**Tört rózsák: Anna és Sándor szerelmi drámája**
Már hajnalodott, amikor Viktória néni berontott a lánya lakásába, lépései dobogva visszhangoztak a csendben. Anna a konyhában ült, arcát tenyerébe temetve, válla remegett a sírástól.
— Anikám, mi történt? — Viktória hangja reszketett az aggálytól.
Anna nem válaszolt, csak zokogott.
— Kicsim, a babával van valami? — kérdezte a már majdnem pánikba esett anya.
— Nem, anya, a babával minden rendben — suttogta Anna, könnyeit törölgetve.
— Akkor miért sírsz, mintha a világ véget ért volna? — Viktória közelebb lépett, figyelmesen vizsgálva a lánya arcát.
Anna nem bírt szólni, majd hirtelen felkiáltott:
— Anyu, nézd! — A kezébe nyomta a telefonját, amin egy üzenet villogott.
Viktória reszkető kézzel fogta meg a készüléket, elolvasta a szöveget, majd megdermedt, mintha villám sújtotta volna le.
Közben Sándor, aki épp hazatért egy hosszú munkautazásról, csendben letette a nehéz táskáját a konyhafelszerelés küszöbénél. Kezében egy tündöklő piros rózsabokor volt — Anna kedvenc virága. Meg akarta lepetni a feleségét, ezért nem szólt előre a hazatéréséről. Szíve dobogott az izgalomtól: elképzelte, hogy bejön, átöleli a gyanútlan Annát, belélegzi a haja illatát, és úgy csókolja meg, ahogy hónapok óta nem tette. Óvatosan lépkedett, hogy ne árulja el magát, de amint felért a tornácra, megállt, mert Viktória hangját hallotta a konyhából.
— Anikám, hányszor mondtam már, hogy többet érdemelsz! Itt az ideje megszakítani ezt az ördögi kört! Elég volt a tűrésből és hallgatásból! Döntened kell! — a hangja éles volt, meggyőződéssel teli. — Kikészített téged, és te még mindig sajnáltad! Ilyen dolgokat nem húzunk hosszúra, lányom! Higgy nekem, jobb lesz neked így!
Sándornak úgy tűnt, mintha a padló elsüllyedne alatta. Viktória szavai forró vassal égettek. Anna hallgatott, és ez a hallgatás szétzúzta a szívét. Tényleg azt gondolta, hogy nem érdemli meg őt? Tényleg szenvedett mellette? A rózsák megremegettek a kezében. Nem ment be, hanem csendben felkapta, letette a cipőjét, megragadta a táskáját, és zajtalanul becsukta maga után az ajtót. Otthagyta a házat, amit eddig az övének hitt.
Közérzete olyan üres volt, mint a téli szél, ami átjárta a mellkasát. Nem tudta elhinni, hogy Viktória, aki mindig is kedvesnek tűnt, így megveti. És Anna… Ha már döntött, nem ad neki esélyt, hogy ő hagyja el elsőként. Őrült szeretetet érzett iránta, de ha boldogtalan, elengedi — a boldogsága érdekében.
Sándor egy barátjánál eltöltött egy álmatlan éjszakát, miközben Viktória minden szavát újra és újra visszajátszotta a fejében. Reggelre nehéz szívvel írt egy üzenetet Annának: „Szeretek mást. Ne várj rám. Legyél boldog. Viszlát.” Amikor elküldte, úgy érezte, valami elszakadt benne. Felszállt az első vonatra, és elutazott Budapestre, elhatározva, hogy örökre kitörli a múltat az életéből.
A fővárosban Sándor új telefonszámot vett, törölte a képeket, hogy ne gyötörjék az emlékek. Villamosvezetőként dolgozott, kibérelt egy piciny szobát, és a munkába temetkezett. Késő este, amikor hazatért, azonnal lefeküdt, hogy álommal felejtse el magát. Így telt el nap, hét, hónap.
Anna, aki éjjel kapta meg az üzenetet, nem akarta elhinni. Újra és újra olvasta, könnyei ömlöttek. Várta Sándor hazatértét, napokat számolt, míg ő… elárulta őt. Mikor reggel Viktória meglátta sírni, ijedten odarohant.
— Anikám, mi bajod? A babával van valami?
— Nem, anya — zokogta Anna, és odaadta a telefonját.
Viktória hangosan felolvasta:
„Szeretek mást. Ne várj rám. Legyél boldog. Viszlát.”
Megrökönyödve tette a kezét a szívére.
— Anyu, miért tette ezt velem? — zokogta Anna. — Talált mást, mikor távol volt! Én pedig… egyedül maradtam. Hogy tudok így élni? És a kisbabánk? Annyira vágyott gyermekre, most meg itthagyott minket!
— Ne mondj ilyeneket — mondta Viktória lágyan, de határozottan, miközben átölelte a lányát. — Van miért élned. Hamarosan anya leszel. Ez a te értelmed, örömöd. Megoldjuk, én segítek. Ő pedig… nem érdemli meg a könnyeidet.
Viktória szavai kissé megnyugtatták Annát. Még mindig szerette Sándort, de a mélyére temette az érzéseit, remélve, hogy egysSándor azonban egy nap, amikor a villamoson újra találkozott Annával és a fiukkal, rájött, hogy a legnagyobb hibát követte el, amikor nem hallgatta ki a feleségét.
