Volt egy ismerősöm, egy háromgyermekes anya, aki nemrég újra férjhez ment. Hogy hogyan sikerült neki, az számomra rejtély maradt. Nem arról van szó, hogy nem vesznek el többgyermekes anyákat. Elveszik, ha szeretik őket! Csak hát, amennyire az első házasságából emlékszem rá, mindig is ő volt “a legrosszabb anya és a legrosszabb feleség”.
Többször jártam nála “régi” életében. Mindig fáradtan, kimerülten, összekuszáltan találtam. Hol odaégett a tejberizs, hol a kicsinek hosszú ideig pisis maradt a ruhája, miközben ő próbálta egyensúlyozni a kicsi, a középső tanulmánya és a főzőlap között, és egyszerűen nem volt ideje átöltöztetni.
Ott volt még a vacsorakészítés, mert a férj hamarosan hazaérkezik a munkából, és rendet is kellett teremteni, mert a férje szereti a rendezettséget. Intézte a játékokat, bedobálta őket a dobozokba, de a kicsi újra szétszórta őket. Közben bekapcsolta az internetet, e-maileket küldözgetett — még pluszmunkát is vállalt, mert a férj fizetése nem igazán volt elegendő… És mindez valamilyen végtelen, szomorú káoszba fordult.
A férje hazaérkezett, a rendetlenségre tekintett, és félvállról megjegyezte:
– Adj vizet a macskának! Legalább valami hasznosat csinálj…
Félig viccesen, félig komolyan. De ezek a szavai megmaradtak bennem.
Barátnőm eldobta az e-maileket, a fakanalat, a pisis ruhát, és bocsánatkérő mosollyal töltött vizet a macskának a tálba, hogy legalább egyszer hasznosat tegyen a nap folyamán.
Én akkor elkövettem egy butaságot. Hogy enyhítsem a feszültséget, félig viccelődve azt javasoltam, hogy hagyja ott az összes macskát és a félig kész vacsorát, szedje össze a gyerekeket, festesse ki magát (mert hát ugye nő), és menjünk el együtt egy kávézóba.
– Majd én is hozom a gyerekeimet.
– Túl öreg már a sminkeléshez! – vágta rá a férje, szintén mintha tréfából…
Néztem ezt a nőt, és rémülten jöttem rá, hogy fiatalabb nálam. Ha ő már öreg, akkor én ki vagyok?
Bocsánatkérően mondta, hogy ők a házi kosztot szeretik. Majd nekilátott a terítésnek, ahol a férje ült és várt. Közben a gyerekek újra szétszórták a játékokat, és valahogy egy harmadik kézzel rögtön össze is szedte őket, mert a férje szereti a rendet. Csipogott a telefonja, valószínűleg munkahelyi e-mailek jöttek.
– Ne ülj egész nap a neten – mondta a férje.
Elköszöntem és elmentem.
“Saját magam vagyok a hibás”
Nem, ő soha nem panaszkodott senkinek. Sosem! Ha bárki kérdezte, mindig azt mondta, hogy jól van. Minél fakóbb és zöldebb volt, annál magabiztosabban válaszolta: “Minden rendben!”
És elrejtette kialudt, színtelen tekintetét.
Volt mindig sok közös ismerősünk. Egyiktől vagy másiktól hallottam, hogy az anyósa nagyon elégedetlen vele. A menye rossz anya, mert a kicsi leesett a bicikliről és sérülést szerzett. Össze kellett varrni. Figyelni kell, nem szabad ilyen ostobaságokkal foglalkoznia… Rossz feleség is, mert otthon rendetlenség van, a gyerekek és a férj nem esznek jól.
Egyszer a férje elment az iskolába, és utána otthon veszekedés lett. A legidősebb valami rosszat tett, és ez mind azért, mert a “rossz anya” nem foglalkozik a neveléssel.
Azt mesélték, hogy elkezdett antidepresszánsokat szedni, mert, igen, rossz anya és rossz feleség. Semmit sem csinál, de nincs ereje semmit sem tenni… És még a gyerekek is ezt értették meg.
– Anya, te rossz vagy!!! – kiabálta az utcán a kicsi, amikor együtt sétáltunk. – Nem olvasol nekem mesét. Kivette a táskájából a mesekönyvet, és elkeseredve, fáradtan elkezdte olvasni. Nagyon szeretett volna jó anya lenni.
Aztán elváltak. A férje találkozott egy másik nővel. Valószínűleg jó feleség és háziasszony volt. De az igazsághoz hozzátartozik, hogy rendesen fizeti a gyerektartást és tartja a kapcsolatot a gyerekekkel.
– Hát igen – csak ennyit mondott nekem a kérdéseimre az ismerősöm. – Valószínűleg saját magam vagyok a hibás.
Aztán a gyerekekkel elköltözött, lakást cseréltek, és hosszú időre eltűntünk egymás életéből.
“A csúf kiskacsából hattyú lett”
Az idő telt, és nemrég “megtaláltuk” egymást a közösségi médián. Ő maga írt nekem.
Meglepődtem. Az avatarján egy teljesen más, ismeretlen nő tekintett vissza rám. Élénk, gyönyörű, boldog és tele erővel. Érdeklődni kezdtem, és javasoltam, hogy találkozzunk.
Találkoztunk egy kávézóban. Nem hittem a szememnek. Valóban egészen más volt. Magabiztos magában, az életében, az emberekben. Akkor tudtam meg, hogy újra férjhez ment.
– Magam sem tudom, miért figyelt fel rám – mondta. – Egyáltalán nem érdekelt. Csak túlélni szerettem volna…
De a férfi nem adta fel, udvarolt neki, barátságot kötött a gyerekekkel, megkérte a kezét.
És kiderült, hogy ő a legjobb anya és a legjobb feleség. Ha sült tojást készített, ami kicsit odaégett, ő volt a legjobb háziasszony.
Már másnap pitét sütött, mert ő volt a legjobb. És örömet akart szerezni.
Otthon káosz – mesés anya és feleség. Mert bizony együtt is lehet rendet rakni, miközben vidáman beszélgetnek.
Kiderült, hogy nem kell egyedül cipelnie a szatyrokat a boltból, és nem kap megjegyzést azért, mert megint elfelejtett valamit. Mert hát ostobaságokkal foglalkozik. Lehet közösen bevásárolni, és kacagni azon, ha valami kimarad. Kiderült, hogy ő nem egy vénasszony, hanem a legszebb nő a világon. Már esti frizurát készített, csak hogy azzal a férfival találkozzon a munka után, aki őt gyönyörűnek látja.
Kiderült, hogy ő nagyon ügyes, mert emellett még pluszmunkát is vállal. De ez nem kötelező. Csak ha ő maga akarja.
Kiderült, hogy ő nem az a haszontalan semmirekellő, aminek évekig hitte magát. És mindez azért, mert szeretik, dicsérik és értékelik. És nem kritizálják.
…Hallgattam őt és csodálkoztam. Aztán megérkezett a férje. És mindent megértettem. Tudják, olyan tekintettel nézett rá, hogy ő tényleg kivirágzott. Nem lehetett nem virágozni. Úgy beszélt és figyelt rá, hogy nem lehetett nem válni a világ legcsodálatosabb nőjévé.
Elhozta vele együtt a három gyereket is. Futólag megláttam őket. De egy pillantásra is észrevettem, hogy ő a legjobb anya. Ahogy viselkedtek.
És mindez azért, mert mellette volt valaki, aki segített neki ezt elhinni. Kecses hattyút formált a csúnya kiskacsából… Ez annyira fontos, amikor ott van valaki, aki segít neked hattyúvá válni. Mert a hattyúnak időre, erőre és szeretetre van szüksége, hogy kitárja szárnyait.
Nem, nem akarok semmi konkrétat mondani. Nem akarok hibáztatni senkit. Az élet sokféle lehet. De ez egy ilyen történet. Kíváncsi vagyok, mit gondol most az első férj.
