Tavaszi Áthidalás
Reggelente a folyó felett derengő zúzmara borult, és a régi híd deszkái ropogva válaszoltak a lépéseknek. A faluban minden a megszokott mederben folyt: az iskolás fiúk, táskákkal a vállukon, átszaladtak a hídon a buszmegállóhoz; idősnéni, Tóthné Valéria óvatosan lépkedett a deszkák közötti réseken egyik kezében tejjel teli szatyor, a másikban bot. Mögötte lassan gurult egy háromkerekű bicikli: rajta az ötéves szomszédfiú, Pisti komolyan figyelt, nehogy a kereke a hézagba essen.
Esténként a bolt előtti padon gyűltek össze: megvitatták a tojás árait, a tavaszi enyhéket, ki hogyan vészelte át a telet. A híd két félre osztotta a falut: a túloldalon maradtak a kertélyek és a temető, azon túl pedig az út a járási központhoz vezetett. Néha valaki a vízpartnál időzött bámulta a jégmaradványokat, amelyek még nem tűntek el a folyó közepéről. Magáról a hídról ritkán beszéltek: mindig is itt volt, a táj és a mindennapok része.
De ezen a tavaszon a deszkák hangosabban nyikorogtak. Öreg Török Sándor észrevette először a korlát melletti repedést megtapogatta, és csóválta a fejét. Hazafelé menet meghallotta két asszony beszélgetését:
Minden csak rosszabb lesz Isten ments, ha valaki beszakad alatta.
Hagyd már! Annyi éve áll!
A szavak ott maradtak a levegőben, a március szele mellett.
Reggel borús és párás volt. Az elágazásnál lévő oszlopra műanyag alá rejtve feltűnt egy papírlap: A híd használata a veszélyes állapota miatt tilos! Az önkormányzat határozata értelmében gyalogos- és járműforgalom egyaránt tiltott. Az aláírás olvasható volt. Valaki már megpróbálta felhajtani a plakát sarkát meggyőződni, hogy valódi.
Először senki sem hitte komolyan: a gyerekek a megszokott úton indultak a folyó felé, de visszafordultak a bejáratnál piros szalag és egy Tilos az áthaladás tábla lógott. Tóthné Valéria sokáig nézett a szalagra a szemüvege fölött, aztán lassan megfordult, és a part mentén kereste a kerülőt.
A bolt előtti padon tízen gyűltek össze: körbeolvasták a közleményt. Varga József szólalt meg először:
Na, most mi lesz? A buszhoz se lehet eljutni Ki viszi át a cuccokat?
Ha valakinek sürgősen városba kell? Nincs más híd!
A hangok nyugtalanul csengettek. Valaki a jégen átkelést javasolta de a jég már elkezdett eltávolodni a parttól.
Délre elterjedt a hír az egész faluban. A fiatalok a járási hivatalt keresték telefonon ideiglenes átkelőt vagy csónakot kértek:
Azt mondták, várjunk a bizottságra
De ha sürgős?
Válaszként csak hivatalos mondatok hangzottak: vizsgálat folyt, a döntés a lakosság biztonsága érdekében született.
Aznap este a művelődési ház előtt gyűlést hívtak össze: szinte minden felnőtt megjelent vastagabban öltözve a folyó felől fújó szél és a párás levegő miatt. A teremben termoszból öntött tea illata terjengt; valaki a kabátujjával törölgette a bepárásodott szemüvegét.
Először halkan folyt a beszélgetés:
Hogy vigyük át a gyerekeket? Gyalog messze van a főút.
Az élelmiszert a város felől hozzák
Vitatkoztak, megjavíthatják-e maguk a hidat, vagy építhetnek-e melletti átkelőt. Való felidézte a régi idők, amikor együtt foltozták az áradás utáni károkat.
Varga József lépett elő:
Hivatalosan is fellebbezhetünk! Kérjünk engedélyt legalább egy ideiglenes átkelőre!
Tóthné Valéria is támogatta:
Ha mind összefogunk hamarabb engedélyezik! Különben hónapokig várhatunk
Megállapodtak, hogy közös kérelmet írnak: feljegyzik, ki hajlandó munkával vagy szerszámokkal segíteni.
Két nap alatt három küldött utazott a járási központba találkoztak a hivatalnokkal. Ridegen fogadták őket:
Törvény szerint minden folyón átívelő munkát jóvá kell hagyni, különben az önkormányzat felel! De ha hoznak egy gyűlési jegyzőkönyvet
Varga József határozottan nyújtotta át az aláírással teli papírt:
Itt a döntésünk! Engedélyezzék az ideiglenes átkelőt!
Rövid tanácskozás után a hivatalnok szóbeli engedélyt adott, biztonsági előírások betartásával. Megígérte, hogy biztosít néhány deszkát és szöget a közmű raktárból.
A gyűlés utáni reggelre már mindenki tudta: megvan az engedély, többet nem lehet várni. A régi hídon friss táblák lógtak, a vízpart mellett pedig deszkák és egy csomó friss szög hevert amit sikerült kiharcolni. A helyiek hajnalban gyűltek össze: Varga József, mogorván, régi kabátjában, először kaptak a lapáthoz megtisztítani a vízhez vezető utat. Mögötte csatlakoztak a többiek: valaki fejszével, valaki drótkötéllel. Az asszonyok sem tétlenkedtek hoztak teát termoszból, valaki vatta kesztyűt adott azoknak, akik elfelejtették a sajátjukat.
A folyó mentén még holtt







