Késő leszek, itt teljes a káosz a munkaterületen, hallatszik Csilla hangja tompán a sarokcsiszoló zúgása közepette. Hallasz engem egyáltalán?
Hallok, Gábor a telefont a másik füléhez helyezi. Nem vársz velem vacsorára?
Ne várj. Lehet, hogy egyáltalán nem is jövök, határidők percolnak.
Rendben.
Rövid csipogások. Mindig így szól a befejezet.
Gábor letesz egy telefont a konyhapultra, és a még hűlő gulyáslevest nézi. Két főre főz szokás szerint, bár már rég ideje, hogy ennek vége legyen. Csilla csempéző, és a beosztása olyan, mint egy szívmonitor. Egyszer csak felrobbannak a munkaórák, aztán egyenes vonalban telnek. Fél évig egyik építkezésről a másikra szalad, drága kerámia csempéket helyez el idegen lakásokban, és olyan összegeket keres, hogy Gábor csendben irigyel. Majd jön a fél évnyi nyugalom, amikor nincs megbízás, és otthon heverészik.
A probléma az, hogy mindkét üzemmód saját módján elviselhetetlen. Amikor Csilla dolgozik, elpárolog. Fizikailag, érzelmileg, mentálisan teljesen eltűnik. Hétkorra útnak indul, éjfélig visszatér, ha egyáltalán visszatér. Néha az építkezéseken alud meg, mert miért is menjek vissza, hat órakor megint újra kell kezdeni. Gábor vacsorázik, egyedül sorozatot néz, a hideg, üres ágyba fekszik. Egyetlen emlékeztető arra, hogy házas, egy papír, a házassági anyakönyvi kivonat, a dokumentumok közé szorítva.
Megpróbálja kiszámolni, hány közös vacsorájuk volt az elmúlt három hónapban. Négyre jut. Négy!
Az igazi pokol akkor kezdődik, amikor a munka véget ér. Csilla hazatér. Úgy tűnik, örülni kell, a feleség otthon, végre együtt lehetnek. De nem. Fél év építkezéseken át Csilla annyi dizájnmegoldást látott, hogy a saját otthona már haragos. A fürdőszobai csempét azt, amit ő maga rakott le két évvel ezelőtt nézi, és a szeme remeg.
Ez egy rémálom, mormolja, miközben ujját a fugákra húzza. Hogy engedhettem meg magamnak? Másfél milliméter eltérés. Másfél milliméter, Gábor!
Gábor, aki a másfél millimétert nem különbözőnek látja a tizenöt millimétertől, udvariasan bólint.
Aztán elkezdődik. Először csak megnézem, javíthatóe. Aztán kitépem az egyik csempét, kicserélem, kész. Aztán ha már elkezdtem, újra kell csinálni az egész falat, különben nincs értelme. Később Gábor hazajön, és a fürdő már nem létezik csak vak kőfalak, építési hulladék, és a feleség respirátorban, boldogan keveri a csempékrögzítőt.
Három év házasság alatt négy fürdőszobát, három konyhát és egy folyosót átépítettek.
A munkát időben befejezik, megint megjelenik a nyugalom, de Gáborra már nem igaz.
Hozz nekem csempecsapákat, szól Csilla, miközben Gábor még a munkában van. És szürke fugát, megadom a márkanevet.
Épp a munkában vagyok.
Akkor ebédre ugorj be. Addig kell befejeznem a sarkot, hogy este végére elkészüljön.
Oké.
Hozz, hozz vissza, rendelj, segíts. Gábor egyszerre válik futárra, raktárosra és segítő munkásra. Csilla otthon sem mozog, csak építőanyagokat hoz a barkácsboltból néha háromszor naponta, mert nem tudtam, hogy a fugát nem elég, honnan tudtam volna. Folyamatosan fáradt, saját maga által indított felújítás miatt. Este Gábor megtalálja a konyhában koszos, kimerült, csempéporszak a hajában és Csilla üres tekintettel néz rá.
Eszel velem?
Később. Nincs erőm.
Nincsen erője semmihez. Beszélgetéshez nincs. Filmhez nincs. Intimhez annál inkább nincs. Gáborra csak akkor van szükség, hogy csempékhez vegye a vakolócsövet, amikor neki kedve van beöltözni, vagy egy cementzsákot hozni a gépből, vagy tartani egy vízmértéket, míg Csilla egy sort igazít.
Mi házastársak vagyunk, mondja Csilla, amikor Gábor tiltakozik. A házastársak segítik egymást.
Házastárs. Vicces szó olyan kapcsolathoz, ahol az egyik fél csak a másik szakmai ambícióihoz szolgál.
Szombat este Csilla a tálca mögött csempéket válogat. Az előző nem tetszett a színben. Gábor a konyhában ül a káosz közepén, megpróbál teát inni. A teáskanna a folyosó székén áll, mert a munkalap csempével van megtelve. Cukrot a fürdőszobában talál, kanalat egyáltalán nem.
Csilla, óvatosan kezdi, elég lenne már?
Mire? fordul meg anélkül, hogy nézne, újabb csempét próbál a falra.
Erre a folyamatos felújításra. Mindig újra és újra átalakítod a lakást.
És mi? Tetszik. Ez az én otthonom, akarom, hogy tökéletes legyen.
Soha nem lesz tökéletes neked. Mindig újra csinálod, aztán mész pár újabb helyre, nézegeted a legújabbakat, és elölésben kezded újra.
Csilla leteszi a csempét, lassan megfordul. A szemében valami veszélyes pillan megjelenik.
És mit javasolsz? Hogy így éljek, miközben minden körülöttem bosszant?
Hogy normálisan éljünk! Mint a normális emberek. Moziba menni. Együtt vacsorázni. Beszélni valamiről, ami nem a fugák vagy a fugazó. Emlékszel, mikor utoljára mentünk el kettesben valahová?
Nekem munka van.
Most nincs munka! Te magad hoztad ezt létre!
Ez nem kitalált munka, Gábor. Ez a lakhatási körülmények javítása. Vannak, akik ebben jártasak.
Vannak, akik csak élni akarnak. Nem építkezésben, nem porban, nem hozdhozd módban. Egy nővel élni, aki emlékszik, hogy van férje.
Csilla karját összekrövi, mintha védekezne.
Nem érted. Te programozó vagy, kényelmes irodádban ülsz, billentyűket kopogatsz. Én valamit kezelek, valami kézzelfoghatót hozok létre. Amikor látom, hogy jobban tudok csinálni akkor jobbá teszem.
Minden mást áldozva!
Ha nem tetszik, senki sem tart vissza.
Senki sem tart vissza. mondja szinte közömbösen, mintha egy kényelmetlen székről lenne szó, amit el lehet dobni. Gábor elhallgat. Ezen hét szónak benne van minden a problémájuk tömörítve. Csilla számára ez csak egy opció, nem szükséglet, nem férj, nem szeretett ember csak egy kikapcsolható lehetőség, ha zavar.
Tudod, feláll, a munkaruhából porral lepergetve, talán igazad van.
Miben?
Hogy semmi sem tart vissza.
Ezt mondja, miközben a csempék, a ragasztózsákok és a régi konyha maradványai között néznek egymásra. Mindketten értik, hogy a veszetés már nem a felújításról szól, hanem arról, hogy az életük ritmusa már sokáig elvált, és csak a postacímükön találkoznak még.
Három hónap alatt megoldják a válást. Meglepető módon békésen. Mit sem kell osztani.
Gábor a saját kisebb, de tiszta lakásában járkál nincs egy cementzsák sem a sarokban és nem hisz a csendnek. Nem csörög semmi. Nem kopog, nem sürget senki új tömítőszert hozni, mert a régi elfogyott.
Most már tervezhet. Először három év után pontosan tudja, mit fog csinálni este. De valami hiányzik. Mintha egy lyuk lenne a mellkasában, amit nem tud betölteni.
Közel két év elmúlt.
Hallottad a híreket? hívja Dániel, egy régi barát, péntek este. A volt feleségedről?
Gábor megfeszül. Válás után mindent kerüli, ami Csilla emlékét idézi.
Milyen hírek?
Vőlegénnyé ment Csilla. Nemrég.
Gyorsan.
Igen. És tudod kihez? Dániel színlelt szünetet tart, majd folytatja. Egy csempézőhöz, elképzeld.
Gábor felnevet.
És ők?
Azt mondják, ragyognak együtt. Egymással járnak a helyszínekre, egy kettes csapat. Tökéletes duó.
Gábor hosszú ideig gondolkodik azon, hogy Csilla valaki olyat talált, aki ugyanazzal a nyelvvel beszél. Valakit, akinek a másfél milliméter is tragédia. Valakit, aki a epoxi és a cementfuga közti különbséget nem azért tudja, mert valaki elmagyarázta, hanem mert maga is dolgozik vele.
Ami Gábornak aggodalomra adott okot, most valaki más alapja lesz egy kapcsolatnak. Vicces.
Három hónappal később a szupermarketben találkozik velük. Véletlenül csak bevásárolni megy a munka után, kosarat vesz, a tej részleg felé sétál, és megáll.
Csilla a joghurt hűtő előtt áll, mellette egy férfi, hasonló korú, széles vállú, akinek a kezei nyilvánvalóan a fizikai munkához vannak szoktatva. Valamit választanak, halk vitát folytatnak, nevetnek. Csilla vállával megnyomja a férfit, ő a csípőjébe ujját szúrtja, ő sikít, és visszaszökik.
Közöttük tinédzserek viselkednek. Szerelembe eső tinédzserek, akiknek a világ csak egymásra szűkül.
Csilla most másképp néz ki. Nem fáradt, kimerült, üres tekintetű, mint egy, aki nyolc órát csapott falakat. Élettel teli, olyan, amilyennek Gábor elején ismertette, amikor még csak ismerkedtek.
Gábor eláll. Csendben leteszi a kosarat a földre, és anélkül távozik a boltban, semmit sem vásárolva.
Az autóban mosolyog. Ők ketten egyszerűen nem illenek egymáshoz. A válásuk elkerülhetetlen volt.
Gábor beindítja a motort.
Ha Csilla megtalálta a párját, akkor én is megtalálom a magamat.
A sűrű köd, ami Gábor életét lepte a válás után, végre eloszlik.
