Boglárka, de nálam tél van, a tűzhely csak fából fűt! panaszkodik Júlia a konyhában.
Édesanyám, te vidékről jössz, csak a fenyőfától ismered a fűtést. A nagyapám és a nagymamám egész életükben a faluban éltek, nyárra meg a kert, erdő, gombák.
Júlia mostanában csak a nyugdíjas életet ismeri. Hatvan év mögött áll, harmincöt évét a Budapesti Közszolgálati Számvevői Hivatalban könyvelőként töltötte. Most reggelente nyugodtan kortyol egy csésze teát, lapozza a könyvet, és nem siet sehova.
Az első hónapokban a nyugalomra élvezi a csendet. Felkel, amikor kedve tartja, lassan reggelizik, néz televíziót. A boltba csak akkor megy, amikor a sorok már nincsenek. Negyven év után ez a szabadság aranyat ér.
Szombat reggel Jelzáloghitel-igénylő irodájában a telefonja csörög.
Anyu, beszélnünk kell, komolyan kell beszélnünk.
Mi a baj? kérdezi Júlia aggodalommal. Rendben van Marikával?
A lánya jól van. Jövök, elmondom. Ne aggódj!
Ezek a szavak még inkább nyugtalanítják. Amikor a gyerekek azt mondják, ne aggódj, a szívükben már valami nyugtalanít.
Körülbelül egy óra múlva Boglárka a konyhában ül, a köveledett pocakját simogatja. Harminckét éves, a második gyermekük a közelben, de OlaszOlivérrel még nem házasodtak össze. Már négy éve élnek együtt, Marika nő, de a házasságra úgy tűnik, nincs szükség.
Anyu, gondunk van a lakással kezd Boglárka, idegesen csípőbe harapva a teáscsészét. A bérbeadó 20000 forinttal emeli a bért. Alig tudunk élni a jelenlegin, s most még ezt is kérik.
Júlia együttérzően bólint. Tudja, milyen nehéz fiataloknak. Olivér váltogatja a munkákat: ma raktárban, holnap futár, holnapután őr. Boglárka szabadságon van a kislányával, hamarosan második szabadságra megy.
Gondoltuk, hogy elköltözzünk, hogy olcsóbb legyen mondja a lány. De senki nem akarja a gyereket eladni.
Mit terveztek? kérdezi a nő, már érzi a csavart.
Ezért jöttem szorítja a pulóver szélét. Anyu, lehetne nálad lakni egy időre? Addig, amíg megtakarítunk, és talán hipotéka is tudunk felvenni.
Júlia egy korty teát vesz fel, de a két szobás korszerű lakás már így is zsúfolt, s egy kis család beleférne?
Boglárka, hogyan férünk el mindannyian? Csak két kis szobám van.
Anyu, majd szűk helyen is elég lesz. A legfontosabb, hogy a bérleti díj, ami most 130000 forint, egy év alatt 150000 forintra nő. Ha spórolunk, ez a pénz a hitel előlegévé válhat.
Júlia elképzeli Olivért, ahogy hangosan telefonál a szobában, a gyerekek Mária, a folyamatosan síró kicsi, és a szoba minden sarkában szétkártyázott játékok zavarják a tévé zaját.
Hol aludna Marika? próbál okos érveket hozni Júlia.
A nagy szobában felteszünk egy bölcsődet. Te a kisebb szobában aludsz, egy kanapé és a tévé elég lesz.
De csak most nyugdíjba mentem, arra vágyom egy kis nyugalomra! Harminc év munkát végeztem, kimerültem!
Boglárka sóhajt, mintha anyja hülyeséget mondana.
Anyu, hatvan évesen miért lenne szükséged nyugalomra? Még fiatal vagy, egészséges vagy. A nagymamák a ti korotokban is aktívan játszanak az unokáikkal.
Ez egy fenyegető megjegyzésnek tűnik: más nagymamák hasznosak, te meg önző vagy.
Majd van a nyaralód folytatja Boglárka. A családi házad, a kert, a paradicsom, a friss zöldségek, a gyógyító levegő.
A nyaraló? kérdezi Júlia hitetlenül.
Igen, egy erős ház, tele kerttel, paradicsommal. Az orvosok is javasolják, hogy idősünk több friss levegőn legyen.
Júlia belül megremeg. A nyaraló harminc kilométerre van a várostól, a busz csak reggel és este jár.
De télen hideg van, fűtés csak tűzből, fát kell hozni.
Te vidéki vagy, a fenyőfa a mindennap. Nyáron meg a kert, erdő, gomba.
Boglárka úgy beszél, mintha egy luxus üdülőhelyre invitálná anyját, nem egy egyszerű falusi házra.
Ha orvoshoz kell mennem vagy a boltba, akkor?
Nem kell naponta menned, havonta egyszer elég. A fagyasztó nagy, sok mindent tárolhatsz.
A barátaim? A szomszédok, akikkel egész életben barátkozom?
Telefonon beszéltek, vagy jönnek el a nyaralóra, grilleznek.
Júlia nem hiszi el, hogy lánya komolyan azt javasolja, hogy ő legyen falusi asszony, hogy a saját lakást felszabadítsák.
Mennyi időre szeretnétek maradni?
Legalább egy év, talán másfél.
Egy év vagy másfél év! Egy két szobás lakásban egy év vagy a nyaralón egyedül.
Mit gondol Olivér?
Ő egyetért szövi Boglárka. A nyaraló sokkal jobb, mint a város.
Olvashatok könyveket vagy tévét? mondja Olivér, felajánlva egy műholdas antennát.
Júlia elképzeli, ahogy Olivér kedvesen gondolkodik a jóllétéről, miközben a kedvenc kanapén fekszik.
Anyu, döntsd el magad sürgeti a lány. Mit csináljunk a két szobában?
Holnap már költözhetünk. Nincsen sok holmi, a ház tulajdonosa már új bérlőket keres.
Júlia reszkető kézzel tölt még egy teát, Boglárka figyelmesen olvas a nő arcán. A szemei azt kérdezik: Amúgy elutasítod, vagy segítesz?
Mi lesz, ha ti elváltok? Nem vagyok házasságban, csak együtt élünk.
Ha elválnánk, mi akkor? kérdezi Júlia.
Nem válunk el állítja Boglárka határozottan. A lakás a tiéd, bármilyen baj is jön.
Júlia tudja, hogy Olivér gyakran váltogatja a munkahelyét, barátokat, de a lány szíve mégis Olivér iránt dobog.
Anyu, sajátra maradni? szól a lány. Ez a szent feladat: támogatni a gyerekeket és unokákat!
Júlia érezte, ahogy ellenállása olvad.
Ha nemet mondok? Mit tegyünk?
Boglárka csendben sóhajt, majd a pocakjára helyezi a kezét:
Anyu, nagyon fájna, ha elutasítanál.
Ez egy szellemes fenyegetésnek tűnik, a jövőbeli konfliktusra utal.
És ha csak egy évre maradunk? sírva szövi Boglárka. Olivér anyja csak egy szobás lakásban él, és nem bánja minket.
Júlia ismeri Olivér anyját, egy szigorú, közvetlen nőt, akit nehéz elviselni.
Kérlek, segíts! könyörög a lány. Egy év, csak egy év, ígérjük, hogy nem zavarunk.
És a nyaralón keresztül? kérdezi Júlia. Rendszeresen megyek vissza a városba, vásárolok, találkozom barátokkal, de a napközben csend lesz.
Júlia végül beleegyezik:
Rendben, de csak egy év. Pontosan egy év, semmi több! És közben spóroltok, keresitek a saját otthont.
Boglárka átöleli anyját, sírva:
Köszönöm, anyu, te vagy a legjobb!
A nyaralón csak akkor megyek, ha akarom teszi hozzá Júlia. Ez a feltétel.
Rendben, a szabályaidat betartjuk mondja Boglárka.
Egy héten belül költöznek. Olivér gyorsan lepakolja a cuccait, Mária futkároz a szobákban, Boglárka irányítja a berendezést. Júlia áll a közepén, a nyaralóba pakol, úgy érzi magát, mint egy kiállításon a saját otthonából kiűzve.
Az első hónapok pokolként telnek. Olivér gyorsan alkalmazkodik, hangos TVt kapcsol, egész nap telefonál, a hűtőben energiaitalok, fehérjeshakeek.
Boglárka követeli a különleges figyelmet: túl meleg, túl hideg, egyáltalán nem hallgatja a zenét. Mária éjszakánként sír, a játékok szanaszét hevernek, a rajzfilmek egész nap futnak.
Júlia hetente visszatér Budapestre élelmiszerért és gyógyszerekért, és mindig döbbenti a káosz. A konyha tele van elmosatlan edényekkel, a fürdőszobában O
livér nadrágja és zoknia szárad, a kedvenc kanapé színes foltokkal és morzsákkal borított.
Boglárka, rendbe tegyünk valamit? kérdezi a nő.
Anyu, mikor lesz rá időm? rázza a lány. A kisbaba miatt nem tudok. Olivér egész nap dolgozik, este kell pihennie.
Én segítek, ha a városban vagyok.
Nem kell, anyu, mi majd magunkra. A gyerek megszületik, majd rendbe teszünk mindent.
Akkor soha nem jön el. Júlia magának kell mosni, porszívózni, port törölni, de minden hétvége újra zsír, rendetlenség.
A nyaralón Júlia úgy érzi, mintha a saját házából kiűzve lenne. Harminc kilométer a legközelebbi bolt, a busz naponta csak kétszer jár.
A szomszédok kíváncsian kérdezik:
Gábor, miért laksz itt egész évben? Van lakásod a városban.
A lányom és a családja idejött átmenetileg, spórolunk a saját otthonra.
Értem, a fiataloknak segíteni kell.
A tél a nyaralón különösen kemény. A tűzifa gyorsan fogyt, a vizet a tűzhelyen kell melegíteni. Júlia úgy érzi, mintha a világ szélén lenne.
Hat hónap múlva Boglárka Anasztáziát, a kisfiút hozza a városba. Júlia reméli, hogy most már komolyabban keresnek otthont. Amikor meglátogatja a friss születendőt, Boglárka kijelenti:
Anyu, két gyerekkel már nem találunk megfelelő lakást. Maradjunk még egy évig, jó?
Júlia ekkor ráébred, hogy a egy év már két, aztán három év lesz.
A hatóságokkal kell kivenni a lányt a nyaralóról, a család pedig fenyegetésekkel és káromkodással reagál. Júlia már közömbös, a megállapodás egy évre szól, és betartja. Nem szégyelli magát, mert: Amilyen a kenyér, olyan a leves.
Véleményed? Jó döntést hozott az anyuka, vagy túl messzire ment?
