Csenge már egy hónapja az árvaházban él.
Őt ide juttatta a nagymamája halála, akivel annyi időt töltött, amennyi csak emlékezetébe fér. Anyjáról csak homályos szívvertéket tudott.
A nagymama akkor elmondta, hogy az anya messze van, és már nem tér vissza. Ezért Csenge a nagymamát anyukájának nevezi, és mindent megtesz, hogy felnőttként segíthesse őt, hiszen a nagymama mindig azt mondta:
Amikor nagy leszel, együtt fogunk gondoskodni a házról.
Csenge ily módon igyekezett a saját erejével nagyra nőni.
Mossa az edényeket, seprője a földet. Öt éves már, és úgy érezte magát, mint egy igazi nagyember.
Amikor a nagymama hirtelen megbetegedett, és a mentőautó zakatolt az udvaron, egy idegen néni érkezett, felvitte őt a városi árvaházba.
Az árvaházban sok gyerek, kedves nevelőnők voltak. De Csengenek hiányzott otthona: ott várt a macskája Mancs és a kutyája Bodri, ott illatoztak a nagyi sütijei és melege. Hittem, hogy egy csoda lesz, kinyílik a szoba ajtaja, és a nagyi belép, mosolyogva mondja:
Na, kis segítőm, induljunk haza, a Mancs már szomorkodik!
Ám amikor a nevelőnő, Pászka, elmesélte, hogy a nagymama már nem él, és felment az Égbe, Csenge végre megértette, hogy az otthonba való visszatérés csodája már soha nem jöhet el.
Mégis hitt a csodákban.
A nagymama mindig azt mondta, a csodák bekövetkeznek, ha igazán hiszünk bennük.
Nagyanyám minden csodát nevezett úgy.
Volt egyszer szomszéd néni, Vaja, aki gyakran megajándékozta Csengét egy-egy cukorkával, egy-egy süteménnyel vagy játékokkal, aztán a nagyi így szólalt meg:
Látod, Csenge, milyen csoda, amikor egy egyszerű kedvesség, mint egy cukorka vagy egy sütemény, megjelenik. Ezt a csodát emberi jóságnak hívják.
Csenge ezt mélyen megőrizte.
Amikor Pászka a zsebéből egy cukorkát nyújtott Csengének, ő boldogan mosolygott, megcsókolta a nevelőnőt a pofáján és azt mondta:
Köszönöm, Pászka, a csodáért.
Pászka is mosolygott, és a fejére csókolta:
Te vagy a mi csodánk!
Múlt hat hónap. Közeledett a karácsonyi ünnep.
Csenge a többiekkel hópelyheket vágott, feldíszítette a karácsonyfát. Mindenki nevetett, jókedvűen ünnepelt.
Egy nap, miközben készültek, Pászka hívta Csengét, és suttogta:
Az új évben különféle csodák történnek. Írj le egy kívánságot egy papírra, tedd a párnád alá, és biztosan valóra válik!
Csenge a nagymama házából hazavitt régi képeslapra írta: Otthonra vágyom. Nem kívánt semmi mást.
Az árvaház rendben volt, de hiányzott a nagymama takarója a lefekvőtámlán, a kályha, ahol finom pitéket sütött, a saját otthon. Szüksége volt egy házra, sietve!
A képeslapot félbehajtva nem a párnába, hanem a kedvenc plüssmackójának zsebébe dugta, amit Vaja néni adott neki.
A lényeg mondta a nagyi hogy erősen kívánj, és higgy benne.
És Csenge hitt.
Mégsem történt csoda, és Csenge csodálkozott, hiszen őszintén hitt benne.
Áprilisban azonban megtörtént.
Egy napos tavaszi délutánon Csenge a ablakpárkányon ült, a kertben pedig a takarító János bácsi söpörte az utcát.
Hirtelen Pászka, kissé izgatottan, berobogott:
Csenge, menjünk, a vezetőnk hív a kabinetbe.
Csenge leugrott a párkányról, és kérdezte:
Pászka, vétettem valamit?
Nem, kis napfény, jöjjön! mondta, miközben csinosra fésülte a haját.
Akkor azonban egy hang hallatszott:
Ki?
Menjünk és nézzük meg mondta Pászka, és kézen fogta.
Amikor beléptek a vezető, Anna Kovács, óvodaigazgató irodájába, Csenge egyből meglátta Vaja nénit.
Vaja néni! kiáltotta, és felébe szaladt, karjait kinyitva.
Csenge, én vagyok a napfényem! csak ezt mondta Vaja, átölelve a kislányt.
Vaja néni! Haza mehetünk? csillogó szemekkel kérdezte.
Természetesen, és biztosan! törölve a könnycseppet, Vaja válaszolt.
Ültette Csengét a kanapéra, mellé helyezkedett.
Csenge, mondta Vaja, izgatottan mostantól együtt élünk. Vanya bácsi is nagyon vár rád. Te leszünk a te anyukád! Beleegyezel? nézte várakozva.
Csenge szorosan megölelte Vaját, fejére nyomta fejét.
Persze beleegyezett. Mindig is szerette Vaja nénit és Vanya bácsit, akik úgy viselkedtek, mint a nagymama rokonai.
Másnap Vaja nénivel útnak indultak haza.
Álltunk az árvaház küszöbén, a taxi felé nézve.
Az egész közösség búcsúra fordult.
Pászka kendővel törölte könnyét, és mosolygott.
Csenge valamit mondott Vajának, a maci mellé szorítva, és Pászkához rohangált:
Köszönöm, Pászka, hogy megtanítottad, hogy kívánságot tegyünk az új évre! átadta a felhajtott, régi képeslapot.
Pászka kinyitotta, és nagybetűkkel látta: OTTHONRA VÁGYOM.
Megölelte Csengét, fejére csókolta.
Látod, mondtam, hogy a csodák akkor jönnek, ha erősen hiszünk!
Lássátok, csodák történnek, ha hiszünk bennük!







