A titokzatos vendég a kertben
Zsófia felébredt a szomszéd kakas éles kiáltására. “Na, már megint ő!” – gondolta bosszúsan. A madár elhallgatott, de az álom már elfutott, csak egy bizonytalan nyugtalanság maradt utána. Zsófia forgolódott a régiesen nyikorgó ágyban, érezte a lepedő nyirkosságát és enyhe éhségét. A reggeli fény, ami a kifakult függönyön átözönlött, egyenesen a szemébe csapott, növelve a haragját.
Kénytelen-kelletlen felkelt, hidegrázóan összegörnyedve. A jeges kútvízzel mosakodni már megszokta, de az edényeket hideg vízben mosni mindig kín volt. Nagynénéje, Erzséket házában, ahol vendégeskedett, nem volt melegvíz. A régi, az idő által megviselt, de mégis otthonos ház őrizte apja és nagynénéje gyermekkori emlékeit. Még a nagyapa építette, és minden egyes nyikorgó deszka történeteket rejtett.
Miután a nagyszülők elhunytak, Erzsike egyedül maradt a házban. A lánya külföldre költözött, a fia pedig a fővárosi egyetemre járt. Zsófia, aki társaságot akart adni nagynénjének és saját maga is nosztalgiázni vágyott, második szabadságának hetében érkezett a faluba. “Neki is öröm, nekem is, és még segítség is vagyok valamennyire” – gondolta, miközben bepakolt a bőröndbe.
A háztartás nem igényelt sok erőfeszítést. Öt évvel ezelőtt apja, Péter, lecserélte a régi kályhát gázkazánra, megkönnyítve ezzel a mindennapokat. De Zsófia mégis visszasírta azokat az időkA konyhában még mindig ott állt a tegnap elmosatlan tányér, és Zsófia sóhajtva nézett rá, miközben a kert felől újra furcsa zörej hallatszott.
