**Ősz haj, ifjú szív Egy élettörténet**
“Feri, Feri! Hogy vagy a munkahelyeden? Minden rendben?”
Jól, ahogy mindig.
Feri, Ferkó, gyere vacsorázni! Megsütöttem a kedvenc galuskádat, ahogy szereted. Gyere már!
Nem vagyok éhes.
Feri, Ferkó, hát hogy lehet ez? Rád vártam, nem ültem le nélküled.
Figyelj már, Annus, miért vagy ilyen ragaszkodó? Mint egy fürdőlepel… esküszöm, már minden erőmet elveszi! Tönkreteszed az idegeimet! Miért nem tudsz egyedül enni? Torkig vagyok veled!
Feri, Ferkó, ne haragudj már
Pfuj! Undorító, ahogy nyaggatsz! Nem unod magad, Annus? Miért csúfsz meg így? Megfojtasz a gondoskodásoddal, érted? Fulladozom tőled! Eleget tűrtem, Annus, nincs több erőm. Nem élek veled, hanem szenvedek. Ez a te “Feri, Feri!” Hányszor mondtam, hogy hallom, ne ismételgesd!
Feri, Ferkó… Igyál egy kis pálinkát, hátha megkönnyít. Fáradt vagy, pihenned kellene. Anikó bűntudatosan nézett a férjére, és görcsösen tépkedte a kötényét.
Hülye vagy, vagy csak tetteted? Még ezt a kötényt is felvetted? Másik van, érted? Másik nőt szeretek! Tőle lélegzem! Elmegyek tőled, Annus.
Elmész? Jól átgondoltad? Ne nézz rám, hogy ilyen lágy vagyok, nincs visszaút. Ismersz. Ha elmész, menj de ne várj megbocsájtást. Szerinted a másiknak szüksége van rád? Gondolod, könnyű látnom, hogy semmi sem változik? Könnyű egy asztalnál ülni, miközben tudom, hogy másik nő van az életedben? Feri, gondold át, tényleg olyan erős a szerelmed, hogy egy pillanat alatt tönkretegyed a családod?
Nem jövök vissza, ne reménykedj.
Ferkó csizmáját levetve sem ment be a hálószobába. A tiszta, kézzel szőtt szőnyegeken sárfoltok maradtak. Kihúzta a hátizsákját, és összepakolta kevés holmiját. Egy utolsó pillantást vetett a szobára, Anikóra nem nézve, majd kiment az előszobába. Amíg a falu egyik végéből a másikba sétált, zsongtak a gondolatok a fejében.
Miért így? Jól döntött, hogy elhagyja a feleségét? Hiszen több mint húsz évet éltek együtt, a fiuk rendes srác, katona. Távol él, legfeljebb telefonon beszélnek. Nem könnyű ilyen messzire járni. Mi lesz, ha a fiú megtudja a válást? De már nem gyerek, meg fogja érteni. Minden kiégett Feriben, semmi sem maradt, még a tisztelet is elszállt. Ezért a végtelen “Feri, Feri!” miatt… Pedig régóta tudott mindent, mégis csak nézett, szemeibe nézve. Más asszony már rég arcába vágott volna, karcolt, törött, de ő csak néha szemrehányóan hallgatott. Talán ezért lehetett volna tiszteletben tartani, ha maga sem tartja magát tisztelni valónak. Aztán ez a régiségmánia… Egészen elvesztette a fejét. Normális asszony volt, de hirtelen csak ez járt az eszében: faházas konyha, kézzel készített szőnyegek, régi samovar. Úgy járt a faluban, mint egy bolond, mindenféle szőnyeget gyűjtött, a konyhát szétbontatta, csak hogy fából legyen.
Nem, Szilvia teljesen más. Már a neve is elárulja kemény, acélszívű nő. Még fiatal is, alig idősebb a fiuknál. Lehetett volna a menyem, de most… a feleségem lesz. Ő új életet lehelt Feribe, vele újra fiatalnak érzi magát. Nincsenek lepények, borsólevesek, kézzel szőtt szőnyegek. Még a beszédstílusa is más, mint Anikóé. Az meg teljesen beleőrült abba a régiség dologba, nem csak a házban, az egész fejében az jár. Szilviánál minden modern rikító színű bútorok, divatos ruhák. Még az alakja sem olyan, mint Anikónak. Az meg teljesen hanyagolta magát, elhízott, mint egy bárka, mégis csak a szájába néz, próbál megfelelni. Jól tette, hogy elment. Régen meg kellett volna lépnie. Na de mindegy, most már minden más lesz.
***
Anikó a konyha közepén ült, nézte a piszkos, csúnya foltokat a szőnyegeken, és hangtalanul sírt. Mert ő még mindig nem értette! Nem értette, miért kellett mindez a régiség, a szőnyegek, a samovar. És ő még reménykedett, bolond! És ezek a foltok… mintha a lelkén tapostak volna át koszos csizmával!
Körbenézett, majd felállt a padlóról, és dühösen kezdte levenni a piszkos szőnyegeket. Ki akarja ezeket? Semmire sem emlékszik, semmi szent nincs benne! Az a nő meg csak egy ringyó, alig idősebb a fiuknál, Szilvi, aki visszajött a faluba, divatos, fiatal, szép. Azonnal bekerült a szövetkezeti irodába. Hogy is van ez? “Szakember, fiataloknak helyet kell adni…” Két év alatt főkönyvelő lett. A szövetkezet elnöke beleszeretett, gyakran együtt lógtak. De a családját nem hagyta el más dolog egy kis kacérkodás, de tönkretenni egy családot? Feri meg, mint egy bárány, csak utánament. De vajon kell-e neki? Állatorvosi fizetésből nem lehet nagy lábon élni. De mindegy, meghozta a döntését, nincs visszaút.
***
Eszébe jutott a házasságuk első éve. Fiatalok, szenvedélyesek, mindegy volt nekik minden. Nincs pénz? Nem baj, van egy egész kamra krumplijuk. Este tüzet rak az udvaron, egymás mellett ülnek. Mikor a parázs kialszik, a forró hamuba dobják a krumplit. Majd megeszik héjastul, mindkettőjük arca fekete, de nekik finom és vidám. Aztán beköltöztek egy kis házba, ahol egy vénasszony lakott. A gyerekei elvitték, a ház meg a szövetkezeté lett. És ebben a házban Anikó igazi kincset talált kézzel szőtt sz
