A szomszéd kiderítette a vőlegény titkát, és én megbosszultam
Gábor a nyaralójához sétált a Budapest melletti Ürömben, egy ismeretlen nőt karolva.
— Gábor, szia! — kiáltotta rá a szomszédja, Kovácsné, a kerítés mögül kibukva. — Ki ez veled?
— Helló, Kovácsné! — mosolygott Gábor. — Elhatároztam, hogy megházasodom. Bemutatom a jövendőbeli asszonyt, Enikőt.
Enikő törte-vágta magát a kertben, Gábor pedig lépést tartott a kedvesével. Egy nap, amikor a férfi bevásárolni ment a városba, Kovácsné átkukucskált a kerítésen.
— Na, menyasszony-szomszéd, nem jössz át egy teára? — kérdezte ravasz mosollyal.
— Én szívesen — bólintott Enikő.
Másfél órát töltött a szomszédnál, és épp az előtt ért haza, hogy Gábor megérkezett volna.
— Miért vagy ennyire elgondolkodva? — kérdezte a férfi.
Enikő csak mosolygott. Már tudta az igazságot.
— Gábor, szia! Ki ez a hölgy? — Kovácsné nem titkolta a kíváncsiságát, szemügyre véve a vendéget.
Gábor, a nőt karolva, összehúzta a szemét:
— Kovácsné, mindig őrségben állsz? Meg akarok házasodni. Ez itt Enikő, a jövendőbeli háziasszony. Nagy a nyaralóm, meg kell nézni, megbirkózik-e vele.
— Enikő, ugye? — bólintott a szomszédasszony. — Szép név. Gábor pedig egy igazi fogás, házias, arany keze van. Ti most hosszú távra jöttetek, vagy csak egy szezonra?
— Menj már, ne zavarj! — intett Gábor, kinyitotta a kis kaput, és beengedte Enikőt.
— Enikő, gyere át egy teára! — kiáltott utána Kovácsné, nevetve.
— Különös nő — csodálkozott Enikő, belépve a házba. — Mit ért az alatt, hogy “szezonra”?
— Ne foglalkozz vele — legyintett Gábor. — A környéken szezonmunkásokat szoktak felvenni, ezért mondta ilyet. Egyszerű ember, mit várj tőle? Beszélj minél kevesebbet a helyiekkel, Kovácsné a fő pletykafészek.
A ház tisztaságában ragyogott, csak egy vékony porréteg ült meg a téli hónapok alatt. Enikő csodálattal nézett körbe a szobákban.
— Gábor, ezt mind te csináltad? — mutatott a takaros függönyökre, a hímzett abroszra és szalvétákra.
A konyhában lenvászon kendők lógtak, finom hímzéssel.
— Még mit nem! — hörrent Gábor. — Mielőtt te jöttél, próbáltak már becsípni nekem a lányok. Hát nézz rám, jóképű, egyedülálló férfi vagyok. Mindenki próbálkozott. De én vártam téged. És megérkeztél!
Enikő elpirult. Gábor valóban jóképű volt: izmos, őszülő hajjal, ravasz szikrával a szemében. Ráadásul saját lakással és nyaralóval.
A piacon ismerkedtek meg Budapesten. Gábor málnacsemetét nézegetett, Enikő pedig kertészeti kapor magot keresett az ablakpárkánya számára.
— Szépségem, vedd meg mind a három zacskót, adok kedvezményt — bizatta az eladó.
— Mit kezdenék ennyivel? — nevetett Enikő. — Egyedül vagyok, elég egy is.
— Nekem meg üresen áll a kertem a nyaralóban — kacsintott Gábor, aki mellette állt. — Mi lenne, ha összefognánk?
— Mit szólna ehhez a felesége? — mosolygott Enikő, végigmérve őt. Megnyerő külsejű, elegáns ruhákban, nyilván idősebb nála.
— Özvegy vagyok — sóhajtott Gábor. — De te felolvasztottad a szívemet.
Így kezdődött a kapcsolatuk. Egy hét múlva Gábor bevallotta:
— Enikő, olyan könnyű veled, olyan nyugodt vagyok. Nem akarok elválni tőled. Elmegyek a nyaralóba egy szezonra. Jössz velem? Együtt járunk be dolgozni, nem olyan messze.
Enikő belement:
— Mit veszíthetek? A gyerekek felnőttek, csak akkor keresnek, ha pénz kell. Férjem nincs, még macskám sincs. Talán ez a sorsom?
A nyaralóban hamar áttértek a tegeződésre. Gábor házassági ajánlata felkavarta Enikőt és megnevettette Kovácsnét.
A szezon alatt Enikő keményen dolgozott a kertben: zöldült a zöldség, üvegházban érlelődtek az uborkák és paradicsomok, semmi esélye nem maradt a gaznak. Gábor ásott, vizet hordott, fatört. Kívülről úgy tűnt, egy harmóniában élő házaspár.
Egy nap, amikor Gábor a városba ment, Kovácsné odakiáltott Enikőnek:
— A— Na, Enikő, átjössz teázni, vagy Gábor megtiltja?







