Пanna néni szigorú tekintettel nézett lányaira, Miklós utcai lakásában ülve, és a válás utáni helyzetükről faggatta őket.
– Segítenél egy kicsit a testvérednek? Nehéz neki a válás után – korholta az idősebb asszony.
A két testvér csendben ült az asztalnál, hagyva, hogy az anya kifejezze elégedetlenségét.
– A te férjed, Róbert, egy igazi pudding – jelentette ki kendőzetlen szavakkal Panna néni. – Éjt nappallá téve dolgozik, mégis filléreket visz haza!
– Anya, szerinted a hatvanezer forint már nem pénz? – firtatta dühösen az ifjabbik lány, Jolán.
– Nekem teljesen mindegy. A lényeg, hogy gondoskodni tudjon rólad – sóhajtotta az anya sajnálkozva.
– De ő tényleg gondoskodik – morogta a lány.
– Én pedig nem így látom! Még tegnap is kölcsönkértél tőlem öt ezret – emlékeztette Panna néni. – Ha nem tud eltartani, válj el tőle! Keress valakit, aki megérdemel téged! Ránézek arra a férfira, és azonnal látom, hogy bolond.
– Anya, ez már túlzás – szólt közbe a hallgatag nagyobbik lány, Emese, testvére pártjára állva.
– Csak az igazat mondom. Egyáltalán nem sármos, vörös, még beszélni sem tud rendesen – folytatta az asszony gúnyosan. – Jolán, te jobbat érdemelsz. Még nem késő, válj el – tanácsolta az ifjabb lányának.
– Róbert aranykezű, és nem az arcból élünk – próbálta megvédeni testvérét Emese, látva, mennyire bántja az anyjuk. – Ha mindent pénzben mérnél, van neki lakása, autója, és látszik, hogy szereti Jolánt.
Panna néni csak összeszorította a száját, szemrehányóan nézett vissza az idősebb lányára, aki szerinte mindig beleüti az orrát oda, ahol nem kellene.
– Te is egyedül élsz, pedig már harminc vagy, próbálj meg nem osztogatni kéretlen tanácsokat – legyintett az anyja Emese felé. – Negyvenévesen már bárkinél kötni fogsz.
Jolán csak hallgatta az anyját és a nővérét, arcán közömbösséggel váltakoztatva a tekintetét.
– Dicséred azt a lakást… Egy kis garzonlakás öreg házban, az autó meg itthon készült, nem is érdemel pár szót – jelentette ki gúnyosan Panna néni.
– Mit gondolsz te, Jolán? – fordult Emese a hallgatag testvére felé. – Van véleményed?
– Nem is tudom, talán anyának igaza van valamiben – motyogta a lány, aki eleinte kiállt a férje mellett, most mégis engedett az anyai nyomásnak. – Nemrég azt mondta, keressem magamnak munkát…
– Látod? – Panna néni karjait összefonta a hasán. – Már eddig is eljutottunk. Szörnyű belegondolni, mi lesz a következő!
– Miért ne dolgozhatna Jolán? Kevesen engedhetik meg maguknak a luxust, hogy otthon éljenek. Csodálom, hogy Róbert nem sürgette hamarabb – álmélkodott Emese.
– Nem értem, miért véded annyira? Megtetszett neked? – az anya éles tekintettel szegezte a kérdést az idősebb lányára.
– Csak félek, hogy az állandó nyomásoddal tönkreteszed a húgom életét – válaszolta nyugodtan Emese.
– Ez nem a te dolgod – dörögte vissza Panna néni az idősebb lányának. – Jolán jobbat érdemel. Ha igazán szeretné, mindent megtenne, hogy ne tudjon gondot. Legalább külsőleg se mutat valami jót Róbert, sem arca, sem pénze.
Jolán hallgatta az anyját, és minden szót magába szívott.
Panna néni kioktatása hamarosan megtette a hatását, mert Jolán elkezdett kritikát megfogalmazni Róberttel szemben.
– Szerinted eleget keresel? – faggatta férjét.
– Elég, és miért?
– Nem értek egyet – rázta fejét Jolán. – Talán új munkát kellene találnod.
– Mást? Nekem így is jó – válaszolta Róbert szárazon, de gyanakvással.
– Nekem nem! – jelentette ki a lány határozottan. – A lakás kicsi, autó sem extrás… Még a szomszédok előtt sincs mivel dicsekedni.
– Furcsa, korábban minden jó volt neked – mondta Róbert töprengve. – Mi változott?
– Semmi sem, csupán most más szemmel nézlek – mentegetőzött Jolán a férje előtt.
– Remek – mondta a férfi hidegen, fer ítélte, hogy a felesége ezzel meg akarja nyugtatni.
Ám Jolán továbbra is hallgatta az anyja szavait, és szorongatta Róbertet.
– Kezdesz az idegeimre menni – morogta a férfi. – Hallom, de nem tudok segíteni.
– Olyan férj kell, aki fejlődik, nem aki megreked – jelentette ki Jolán komoran.
– Sajnálom, hogy nem vagyok ilyen – válaszolt Róbert hűvösen, és benyitott a hálószobába, ahol a felesége ruhái voltak. – Pakolj össze!
– Hová kellene mennem? – kérdezte a lány felhúzott szemöldökkel csodálkozva.
– Olyan helyre, ahol új lakás és nyugati autó van – tette hozzá szárazon a férfi. – Soha nem bocsátom meg magamnak, ha velem maradsz, egy ilyen vesztes mellett. Remélem, egyszer rátalálsz valakire, aki elhalmoz majd arannyal és gyémántokkal. Sajnos, tőlem ezt nem várhatod…
Elsőként a Panna néni tudta meg, hogy Róbert kitette Jolánt a lakásból.
– Mit képzelt ez a gazember? Hogy tehet ilyet?! Nem kellett volna hozzámenni – siránkozott és szórta az átkokat Panna néni a vejére.
– Csak azt kértem tőle, hogy fejlődjön és keressen többet – mondta Jolán könnyeit törölgetve.
– Minek beszélni róla? Kemény ember, itt is, ott is az. Ne aggódj, jobbat fogsz találni. Róbert meg majd megbánja és könyörögni fog – vigasztalta lányát az anyja.
Később Jolánt befogadta az anyukája, a régi gyerekszobájába.
– Most mit fogsz csinálni? – kérdezte Emese, aki azonnal odasietett.
– Semmit – válaszolta közömbösen Jolán, telefonjába merülve.
– Nem gondoltál munkára? – célozgatott Emese.
– Nem gondoltam. Csak találok valami gazdagabbat Róbertnél – felelte Jolán hidegen.
– Miért szurkálod a testedet? Sok stresszt élt át, hadd pihenjen – védte kisebbik lányát Panna néni.
Két hónapig lógott a lányán az anya nyakán.
De csakhamar felbiztatta Emesét, hogy segítséget kérjen az anyjától.
Este meglátogatta a lány anyját, remélve, hogy valami fontos dolga van.
– Segítenél a testvérednek? – kérdezte Panna néni szemrehányóan.
– Miben?
– Nem miben – javította ki a lánya szavát az anya. – Pénzügyileg. Egyedül nehéz.
– Ki erőltette rá, hogy elnyújtsa Jolán agyát és válásra biztassa? – vágott vissza Emese. – Nem szóltál volna bele, és minden rendben lenne.
– Hogyhogy?! – fogta a szívét Panna néni. – Hogyan mondhatsz ilyet? A te Róberted egy idióta, aljas, gyáva! Nem bírta elviselni Jolánt, és megadta magát. Tudod mit? Menj innen nyugodtan! Látni sem akarlak! Segítség helyett még ki is osztasz!
A kiabálásra Jolán is kijött a szobából. Meglátva testvérét, hűvösen nézett rá.
– Megvéded azt, aki elárult és az utcára tett?
– Magadnak köszönheted! Ne hallgass állandóan anyára…
– Most már kioktatni akarsz? Azt hiszed, te vagy az okosabb? Miért vagy akkor egyedül? – kiabálta Jolán.
Emese csak csóválta a fejét, hallgatva a nővére és az anyja kitörését, és az ajtó felé indult.
A kapcsolatot megszakította, nem akarta folytatni a kapcsolatot, ahogyan Jolán és Panna nénivel sem.
