“Én már nem főzök mindenkinek! Csak magamnak és Annának.” “Ez meg miért?” dühödött fel Miklós. “Mert úgy tűnik, a mi családunkban mindenki magáért felel. Akkor így is éljetek!”
“Anyu, hol a reggeli?” Jázmin berontott a hálószobába ajtót nyitva nélkül. “Késésem lesz az iskolából!”
Nóra megpróbált felülni, de szédült. A hőmérő harmincnyolc és hétet mutatott. Tüzesen fájt a torka, a mellkasában zihált a légzés.
“Jázmin, rosszul vagyok Vegyél valamit a hűtőből.”
“Nincs ott semmi! Csak Annának a joghurtok!” A lány a küszöbön állt, karját a mellén keresztbe fogva. “Mindig csak rá gondolsz!”
A gyerekszobából sírás hallatszott. Annika felébredt. Nóra erőt gyűjtött, hogy felálljon. A lábai megrogyottak, a szeme előtt keringtek a foltok.
“Nóra, hol a pólóm?” Miklós kikukkantott a fürdőszobából. “A kék csíkos?”
“A szekrényben kéne lennie”
“Nincs! Tegnap vasaltad?”
Nóra a falnak támaszkodott. Tegnap egész nap lázasan próbálta ellátni a kicsit.
“Nem, nem értem rá.”
“Francba! Nekem megbeszélésem van!” A férj idegesen becsapta a fürdőszoba ajtaját.
Annika egyre hangosabban sírt. Nóra legyintett, majd a gyerekszobába ment, felkapta a lányát. A kicsi átölelte, zokogva.
“Anyu!” Jázmin kiabált a konyhából. “Itt semmi nincs! Még kenyeret se!”
“Pénz van az asztalon, vegyél útközben valamit.”
“Nem fogok beugrani boltba! Nekem vizsgám van! És amúgy is, a te dolgod, hogy etess mindenkit!”
Nóra csendesen a konyhába ment, Annikát a karján tartva. Kivett a fagyasztóból húsgombócot, rárakta a serpenyőt a tűzhelyre.
“És főzz tésztát is!” parancsolta Jázmin, a telefonját pötyögve.
Míg a reggeli készült, Miklós összegyűrött pólóban jött ki a hálószobából.
“Ezt kellett felvennem. Úgy nézek ki, mint egy csavargó. Köszönöm szépen!”
Nóra hallgatott. Fájdalmas volt beszélni, és ereje sem maradt a magyarázathoz.
“Petinek ma van a szülinapja” közölte Jázmin, magának tésztát tölteni. “Iskola után átmegyek hozzá. Későn jövök.”
“Jázmin, nagyon rosszul vagyok. Nem maradnál itthon? Segítenél a húgoddal?”
“Igen, persze! Fél éve várom ezt a bulit! És amúgy sem én kértem a húgot! Ez a ti problémátok!”
A lány megragadta a táskáját és kirohant, becsapta az ajtót.
Miklós reggelizett, közben a telefonján pörgette a híreket.
“Miklós, nem jönnél hamarabb ma? Nagyon rosszul vagyok.”
“Nem tudok. Munka után céges buli van. Kötelező, érted.”
“De beteg vagyok”
“Akkor igyál valamit. Paracetamolt vagy ilyesmit. Nem vagy ágyban fekvő. Küzdj valahogy.”
Megcsókolta a homlokát izzadt, forró volt és távozott.
Nóra egyedül maradt a hároméves lányával. Annika figyelmet, ételt, játékot követelt. Nóra automatikusan teljesítette mindezt, miközben érezte, ahogy kifogy az ereje.
Délutánra a láza harminckilencre emelkedett. Nóra valahogy megetette a gyereket, lefektette, majd maga is összeesett a kanapén. A fejében lüktetett a fájdalom, a szíve hevesen vert.
A telefon rezgett. Jázmin üzenete: “Anyu, adj pénzt Peti ajándékára! Sürgős!”
Nóra nem válaszolt. Már a telefon megfogásához sem volt ereje.
Este elsőként Miklós érkezett haza. Kissé ittasan, vidáman, egy boltból hozott zacskóval.
“Vettem sört és chipszet! Ma focimeccs van!” Leborult a kanapéra, bekapcsolta a tévét.
“Miklós, kérlek, etesd meg Annikát. Nem birok felkelni.”
“Mi van, tényleg olyan rossz?” végre ránézett a feleségére. “Miért vagy ilyen vörös?”
“Magas lázam van. Egész nap”
“Hát akkor hívd a mentőt, ha ennyire rossz. Hol van Annika?”
“Ágyban. Hamar felébred.”
“Jó, megetetem. Csak előbb keljen fel.”
Fél óra múlva a kicsi felkelt. Sírt, anyát kereste. Miklós kelletlenül lehúzta a tévét, felvette a lányát.
“Miért sírsz? Gyere apuhoz!”
De a gyerek anyához kapott, még hangosabban sírt. Miklós tanácstalanul állt.
“Nóra, hozzád akar jönni!”
“Adj neki kekszet a szekrényből. És gyümölcslét.”
“Hol? Nem találom!”
Fel kellett kelnie. A világ megbillent, épp hogy megkapaszkodott a falban. Kivette a kekszet, töltött gyümölcslevet a pohárba. Annika enyhén megnyugodott.
Jázmin éjfél után ért haza. Nóra nem aludt a láz elűzte az álmát.
“Miért nem válaszoltál az üzenetemre?” kezdte a lány a küszöbről. “Peti anyukájától kellett kölcsönkérnem pénzt! Szégyen!”
“Jázmin, egész nap közel 40 fokos lázam volt”
“És azt mi? Telefont nem tudtál felvenni? Két másodperc lett volna!”
Másnap reggel Miklós rázta fel a vállán.
“Nóra, kelj fel! Mennem kell dolgozni, Annika meg üvölt!”
A láz csökkent, de a gyengeség megmaradt. Nóra felkelt, felöltöztette a lányát.
“És a reggeli?” kérdezte a férje.
“Csináld meg magadnak. Én viszem Annikát az oviba.”
“Magamnak? De hát nem tudok főzni! Nincs időm!”
“Megtanulod.”
Valami a hangjában elhallgatta Miklóst. Morgott valamit, majd a konyhába ment.
Amikor Nóra visszajött az oviból, a lakásban rendetlenség uralkodott. Piszkos edények, szétszórt
