez bánt téged. Hogy nem érted? Azt akarom csinálni, ami boldoggá tesz, nem otthon ülni. Jól akarok kinézni. Pont ilyen voltam, amikor belém szerettél. Vagy nem?
Viktor zavarba jött, nem tudott mit válaszolni. Ez igaz volt.
– De akkor más volt. Most van egy lányunk. És egy gyereknek anyára van szüksége – ellenkezett.
– Apára is. A férfiak szeretik a terheket a nőkre hárítani, és ők a hibásak minden rossz nevelésért. Na, akkor te foglalkozz a gyerekkel! – felelte Viktóra.
A vita egyre hevesebb lett. Mindketten magukat tartották igaznak, és egyik sem akart engedni. Megbékélés nélkül feküdtek le, haraggal a szívükben. Mintha parancsra, egymástól elfordulva. De álmukban Viktóra a kezét a férje mellkasára tette, és ő gyengéden megfogta. Álmodban továbbra is szerették egymást.
Másnap reggel Viktor korábban kelt, hogy ő szaladhasson el először. De Viktóra már készítette a reggelit és keltette Veronikát. Sóhajtott és ment borotválkozni. És minden megismétlődött: a kávé kifutott, Vera beleakadt a harisnyájába, Viktóra pedig már az ajtóban állt.
Viktor odakiabált neki, hogy ma nem tudja elhozni Veronikát… De csak egy csapódó ajtó válaszolt.
– Francba! – dühében a ruháját vágta az ágyra.
Nem így képzelte a családot. Az anyja nem dolgozott, otthon ült, főzött, várta az apját, segített a leckében. Sose veszekedtek. De nekik miért nem megy?
A munkahelyén Margit odament hozzá. Egy időben rózsás és viharos kapcsolatuk volt. Még mielőtt Viktóra megismerte. Vagy inkább miatta szakított Margittal.
– Mi bajod van mostanában? – kérdezte.
– Milyen baj? – Viktor instant kávét tett a csészéjébe.
–Aztán egy nap, miközben Veronika játszott a szobájában, és a konyhában együtt főztek, Viktor rájött, hogy a család valójában nem a tökéletes reggeli rutinról, hanem arról szól, hogy megtalálják a közös utat a szeretetben és a megértésben.
