Az étterem, ahova Zoltán meghívott a második randira, árasztotta magából a túlzó eleganciát: félhomály lebegett a levegőben, a pincérek hangtalanul siklottak az asztalok között, mintha árnyak lennének. Ő tökéletesen illett ebbe a környezetbe drága öltöny, feltűnő karóra, az az önelégült, félmosoly, amit csak az tud, aki hozzászokott, hogy mindig és mindenhol ő a világ közepe.
Rendelj csak bármit, amit szeretnél legyintett hanyagon, még a menübe sem nézett bele. Ki nem állhatom, ha egy nő korlátokat állít magának.
Az egész úgy hangzott, mintha mesebeli királyfi akarna lenni egy reklámfilmben, mégis valami furcsa aggodalom bújt meg bennem. Talán a vizsgáló tekintete miatt, vagy inkább azért, mert túl szívesen beszélt a régi barátnőiről, akik szerinte csak pénztárcát láttak benne.
Kacsasalátát és egy pohár furmintot választottam. Zoltán viszont nagyban játszott: szték, tatár beefsteak, egy üveg prémium vörösbor. Businessről elmélkedett, panaszkodott az emberek felszínességéről, és hosszan beszélt értékekről, lelki közelségről. Hallgattam, bólogattam, de egyre inkább úgy éreztem magam, mintha nem randin lennék, hanem egy vizsgán, ahol bármikor bedobhatnak egy alattomos kérdést.
Egyemberes színház
Mikor a pincér lerakta elénk a fekete, bőrkötéses számlatartót, Zoltán sem jött ki a szerepéből. Tovább filozofált az erkölcsök hanyatlásáról, közben kényelmesen a zakója belső zsebébe nyúlt, majd a másikba, aztán a nadrágját is elkezdte tapogatni. Az arca elkomorult a magabiztosságot egy mesterkélt zavarodottság váltotta fel.
Az ördögbe sóhajtott, szinte a szemembe nézve. Úgy tűnik, vagy az irodában, vagy a másik autómban maradt a pénztárcám.
Széttárta a karját, átadta magát a helyzetnek, de a szemében nem volt félelem. Nem kérte a pincért, hogy várjon, nem próbált átutalni telefonon, csak nézett rám.
Hát ez igazán nevetséges helyzet mondta, miközben hátradőlt. Tudnál segíteni? Te most fizetsz, én majd visszaadom. Vagy legközelebb meghívlak, kamatostul.
Abban a pillanatban világossá vált: ez egy előre megtervezett teszt, amiről fél órája annyit filozofált.
Olvastam már ilyen történeteket fórumokon, láttam bugyuta szappanoperákban, de azt sosem hittem volna, hogy velem is megesik egy felnőtt férfi előadásában.
A gondolatmenete nevetségesen egyszerű volt: ha egy nő akadékoskodás nélkül fizet kettejük helyett, jó fej könnyen leigázható, kimenthető. Ha viszont nemet mond, akkor biztos anyagias. Már nem üzletember ült velem szemben, hanem egy akcióban lévő sértett manipulátor, aki úgy gondolja, most próbára tehet.
Biztosra vette, hogy már nyert is. Az ő világában egy ilyen nagyfogásnak csak annyit jelentek, hogy előkotrom a bankkártyám, szó nélkül.
Rideg számítás
Lassan, kimérten nyitottam ki a táskámat. Láttam, ahogy Zoltán megkönnyebbül azt hiszi, bejött neki a húzása.
Természetesen, semmi gond feleltem halkan, és intettem a pincérnek.
Legyen szíves, osszák szét a számlát mondtam egyenesen. Én kifizetem a sajátom. A sztéket, bort és a desszertet pedig fizeti a férfi, aki meghívott és mindent a legdrágábbból rendelt.
A mosoly azonnal lehervadt az arcáról.
Ez mit jelent? sziszegte felém hajolva. Hisz nálam nincs pénztárca.
Tudom vontam vállat, miközben odatettem a telefonomat a terminálhoz. De alig ismerjük egymást. A sajátom kifizetése alap. Hogy egy férfi, aki maga hív meg egy drága helyre, mindenből a legdrágábbat választja, aztán rajtam akarja leverni az már nem az én dolgom. Felnőtt férfi vagy, meg fogod oldani.
A pincér zavartan nézett rám, majd rá. Zoltán vörösödni kezdett, páncélozott magabiztossága lepattogott róla.
Ez komoly? suttogta dühösen. Egy kis pénz miatt? Mondtam, hogy visszaadom. Ez csak egy próba volt.
Hát kipróbáltad mondtam, miközben felkeltem. Én pedig olyan nő vagyok, akit nem lehet manipulálni.
Már az ajtó felé indultam, de úgy éreztem, valami még hiányzik. Ott maradt, fizetetlen számlával, dühösen, elveszetten, pénztárca nélkül.
Visszamentem az asztalhoz, előhúztam a pénztárcámat, és előszedtem pár gyűrött ezrest, meg egy marék aprót azt, ami mindig a táska aljában marad.
Ja, igen fordultam még oda. Ha a pénztárcád a másik autódban van, akkor gondolom, a taxira sincs pénzed?
A pénzeket odatettem a poharához.
Tessék, itt egy kis apró a metrónak. Ne aggódj, hazaérsz. Tekintsd ezt a hozzájárulásomat a női lélek kutatásodhoz.
Többen is felnéztek a szomszédos asztaloktól. Zoltán úgy ült ott, mintha lekevertek volna neki egy pofont.
Kiléptem az utcára.
Az este nekem csak egy salátába és egy pohár borba került nem nagy ár azért, hogy időben felismerjem, ki ül velem szemben, és éveket spóroljak meg magamnak. Remélem, ő is tanult belőle, bár az ilyenek többnyire nem változnak.
Te mit tettél volna a helyemben? Megmentetted volna a feledékeny úriembert, vagy inkább a kemény, de tisztességes utat választod?
