Kollégái és barátnői csak úgy falták a pletykákat a Zsófi körül hiszen ő meghódította egy idősebb, vagyonos férfi szívét. Tamás tizenöt évvel volt idősebb nála, és annak a cégnek volt az igazgatója, ahol Zsófi nemrég kezdett el dolgozni.
Még csak most jött közénk, máris férjhez megy suttogták a hátuk mögött az irigykedők.
Igazi mázlista Egy élet alatt sem lehet ekkorát ugrani!
Bizony, jól belecsöppent.
Zsófi maga sosem akarta az orruk alá dörgölni a kapcsolatát a főnökkel. Valójában még az előtt kezdtek találkozgatni, hogy Zsófi egyáltalán jelentkezett volna a céghez; azt sem tudta, hogy Tamás ott a vezető. Csak a felvételi beszélgetésen jött rá minderre. Mégis azonnal alkalmazták, bár Tamás azt állította, hogy nem vett részt a kiválasztásban, mindenért a HR osztály felelt, a tapasztalat és önéletrajz alapján döntöttek.
Később persze Zsófi mindent megtudott, és megkérte a főnökét, hogy maradjon titokban a kapcsolatuk. Ám minden titokra fény derül Nem telt el sok idő, és mindenki tudni vélt mindent Tamás és Zsófi románcáról. Csak az nem beszélt róla, aki sosem járt a kávéautomatánál.
Zsófi sosem volt kérkedő, tudta, nem csak a szemei szépségéért jár neki az a pozíció. A pletykálkodó nők máshogy látták a dolgokat.
Még két év sem telt el, hogy meghalt Ildikó, Tamás máris esküvőt tervez!
Ildikó, vagy ahogy mindenki hívta, Ildikó néni, a cég régi tulajdonosának, Tamásnak a néhai felesége volt. Tíz évig éltek házasságban, aztán Ildikót egy tragédia elragadta, Tamásra hagyva a vagyont és az üzletet.
Tamás hamar a női társaság egyik legkapósabb férfija lett. A veszteségét azonban olyan mélyen megélte, hogy ez csak még vonzóbbá tette az őt körüludvarló hölgyek szemében.
Milyen hűséges maradt
Akár egy hattyú! sóhajtottak titokban asszonyok, mind áhítattal nézve utána.
Tamás nem volt az a fess szívtipró, inkább az OTP-számlája miatt szálltak rá a lepkék. De Zsófi valóban megkedvelte, nem a pénzéért szerette.
Ismerkedésük szinte komikusra sikerült: Tamás véletlenül végigtolta a bevásárlókocsit Zsófi harisnyáján és a cipőjén a hentespultnál a WestEndben. Még rá is kiabált, hogy minek tolakszik… Ám Zsófi bátran visszaszólt, Tamás végül kifizette a vásárlását, majd egész plázán át futott utána, hogy bocsánatot kérjen.
Elnézést kérek, nagyon nehéz napom volt szuszogta Tamás. Segíthetek cipekedni?
Köszönöm, de nincs szükségem segítségre. Autóval vagyok vágta rá Zsófi.
Valójában szó sem volt autóról, csak várt, míg Tamás eltűnik, aztán a villamoshoz sietett. Ám, hogy a sors játszott vele, vagy sem, Tamás pont arra járt, meglátta a megállóban.
Jöjjön, elviszem!
Köszönöm, inkább nem.
Nem indulok, míg be nem ül a kocsiba! jelentette ki Tamás határozottan, keresztbe állva a megálló előtt. Az utastársak is unszolták, végül Zsófi beadta a derekát.
Tamás minden harsánysága ellenére kedves ember volt. Zsófi úgy gondolta, más körülmények között barátok is lehetnének. Tamás viszont komolyabbat akart. Belezúgott, noha azt hitte, Ildikó után nem lehet másik nő.
Mégis, Zsófi valamivel megragadta. Tamás onnantól mindennap megjelent a házánál, várt rá, míg végül egy randira is elmentek együtt. Ezután Zsófi a cégéhez került dolgozni talán véletlen, talán nem.
Tamás nem foglalkozott a suttogásokkal. Nyiltan boldog volt, és soha nem kényeztette el Zsófit aranyékszerekkel vagy drága ajándékokkal, de figyelmet annál inkább kapott tőle.
Zsófinak különösen tetszett, ahogyan Tamás ránézett. És persze a tágas, belvárosi lakás, a vadiúj Audi, és a biztos jövő sem volt utolsó. Gyorsan átköltözött Tamáshoz, és megismerkedett Tamás anyjával, Máriával.
Mária csendes asszony volt, mindenben fiához alkalmazkodott, és amikor Tamás egyszer magához költöztette, főzött-vasalt-takarított a házban. Zsófit ez nem zavarta, nem akart mindenáron háziasszony lenni, örömmel evett az anyósa főztjéből.
Minden jónak tűnt egészen addig, míg Tamás meg nem kérte Zsófi kezét.
Zavarta viszont Zsófit, hogy Tamás még mindig hordta a jegygyűrűt a néhai felesége után.
Úgy érzem, még mindig köt valami Ildikóhoz vallotta be Tamás. Ez nem esett jól Zsófinak, megkérte, hogy vegye le a gyűrűt.
Ha ez neked ilyen fontos, leveszem mondta Tamás zavartan.
Hisz nem vagy házasember többé. Ha rajtad van, olyan, mintha egy házas férfivel járnék magyarázta Zsófi, amit Tamás elfogadott. Levette a gyűrűt, és el is feledkezett róla egy időre.
Amikor azonban eljött a lánykérés pillanata, Tamás előszedte a széf mélyéről a családi gyűrűt, amit egy hatalmas gyémánt ékesített.
Minden tökéletesen indult: hangulatos étterem, élőzene, pohár villányi vörös és ott, a pohár alján, a család öröksége.
Zsófi majdnem félrenyelte a bort, amikor megérezte a szájában a gyűrűt.
Légy a feleségem suttogta Tamás, miközben a dobozból elővette az ékszert. De Zsófi hirtelen ellökte a kezét.
Nem.
Hogy érted, hogy nem?! Tamás nem értette.
Ezt a gyűrűt én nem veszem fel.
De hisz ez egyedülálló ékszer! Fogalmad sincs, mit ér ez! Tamás arca a haragtól elvörösödött.
Nem érdekel, mennyi az értéke. Nem fogok olyan gyűrűt hordani, amit a feleséged viselt.
Miért?
Rossz ómen. Régi magyar mondás: “ami halotté volt, ne tegye magáévá az élő.”
Ne légy buta!
Akkor már a ruháját is felvehetném? Anyukád mesélte, hogy megvan még elrakva
Ruhát lehet újonnan venni. De ilyen gyűrűt sehol sem találnánk még egyet! Nézd csak, milyen munka! Milyen arany!
Nem. Nem akarom más nő gyűrűjét viselni. És azt sem szeretném, hogy te viseld azt a régit mutatott a régi karikagyűrűre. Pontosan tudod, hogy mit gondolok erről.
Ez a végső szavad? Tamás dacosan összehúzta szemöldökét.
Igen, bocsáss meg felelte Zsófi, és felállt. Az este oda lett.
Talán jobban járunk, ha most egy kicsit külön vagyunk mondta végül Tamás.
Én is így gondolom.
Zsófi hazament, Tamás nem tartotta vissza. A zene szólt tovább, felszolgálták a vacsorát, de a gyűrű ott maradt a dobozban.
A munkahelyen Zsófi messziről kerülte a főnökét. Tamás napokig ki sem dugta az orrát az irodából. Zsófi otthon kihúzta magát a világból, és szüleihez költözött átmenetileg.
Úgy szép vagy, okos is vagy, mit akarsz egy özvegy, idősebb férfitól?! sopánkodott az anyja otthon.
Zsófi hallgatott, maga sem tudta, merre induljon tovább. Egyfelől Tamás jó férj-jelölt lehetett volna, másfelől félt attól, hogy árnyékként rávetül az előző feleség emléke.
Az irodában pletykák keringtek, főnök és titkárnője szétmentek ezt suttogták. Tamás mindenkivel mogorva volt, idegesen osztotta ki beosztottjait, még az anyjával is csak morgott.
Mária asszony próbált közeledni a fiához.
Tamás, mi történt köztetek Zsófival?
Ugyan, semmi hadarta ingerülten Tamás.
Mária asszony nem bírta tovább nézni a szenvedést, inkább útra kelt, hogy üljön le Zsófival.
Zsófi éppen a takarók alatt feküdt, amikor csengettek.
Mária néni?! csodálkozott Zsófi.
Szia, aranyom, hogy vagy?
Hát kicsit megfáztam.
Ezért lakol külön, nehogy megfertőzz? mosolygott ravaszul Mária néni.
Nem pont ezért Zsófi elpirult.
Gyere haza, Tamás nem találja a helyét nélküled.
Nem tűnik úgy.
Ragaszkodik a büszkeségéhez. Meg sem említi, hogy bajotok van. Komolyan szereted ezt a fiút, nem igaz?
Az a baj, hogy azt akarja, viseljem azt a gyűrűt, amit a volt felesége is hordott
Értem. Tehát, ha az a gyűrű nem lenne, talán volna remény?
El kellene adni, vagy eltenni, és venni újat. Nem vagyok hajlandó mástól örökölt ékszert hordani. Az ilyenben benne marad az előző ember energiája.
Igazad van, aranyom. Tamás nem tud elszakadni a múltjától, pedig szeret. De semmi újat nem lehet a régire építeni, Zsófi sóhajtott Mária néni.
Tudom, ezért jobb, ha befejezzük. Köszönöm, hogy átjött.
Mária néni szomorúan indult haza. Tudta, fia nem azt az asszonyt siratja, hanem a múltat, amit visszahozni sosem lehet.
Letelt a betegszabadság. Zsófi szorult torokkal ment be a céghez, összeszedni a cuccait, és beadni felmondását.
Tamás némán írta alá a papírt, egy szót sem szólt, csak bambán nézett az asztal mögül.
Komolyan ilyen felnőtt férfi, és úgy duzzog, mint egy gyerek! mondta Zsófi búcsúzóul.
Még soha, senki nem mondott nekem nemet semmiben vetette oda Tompa hangon Tamás.
Zsófi nem reagált, de észrevette, hogy Tamás ujján ott csillog a régi gyűrű. Tudta, jól döntött. Ez a férfi sosem tud elengedni egy árnyat sem.
Ahogy összepakolt, egyre könnyebb lett a lelke. Már nem kételkedett döntésében. Tamás pedig még sokáig nem értette, hogyan veszthette el Zsófit azt a nőt, aki igazán szerette volna, csak a múltat nem oszthatta már meg vele.
