Az úton mindig találkozunk különös emberrel
Nem értem, miként sikerült a fiatal, elegánsan öltözött hölgynek meggyőzni, hogy jósoljak. Mi magyarázatunk miért? Két órája ülünk már ugyanabban a kocsiban, és a férjem melója közben a szomszéd, egy harmincas évei körüli, sötét hajú, menő frizurájú, kecses alakú nőtől semmi rossz benyomást nem szereztem. Mosolygós, beszédes, ám a szemei
Az ő szemeinek semmi különös nem látszott, csak napellenző szemüveget viselt. – Micsoda? gondoltam. Egy borús őszi napon, amikor a felhők elsötétítették az eget, szinte feketén viselte a szemüveget. Talán csak elfedte a szem alatti zsákocskákat vagy egy duzzadt szemet? Előfordul ilyesmi.
Az én feladatom volt, hogy bármilyen kifogást találjak, miért tesz ez a nő valami szokatlant, és találtam is néhányat. De a kíváncsiság engem zaklatott. Nem ismertem jól őt. Amit tudtam, hogy Mária Szabó névre hallgat, és valahol a szolgáltató szektorban dolgozik. Közeli ismerőssel feltenni a kérdést: Miért visel napellenzőt a sötétben? kellemetlennek tűnt. Lehet, hogy szemet beteg?
Így hát hallgatólagosan beszélgettem vele, mint a legtöbb úti ismeretlen. Hirtelen, a szeménél egy változás történt, és felajánlotta:
Réka, hadd jósoljak neked! Nagyon jó vagyok benne. A nagymamám profi jós volt, igazi, nem egy átverő, mint amilyenek most mindenhol vannak. Nem szeretnél tudni a sorsodról? Próbáljuk ki, hiszen érdekes!
Egy szakadéknyi félelem és kíváncsiság egyaránt kavarogott bennem. Nem akartam tudni, mi vár rám, de…
Köszönöm, Mária, de nem hiszek a kártyákban, s a jóslásban sem mondtam.
Akkor nincs is miért félni válaszolta. A bátorság hiánya nem létezik, csak a szavak.
De miért gondoltad, hogy félnek? próbáltam magabiztosan hangozni, miközben láttam, ahogy a szomszéd ajka megremeg egy mosolyban.
A döntés a tiéd. Senki sem kényszerít mondta, közben a fejében furcsa viszketést érzett, mintha belülről vakarodna. Hirtelen megszólalt:
Tudod mit, miért is ne? gondoltam, bár a gondolataim teljesen másfelé mennek. A fordulatot nem kedveltem. Ahelyett, hogy azt mondtam volna: Jobb, ha nem, barátságosan mosolyogtam az idegenre.
Mária bólintott, elővett egy bársonyos zacskót, és lerakta a kocsiban egy paklit.
Miközben levette a szemüveget, hat hatalmas lencse takarta el teljesen a szemeit. A szívem megállt.
Hogy fogod a kártyákat olvasni? Nem látsz suttogtam.
Ne aggódj, Réka, érzem a kártyákat, mindent tudok belőlük. Az én szórakozásom nem sok, kezdhetjük? kérdezte, újra felhúzva a szemüveget, amely szörnyű látványt nyújtott, és ez nekem szorongást keltett.
Visszhang nélkül vállaztam a feladatot, mintha nem látná a mozdulataimat.
Mária körbeletette a kártyákat a szokásos rituálé szerint, és azt mondta:
Fordítsd meg a legközelebb lévő lapot, az a múltat mutatja.
Kihúztam egy lapot, kezem remegve. A lap teljesen fehér volt, rajzolat nélkül. Mária megállapította:
Érdekes. A fehér lap azt jelenti, hogy nincsen múltad. Hogyan lehet ez?
Mi ez a furcsa pakli? A normál kártyákban ilyesmi nem fordul elő próbáltam magabiztosan szólni, de hideg futott végig a hátamon. Talán őrült valaki vagyok?
Próbáljuk újra. Válassz egy lapot, amit kedvesnek találsz.
Az egyetlen vágyam az volt, hogy minél gyorsabban összecsomagoljam a cuccaimat és elhagyjam a kocsit, vagy legalább a legközelebbi állomáson kiszálljak, hogy ne halljam többé ezt a hangot és ne érezzem azt a láthatatlan feszültséget.
Azonban engedelmesen, a másik akaratát követve, egy újabb lapot húztam, és ismét fehér papírt találtam. A gyanúm nőtt, hogy talán csalásról van szó, és bátorságot merítettem:
Talán itt elég lenne? Valószínűleg minden lapod ilyen. Ez egy rossz poén, ami nekem nem tetszik!
Mária ideges lett.
Biztos vagyok benne, Réka, a kártyák rendesek, a mintát vékony tűvel készítették, érzem ujjammal, de most sima lapok. Hidd el, én is meglepődtem. Próbálj még egyszer, most a jelenre koncentrálva!
Négykörrel felnyomottam két lapot, átnyúltam a felületet. Ahogy vártam, semmi pont vagy lyuk nem volt rajta tiszta, sima papír. A lapokat a kezembe dobta Mária.
Elég már! Mondj őszintén, miért kezdted ezt?
Mária bőven elkeseredettnek és sápadtnak tűnt.
Esküszöm, semmi rosszat nem gondoltam, csak egy kis szórakoztatásra akartam a vonaton. Próbáljuk még egyszer a jövőre
Jöjjön, próbáljuk kiabáltam dühösen, és kihúztam a következő lapot. Amikor felfordítottam, azt akartam először Máriának megmutatni, de rájöttem, hogy ő sem látja, és közel kiáltottam:
A jövőm teljesen fehér! Mit tegyek most?
Mária arcát nem csak sápadt, hanem ideges foltok borították be.
Valószínűleg hamarosan meghalok, ugye?
A szemeim kitágultak, de nem veszekedtem, csak csendben felvettem a kabátot, a táskát, kinéztem az ablakba, és mérgesen kijöttem:
Honnan tudhatnám? Mindannyiunknak egyszer vége lesz Viszlát, leszállok ezen az állomáson, sürgős dolgom van. kiáltottam, miközben a gondolataimban ott motoszkodott: Ez a fenevér elrontotta a hangulatom!
A megkínzottan dühös nő elhagyta a kocsit, előkapott egy cigarettát, majd egy férfi felé fordult:
Találna egy gyújtót?
A férfi, Gábor, bólintott, elővitt egy gyújtót, és lassan a poros padlóra ereszkedett. Fel kellett hajolnom, hogy magam nyújtsam a gyújtót. Belélegezve a füstöt, egy kis könnyedség érződött.
Az ajtók kitárultak, mielőtt léptek volna a peronra, gyorsan rendbe tettem az arcom, és egy pillantást vetettem arra a férfira, akinek szemei még mindig ijedten keresték a világot.
Jaj, kedves, láttam már a koponyát, biztos nem ez a legjobb élmény! Bocs, nem akartam megijeszteni Az időd még nem jött el, én csak egy nyaraláson vagyok, elveszítettem a kontrollt! mondtam a férfinak, miközben a szemeim visszaölelték a visszafogott mosolyt.
És így kiléptem a kis magyar város peronjára, ahol a vonat távozott. Tanultam, hogy az ismeretlenek titkaiban gyakran csak a saját félelmeink tükröződnek, és hogy a belső béke megőrzése a legfontosabb útmutató az életben.







