Egy rendkívüli nap – és a válás
Eszter lecsapta a vízforralót a tűzhelyre, és megtörölte a már tiszta konyhapultot. Reggeli rituálé. Géza már elment dolgozni, búcsú nélkül, ahogyan az utóbbi hónapokban szokta. Csak becsapta az ajtót, ennyi. Régen mindig bejött a konyhába, megcsókolta az arcát, valami kedvest motyogott. Most viszont… most már olyanok, mint két idegen egy kommunális lakásban.
A vízforraló fütyült. Eszter öntött magának forró vizet a kedvenc rózsácsás csészéjébe, abba, amit Géza adott neki az első évfordulójukra. Harminckét éve. Istenem, milyen gyorsan repül az idő…
„Anyu, hol a kék pulóverem?” – tört be a konyhába Kinga, az ídősebb lánya. Huszonnyolc évesen még mindig a szüleivel élt, hogy spóroljon a lakbéren. „Tegnap megkértem, hogy mosd ki!”
„A teraszon szárad. Kinga, nem lenne itt az ideje, hogy külön költözz? Már felnőtt lány vagy…”
„Anyu, ne kezdd el megint! Reggel van, már így is fáj a fejem.” – Kinga öntött magánkak kávét a törökből, amit Eszter előre megfőzött. „Apropó, apa mintha ügyetlenül változott volna. Tegnap egész este suttogott valakivel a telefonban, de amikor beléptem, azonnal letette.”
Eszter összerezzent. Ő is észrevette. És nem csak tevival.
„Valami fontos munkaügy lehet.” – hazudott a lányának és saját magának.
„Ugyan már, anyu! Milyen munka van éjjel tizenegykor? Nem sebész.” – Kinga vállat vont és elrohant, hogy felkészüljön.
Eszter egyedül maradt a gondolataival. Géza tényleg furcsán viselkedett. Régen mindent elmesélt neki: a munkáról, a kollégákról, a hétvégi tervekről. Most meg hallgat, mintha szót fogadt. És a telefonját úgy rejtegeti, mint egy iskolás a rossz jegyet.
Este elhatározta, hogy elkészíti a kedvenc fasírtait. Talán a vacsora közben végre őszintén beszélgethetnek, ahogy régen. Kinga elment a barátnőjéhez, otthon senki sem volt. Ideje volt a nyílt beszélgetésnek.
Géza későn érkezett haza, este kilenckor. Eszter már aggódva hívta többször is, de fel sem vette.
„Hol voltál? Aggodtam!” – fogadta a férjét a hallban.
„Hátradtam a munkahelyemen. Sürgős előadás volt.” – még csak rá sem nézett, egyenesen a fürdőszobába ment.
„Géza, csináltam fasírtot, a teigazán kedvenced. Vacsorázunk együtt?”
„Nem kérek. Nagyon elfáradtam.” – a fürdőszobából érkező hang tompán csendült.
Eszter még állt a folyosón, aztán visszatért a konyhába. A fasírtok a serpenyőben hűltek. Leült az asztalhoz, öntött magának teát és végigsiklottak a könnyei. Halkan, hogy a férje ne hallja.
Amikor Géza kisétált a fürdőszobából, elsiklott a konyha mellett, be sem nézett. Eszter hallotta, ahogy a hálószoba ajtajának a zárja kattan. Bezárkózott. Ez volt az első alkalom harminckét év házasság alatt.
Éjszaka a nappali kanapéján feküdt és gondolkodott. Mikor változott meg minden? Hogyan váltak idegenné? Lehet, hogy itt az ideje végleg változtatni.
Reggel Géza még korábban elment dolgozni, mint általában. Eszter fel sem ébredt, csak a becsukódó ajtó hangjára.
„Anyu, mi történt? Miért aludtál a kanapén?” – Kinga álmosan, meggondolatlanul állt a nappali ajtajában.
„Egyszerűen fájt a hátam. Puha lepedőn könnyebb.” – Eszter felült és összehajtogatta a takarót.
„Anyu, ne hazudj! Nem vagyok vak. Vesztetek apával?”
„Kinga, ez nem a te dolgod. Gyere reggelizni.”
„Hogy nem az én dolgom? Itt élek! És látom, mi folyik itt!” – a lány leült az anyja közelébe. „Meséld el, anyu. Talán segítek.”
Eszter a lányára nézett. Felnőtt, dolgozik, keres. Talán mégsem ártana kibeszélni?
„Apa és én… idegenek vagyunk egymásnak, Kinga. Elkerül, nem beszél hozzám. És én nem tudom, mit tegyek.”
„Próbáltál komolyan beszélgetni vele?”
„Próbáltam. Elhallgat, vagy kikerüli a témát.”
„Lehetséges, hogy van valakije?” – Kinga halkan mondta, de Eszter hallotta.
Gondolt már erre, de mindig elhessegette. Géza nem olyan. Család ember, rendes. Bár… bár az emberek változnak.
„Ne mondj butaságot” – intett le Eszter.
„Anyu, felnőtt vagyok. Tudom, hogy férfi és nő között bármi történhet. Főleg ennyi év házasság után.”
Eszter felállt és a konyhába ment reggelit készíteni. Kinga követte.
„Tudod mit mondok, anyu? Ha apa annyira megváltozott, hogy már végkepp nem is beszél hozzád, talán érdemes lenne elgondolkodni a… nos, a váláson.”
„Kinga!” – Eszter hirtelen megfordult. „Hogy mondhatsz ilyet?”
„Miért ne? Együtt élni egy olyan emberrel, aki figyelmen kívül hagy? Aki úgy tesz, mintha nem is lennél? Ez nem élet, hanem szenvedés!”
„Harminckét éve vagyunk együtt!”
„És? Ha ezek az évek semmit sem jelentenek neki, minek ragaszkodj hozzá?”
Eszter elgondolkodott. A lányának igaza van. De mégis milyen félelmetes ötvennégy évesen az életet megváltoztatni…
Este Eszter döntött. Megvárta, amíg Géza hazaér, és rögtön odalépett hozzá.
„Géza, beszéljünk.”
„Miről?” – még csak fel sem nézett a telefonjából.
„Rólunk. A házasságunkról. Arról, ami közöttünk történik.”
„Semmi sem történik.” – megpróbált továbbmenni, de Eszter elállta az útját.
„Állj! Beszélgetünk!”
Géza végre ránézett. A szemében fáradtság és valEszter mosolyogva nézett végig az ablakon a friss tavaszi napfényben, és közben tudta, hogy ez nem vég, hanem egy egészen új kezdés.
