Szülői szeretet
Luca fáradtan, de boldogan sóhajtott fel, amikor beültette a gyerekeket a taxiba. Hannának négy, Domonkosnak másfél éve volt. Csodásan telt az idő nagymamánál és nagypapánál: házi sütikkel, ölelésekkel, mesékkel és olyan örömökkel, amikből kicsit több jutott, mint otthon.
Luca is őszintén örült ennek a látogatásnak. A szülei, testvérei, unokaöccsei a családi ház mindig feltétel nélkül, magyarázkodás nélkül várta. Anyukája főztje, amire nem lehet nemet mondani. A karácsonyfa, aminek fényei és kedvesen régimódi díszei különös meghittséget árasztottak. Apja pohárköszöntői, talán kissé hosszasak, de mindig szívből jöttek. Anyja ajándékai gondosak, hasznosak, szeretetteljesek.
Egy pillanatra Lucának úgy tűnt, maga is újra kisgyerek lett. Legszívesebben csak annyit mondott volna:
Anyukám, apukám, köszönöm, hogy vagytok!
Luca a gyerekekkel beszállt a taxiba. Az út csendes volt, a kicsik hamar elfáradtak, egymáshoz bújva elaludtak a hátsó ülésen elégedetten, tele pocakkal és boldogan.
Hazafelé Luca megkérte a sofőrt, hogy álljon meg a kis útszéli bolt előtt.
Csak egy percre, pelenkát és vizet veszek, mondta a sofőrnek.
Öt perc múlva Luca kijött, beszállt… és hirtelen a szíve szinte leesett.
A gyerekek sehol!
A sofőr oldottan csevegett egy ismeretlen lánnyal az anyósülésen.
Ez most mi? szólalt meg lassan Luca.
A lány hirtelen hátrafordult:
Ez ki? Mit keres itt ez a nő?!
A sofőr vállat vont:
Nem tudom! majd Lucához fordult: Maga kicsoda? Mit akar?
Maguk teljesen megőrültek?! Hol vannak a gyerekeim?! kiabált rájuk Luca.
Te szemét! sikítozott a lány. Még gyerekeid is vannak rajtam kívül?! és ütlegelni kezdte a sofőrt a táskájával.
Kiket engedsz be a kocsiba?! kiabált most már Luca is. Hol vannak a gyerekeim?!
Három-öt percig teljes káosz uralkodott az autóban: kiabálás, vádaskodás, hadonászás az egész világ igazságtalan volt.
Aztán egyszer csak kinyílt az ajtó Egy férfi hajolt be és teljes nyugalommal szólt:
Hölgyem ez nem az ön autója. Én kicsit előrébb parkoltam.
A világ megállt. Luca dühösen csapta be az ajtót, kiszállt, és odarohant a pontosan ugyanolyan világos autóhoz, ami előrébb állt.
Kitépte az ajtót.
A hátsó ülésen békésen aludtak a gyerekei. A két kis angyal még csak meg sem mozdult.
Luca úgy fújta ki a levegőt, mintha éppen a szakadék széléről tért volna vissza. Beült, becsukta az ajtót, és csak ennyit mondott:
Mehetünk tovább
Ekkor kitört belőle a nevetés. Igazi, feszültségoldó, felszabadító röhögés. A sofőr is nevetett, könnyeit törölgette, és látszott rajta igazán örült, hogy így végződött minden: tragédia helyett egy életre szóló történet maradt.
Luca a gyerekeire nézett, és hirtelen rájött egy alapigazságra: a szülők a hétköznapokban néha kicsit fáradtak, szórakozottak, nevetnek, de ha veszély közeleg, bennük oroszlán ébred fel!
Nincs helye kételynek, gondolkodásnak vagy félelemnek: csak egy érzés megvédeni a gyerekeket!
Így működik a szeretet. Csendes, ha minden rendben de megtörhetetlen, amikor a gyerekeinkről van szó.
