„Jó estét. A felesége vagyok, Juraé. Bejöhetek?”…
Az egész hétben a Semmelweis Egyetem zajongott a közelgő röplabdameccs miatt. Az orvostanhallgatók csapata a Műszaki Egyetem csapatával mérkőzött meg. Hajnal óta unszolta barátnője, hogy menjenek el nézni a meccset.
„Nem szeretem a röplabdát, sem a sportot általában. Semmit sem értek benne,” ellenkezett Tündér.
„Mit kell érteni? Csak szurkolj a mieinknek, hogy nyerjenek. Kérlek, legyél kedves, nekem,” nyafogott Zsóka.
„Nem a győzelem érdekel, hanem Soma,” sóhajtott fel Tündér, és végül engedett.
A csarnok zsúfolásig telt meg, minden pad egyik oldalon tele volt. A játék magával ragadta Tündért is. Hamarosan ő is ujjongott a többi szurkolóval, és lengett egy vörös zászlóval—a műszakos csapat szurkolói kékeket lengettek. Végül az orvostanhallgatók nyertek. A lányok úgy örültek, mintha ők nyerték volna meg a meccset.
„Haza?” kérdezte Tündér, amikor kiléptek az egyetem épületéből. Már rég bevonult az éjszaka, meggyulladtak az utcai lámpák.
„Várjuk meg Somát, gratuláljunk neki. Hamarosan átöltözik és kijön,” kérlelte Zsóka hangja, amit már a kiabálástól félrenőtt.
Nem kellett sokat várniuk. Hamarosan kijött Soma valami fiúval. Észrevették a lányokat, odajött, és bemutatta nekik Jura-t, a riválisát a meccsen. Kiderült, hogy iskolás koruk óta barátok. Négyen mentek hazafelé, közben elemezték a meccset. Aztán kettéváltak: Soma elkísérte Zsókát, Jura pedig Tündért. Aznap óta együtt voltak.
Egy évvel később, miután Tündér lediplomázott, összeházasodtak Jura-val. Jura egy évvel korábban fejezte be a tanulmányait, már dolgozott. Mindkét szülő belefogott az önerőbe, és a fiatalok hitelre vettek egy kétszobás lakást, a jövőbeli gyerekekre gondolva.
Három évvel a lakodalom után megszületett a fiuk, hat évvel később a kislányuk.
A gyereknevelés mellett Tündér a fogászaton dolgozott, ahol minden rokont, ismerőst és azok ismerőseit is kezelte. Jura mérnökként dolgozott egy nagy cégnél. A röplabdát már ritkán játszotta, leginkább csak nyáron a strandon. De formában maradt, ugyanolyan feszes és vonzó volt. Mindig, amikor a férjére nézett, eszébe jutott az első találkozásuk. Most már elképzelhetetlen volt, hogy soha ne találkoztak volna, hiszen akkor sem akart elmenni a meccsre.
Persze, már nem volt közöttük az a szenvedély, mint a házasság első évében, de harmonikus volt az életük. Ünnepnapokon vendégeket láttak, hétvégente barátokkal mentek piknikezni a nyaralóba, nyaralni a tengerpartra. Egyszer-kétször Törökországba is eljutottak. Egyszer ketten, egyszer csak fiúkkal, Andrással—Vilmoska akkor még csak tervezés alatt volt. A barátaik közül ők számítottak a tökéletes párnak. Alig volt más, aki a mai napig együtt maradt volna.
Zsóka jóindulatúan irigykedett a barátnőjére. Azt állította, hogy Tündér és Jura boldogsága neki köszönhető. Ha akkor nem győzi meg Tündért, hogy menjen el a meccsre, soha nem találkoztak volna Jura-val. Zsókának és Somának viszont nem jött össze. Később férjhez ment, két év múlva elvált, és azóta is a boldogságát kereste.
Egy este Tündér a fiával tanult, aki akkor ötödikes volt. A kislányuk mellette ült, oldalra dőlő fejjel, nyelvét kiöltve rajzolgatott.
„Anyu, a telefonod szól,” szólt fel András a füzet fölött.
Tündér meghallgatta. Valóban rezgett a telefonja. Otthon általában lekapcsolta a csengőhangot. Gyakran hívták. Vagy egy ismerősnek fájt a foga, és tanácsot kért, mit szedjen, hogy kibírja reggelig, vagy valaki könyörgött, hogy fogadjon a rendelőben valamilyen hasznos ismerőst vagy főnököt. Bár le volt némítva, mindig felvette a telefont. Hiszen ő orvos, nem utasíthatja el a segítségre szorulókat.
Ezúttal Zsóka hívta. Tündér indította a hívást, és rögtön közölte, hogy a fiával tanul, majd később visszahívja.
„Később túl késő lesz,” mondta Zsóka. „Jura nincs otthon, ugye?”
„Még nem jött haza a munkából. Szólt, hogy késni fog. Mi kell?”
„Nem a munkahelyén van. Az imént láttam egy étteremben egy csinos lánnyal. Én itt egy barátommal vagyok. Kimentem, hogy felhívjalak. Beültek a kocsijába és elhajtottak, szerintem a lányhoz mentek. Bocsáss meg, barátnő, de ez nem véletlen találkozás. Komoly a kapcsolat közTündér egy mély lélegzetet vett, és bár a szíve lüktetett a fájdalomtól, mosolyogva szólt a férjének: “Teázzunk meg együtt, és mesélj, milyen volt a napod.”







