Tört szív, telt reménnyel: Út a boldogság új kapujához

Zsófi, köztünk vége! mondta Gábor hidegen. Egy igazi családot akarok, gyerekeket. Te ezt nem tudod nekem adni. Beadtam a válópert. Három napod van összepakolni. Ha elmész, szólj. Addig anyukámnál leszek, amíg fel nem készítem a lakást a gyereknek és az anyjának. Igen, ne csodálkozz, az új barátnőm terhes! Három nap, Zsófi!

Zsófi hallgatott, mintha a talaj elsüllyedne alatta. Mit válaszolhatott volna? Öt éven át próbálkoztak, de három terhesség tragédiával végződött. Az orvosok biztosították, hogy egészséges, de mindig valami baj történt. Zsófi egészségesen élt, a várandósság alatt pedig még óvatosabb volt. Utoljára a munkahelyén ájult el, és a mentő már nem érkezett meg időben

Gábor becsapta az ajtót, Zsófi pedig kimerülten összeesett a kanapén. Erő sem volt már pakolni. Hova mehet? A házasság előtt a nagynénjénél lakott, de az meghalt, és a lakást az unokatestvére eladta. Visszamenjen Felsőzsolcára, a nagymama házába? Béreljen valamit? És a munka? A kérdések kavargtak a fejében, de az idő múlott.

Reggel kinyílt az ajtó, és belépett Gábor anyja, Tóthné Erzsébet.

Nem alszol? Jó, hogy nem. mondta ridegen. Azért jöttem, hogy meggyőződjek, nem viszel el semmit, ami nem a tiéd.

Nem tervezem elvinni a fiad régi zoknijait. húzta össze a szemöldökét Zsófi. Meg akarod számolni a cuccaimat?

Milyen szemtelen vagy! Pedig régen milyen szelíd voltál. Én mondtam Gábornak már az első vetéléstől, hogy soha nem lesz gyereked.

Ezért jöttél? Akkor maradj csendben és figyelj.

Miért viszed a készletet? kapott fel Erzsébet.

Az enyém, a nagynénémtől, emlék tőle.

Üres lesz nélküle!

Nem az én problémám. De legalább lesz unokád.

Csak azt vidd, ami a tiéd!

A laptop, a kávéfőző és a mikró a kollégáktól van. Az autót a házasság előtt vettem. A fiadnak megvan a sajátja.

Minden megvan neked, csak gyereket nem tudsz szülni!

Nem a te dolgod. Úgy látszik, Isten így akarta.

Nem bánod? Lehet, hogy direkt csináltad?

Butaságot beszélsz. Még csak el sem tudok gondolni rá fájdalom nélkül.

Zsófi körülnézett a cuccai eltűntek. A keféje, a sminkje, a papucsai Valami fontosit elfelejtett. Anyós jelenléte idegesítette. Aztán eszébe jutott a macskaszobor, a nagymama emléke. Belül titkos rekesz volt benne, fülbevalókkal és egy gyűrűvel nem értékes, de szívbéli. Gábor szerint értéktelen. Talán eldobta? Zsófi kinyitotta a teraszt.

Mit keresel ott? szólt Erzsébet. Gyere, vedd a cuccaid és menj!

Megtalálta a macskát, minden sértetlen volt. Most már elmehetett.

Itt a kulcs, viszlát. Remélem, nem találkozunk többé.

Zsófi bement az irodába. Táppénzen volt, de szabadságot kért.

Melletted állunk. mondta a főnöke. De nélküled nehéz. Három hét elég? Maradj a városban?

Zsófi behunyta a szemét, és érezte, ahogy Pál keze enyhén megfogja. Tudta, hogy a sok fájdalom után az új élete most kezdődik el igazán. Az élet néha úgy viselkedik, mint a Tisza hirtelen megárad, de mindig visszatalál a medrébe. A lényeg, hogy ne veszítsük el a reményt, mert a jövő mindig hozhat új lehetőségeket.

Rate article
News 24 Justall
Tört szív, telt reménnyel: Út a boldogság új kapujához