A titokzatos kép
Zsófi a kocsiban ült a hátsó ülésen és bámult ki az ablakon. Az ér zése olyan felfokozott volt, mintha ünnep el ott állna, karácsony vagy a születésnapja el ott. De a születésnapja decemberben van, most pedig július van.
A volán mögött egy komor, testes férfi ült. Zsófi csak a borotvált tarkóját látta, ami vastag nyakba folytatódott. A tarkója olyan kellemetlen volt, visszataszító. A sof r csak egyenesen nézett maga elé, a nyaka merev volt, mintha nem is bírna mozgatni. A kislány arra gondolt, hogy ez nem is ember, hanem egy robot. Fölkelt, hogy végre lássa az arcát.
– Ülj le! – mordult rá hirtelen a sof r, anélkül, hogy hátranézett volna.
Zsófi visszaesett az ülésre, és ismét az ablak felé fordult. A mezők, erdők, falvak suhantak el. Elhagytak két biciklist, egy férfit és egy fiút, akik Zsófira néztek az üvegen keresztül. Hangulata ismét felszökött. Most először utazott egy másik városba, a nagymamájához és nagypapájához, akiket még soha nem látott.
– Még sokáig kell mennünk? – kérdezte Zsófi.
– Nem – válaszolta az anyja az első ülésről.
– Miért nem jöttünk eddig a nagyszül khöz?
Az anyja valami elmosódottat motyogott válaszul.
– Van ott folyó?
– Van. Minden van ott. Elég a fecsegésből. Majd meglátod, ha odaérünk. – Az anyja hangjában egyre érezhet b volt az ingerültség.
Zsófi elhallgatott. Az utóbbi időben az anyja mindenen kiakadt, ha valami nem úgy történt, ahogy akarta, rögtön ordított. Minden akkor kezdődött, amikor az apja elhagyta ket. Összepakolt és távozott.
„Bárcsak már odaérnénk – gondolta Zsófi. – Valószínűleg nyaralni megyünk, hiszen anya annyi cuccot hozott, még a kedvenc játékaimat is. Még az iskolatáskámat is. Minek kell az iskolatáska nyaraláskor, szünetben?” Sok kérdése volt, de az anyjának nem mert többet kérdezni.
A kislány hátrad llt a székben és énekelni kezdett. Halkan, egy-egy hangot tartott…
– Hagyd abba a nyafogást! Elég baj nélküled is – vágott közbe az anyja. Zsófi elhallgatott és összehúzta magát.
Végre bevitt k a városba. Zsófi ismét az ablakhoz tapadt. Az autó egy kétemeletes tégla ház el ott állt meg.
– Megérkeztünk. Otthon, édes otthon – mondta az anyja, miközben kinyitotta az ajtót. De nem örömmel, hanem megbánással tette.
A ház öreg és szürke volt, két bejárattal. Nem volt udvar, sem műanyag csúszdás, hinta s játszótér, mint az ő utcájukban. Csak két pad állt a bejáratoknál.
A sof r kipakolt a csomagtartó ból, és a házat nézte. Az anyja megkérte, hogy várjon, felkapta a b röndöt, a táskákat, és a bejárat felé indult. Zsófi utánarohant. Az ajtó fából készült, lepattogzott barna festékkel, nem pedig vasból, kódzáAz ajtó kinyílt, és Zsófi előtt megjelent a régi, kopott falak mögé rejtett élet új fejezete, ahol a múlt titkai lassan kibontakoztak, és megmutatták, hogy a család iránti szereteten még a legmélyebb sebek is begyógyulhatnak.
