„Tudod, hogy néz rád? Szeretettel és csodálattal,” mondta elégedetten a lánya.
Balázs kijött a fürdőszobából, csak egy törülközővel takarózva. Vízcseppek csillogtak izmos mellkasán. Nem férfi volt, hanem álom. Valériában édes fájdalgás nyilalt át.
Balázs leült az ágy szélére, magához húzta volna, hogy megcsókolja, de Valéria elfordította a fejét.
„Ne, különben soha nem tudok elmenni. Mennem kell. Zsófi már biztosan otthon van.” Valéria arcát Balázs vállához dörzsölte.
„Vali, meddig lehet még így? Mikor mondod el a lányunknak, hogy mi vagyunk egymásnak?”
„Három hónapja még nem is tudott a létezésemről, és nagyon is jól elvolt,” válaszolta Valéria felállva, és elkezdett öltözködni.
„Úgy érzem, mintha eddig nem is éltem volna, csak vártalak volna. Nem bírok nélküled egy napot sem…”
„Ne törd össze a szívem. Ne kisérj el,” mondta Valéria, és kiosont a szobából.
Az utcán járt, próbálva nem figyelni az arra járók tekintetére. Úgy érezte, mindenki tudja, honnan jön. A férfiak kíváncsian néztek rá, a nők… elítéléssel.
Nem is csoda – alakja, tartása, kifejező szemű, pillák által árnyékolt arc, duzzadt ajkak. A sötét, dús haj kicsúszott a tarkóján összefogott hajgumi alól. Pedig Valéria szeretett volna láthatatlan lenni.
***
Fiatalon ment férjhez, húsz évesen, erős, kölcsönös szerelemből. Majdnem azonnal teherbe esett. A férje próbálta rábeszélni az abortuszra. Korai lenne, előbb anyagilag stabilizálódni kéne, lesz még alkalom. De Valéria nem ment bele, és egészséges kislányt szült, remélve, hogy a férje idővel megváltozik. De a kislányt soha nem szerette meg. Hát igen, sok férfi közömbös a gyerekek iránt.
Egy napon egy nő hívta fel, elmondta a címet, ahová Valéria férje gyakran járt esténként. Nem rohant azonnal ellenőrizni, hanem megvárta a férjét, és egyenesen rákérdezett. Először tagadott, majd mentegetőzött, végül felkiáltott:
„Egy őrült nő mond valamit, és te elhiszed? Nem vagy jobb nála. Elmegyek, és megfogod bánni…”
Az ajtót becsapta. Valériának nem volt kedve élni, de a kislánya figyelmet követelt, és így túlélte. Két hét múlva azonban nem bírta tovább, elment a megadott címre, egy fa mögé állt az udvarban, és várt. Hamarosan megjelent a férje, kezén fogva egy fiatal nővel. Besétáltak a kapun.
Másnap Valéria beadta a válókeresetet. Tudta, hogy nem tudna megbocsátani, nem olyan a természete. A kislányt bölcsődébe adta, és visszament dolgozni.
Néha férfiak kerültek az életébe, de egyik sem tetszett annyira, hogy az életét összekösse vele. Sok év múlva azonban Balázsnak sikerült meghódítania a szívét. Szép, magas, méltó hozzá. Köztük heves és szenzenciális viszony alakult ki. Egyszer Zsófi megkérdezte, miért öltözik fel ilyen gondosan.
„Randi,” felelte Valéria félig tréfásan, félig komolyan.
„Ááá,” értette meg a lány, és nem kérdezett többet.
Zsófi testre az anyjára hasonlított, de arca nem volt olyan szép. Mindenki csodálkozott, hogyan lehet, hogy ilyen szülőktől ilyen átlagos lány születik. Valéria viszont örült neki. A szépség nem kenyeret ad, csak gondot okoz.
Soha nem voltak barátnői. De ez nem miatta volt, hanem a lányok irigysége miatt. Félték, hogy mellette halványnak tűnnek. Talán ezért ment hozzá annyira fiatalon, remélve, hogy a férjében barátot is talál.
„Túl kisstílű és egyszerű hozzád, bármennyire is jóképű,” mondta az anyja.
***
„Zsófi, itthon éValéria mosolygott, és bár még nem tudta, mi lesz a következő lépés, érezte, hogy végre megtalálta azt, aki tényleg szereti őt és Zsófit is.
