RODINAK – Családi Kapcsolatok a Magyarság Szívében

Ha van rokon, akkor lesz vele gond is mondja a régimódi magyar mondás. Réka, aki egy kis faluban nőtt fel, már kiskorától álmodozott arról, hogy egyszer elhagyja azt a szűk helyet. Nem látta magát tehenészőnek, konyhásnak vagy pásztornak. Mikor betöltötte a tizenhatot, pakolt egy bővér táskát, és elindult Budapestre. Jegyet vett a BudapestDebrecen vonatra, és megfogadta magának: Sosem térek vissza ebbe a szegényes faluba, bármi is történjék.

Debrecenben beiratkozott egy szakközépiskolára, ott kapott egy szobát a közös lakásban. Két év után szakképzésre megkeresték, és rakodógépes emelőgépként kezdett dolgozni egy nagy építőipari vállalatnál.

Aztán eljött a házasság ideje. Három hónapig hétvégente a városi parkban táncolt a barátnőkkel, amikor megismerkedett Ákkel, egy fiatal mérnökkel, aki szintén egy “táncra fel” házasságot keresett. Nem sok vitára volt szükség egyenlőre az anyakönyvi hivatalra mentek, és készen is volt a meghívó a szülőknek: Anyu, apu, házasságra megyek! Gyertek el! Sajnos a szülei nem tudtak jönni, mert épp a nagyobbik testvérük esküvője volt, és nem akarták elhúzni a programot. Anyja egy üzenetet írt Rékának: Később jövünk, hogy a unokákra nézhessünk.

A lakodalom megtörtént, és a mindennapok elkezdődtek. Réka a férje, Ák, szüleivel, testvéreivel és unokáival költözött egy három szobás kis házba. Azonban a házban mindenki békésen élte a mindennapjait: Ák, az anyja, a testvére a fiókárival, a nagybátyja a feleségével és Réka egy igazi nagycsalád. Réka és Ák boldogok voltak, még ha a szobájuk apró is volt, mert a anyós kedvelte a menyét: Szép, nyugodt, nem mondja a feleségének, amit nem kellene. Az anyósnak öt gyermeke volt, kettő lány már házas, a legfiatalabb, Lilla, még csak újszülött.

Lilla születése után a házban újabb feszültségek jöttek: Ák anyukája, Ilona, hozta a feleségét, a fiatalabb nővért, Bíbót, aki azonnal haragra gerjesztette Rékát. Bíbó úgy szólt: Egy szegény falusi lány vagyok, és most egy férfit vetted el! Réka nem akart vitába bocsátkozni, csak csendben szenvedte, miközben Ilona azt mondta: Ne haragudj Bíbóra, csak irigységből viselkedik, egyedül van, nincs szerencséje. Réka csak bólintott, és nem mondott semmit Áknak.

Amikor Bíbó hangosan kiabált a saját anyjára, Ilona könnyes szemmel ülve a konyhában, Réka inkább a saját anyját védte, miközben az anyuka könnyeket törölte. Néhány hónappal később Rékának született a lánya, Lili, és a születés után Bíbó egyre hevesebb vádaskodásokba kezdett. Réka már nem bírta tovább, úgy érezte magát, mint egy tigris, amely kiáll a kölyke védelmében. Egy nap Ák egy vasalóval próbálta meg elrendetni a helyzetet, de csak melléknél vágott szerencsére semmi komoly nem történt, és Bíbó szűkölődött a csuklója.

Bíbónak néhány kalandja volt, gyakran hagyta a fiát, Dánit, a nagymamájánál, hogy elmenjen randizni, de a fiút csak terheként látta. Egy nap Réka dühösen szólította: Foglalkozz a fiaddal! Egy kis bandita leszel! Dánit már akkor is több betűnyi rossz viselkedés jellemzi: lopott pénzt, nem ment iskolába, a zsebében mindig csörgedezett a apró pénz, és még csak kilenc éves sem volt.

Amikor Réka szülei meglátogatták, hogy lássák a kis Lilit, úgy néztek ki, mint akik egy zsúfolt lakásban ragadtak, harcokkal a háttérben. Apja azt mondta: Réka, gyere vissza a szülőházba, itt már nem leszél őrült! Anyja suttogta a fülébe: Vár a Varga bácsi, ő is megörül, ha láthatja a lányod. Réka csak felelte: Azt hittem, csak a városban maradjunk, hogy ne kelljen a mezőgazdasági csövesekhez visszatérni.

Az építőmunkásoknál, ahol Ák dolgozott, három év után saját lakást kaptak, és a boldogság szélsebesen áradott át rajtuk. Közben egy fiú is született, és a család egy kis, de meleg otthonba költözött. Egy évvel később Ák anyja meghalt, és Bíbó szürke hajjal, keserűséggel és bűntudattal nézte a sírokat. Minden nap a temetőbe ment, az ösvényen állva a kapu mögött, és a sírra borította a virágokat, miközben suttogta magának: Ne zárd be a kaput, itt vagyok. Az idő lassan gyógyította a sebet.

Bíbó újra talált valakit, és közel a házasság szélén állt, amikor meghívta Rékát egy teázásra. Az asztalnál nevetve, Réka elképedve hallotta: Kérlek, bocsáss meg, irigyültem rád, mert szereted Ákot, és most látom, mennyire boldogok vagytok. Te vagy a legdrágább ember a világon. Réka nevetve válaszolta: Micsoda szép vagy, Bíbó! Bíbó mosolygott, és megcsókolta a csuklóját.

A holnap reggel a kisebbik testvér, Gábor, felhívta: Ákos, Bíbó meghalt alvás közben, szívbetegségben. Hétvenhét éves volt, és a temetés a szülei mellé történt egy közös kerítés alatt.

Egy évvel később Dánit, már tizenhárom éves, egy félárvult fiúnak találták, és mindenki azt akarta, hogy intézménybe küldjék, mert nehéz lánygyermeknek. Ák azonban azt mondta: Nem megyünk intézménybe! Ha van rokon, akkor lesz vele gond, de mi együtt fogunk maradni. Így lett Dánival árvaház helyett a család gondviselője, és a rokonok felrelékelve sóhajtottak: Hála Istennek, nem vesztettünk egy embert!

Évekkel később Dáni felnőtt, férjhez ment, és két fiút nevezett el: Lászlóra, a nagyapja tiszteletére, és Károlyra, Ák nevéről. A rokonok ámulva mondták: Micsoda, mennyire megváltozott a Dán!.

Éppen ekkor újra virágok borították Bíbó sírját, ezúttal Dáni kezében, mutatva, hogy még a legnehezebb múltak is átmennek, ha a család összetartó.

Rate article
News 24 Justall
RODINAK – Családi Kapcsolatok a Magyarság Szívében