**A régi tükör, vagy hogyan békültek meg a vőlegény és a anyós**
Estére értem haza, de a lakásban szokatlan csend volt. Sem a férjem hangja, sem anyám szokásos morogása.
– Anyu? Zoli? – kiáltottam, benéztem a szobákba. Üres volt minden.
„Zoli talán a garázsban van, a műhelyében – gondoltam. – De anyu?… Vajon megsértődött, és elment?”
Felkapott egy kabátot, és kimentem az udvarra. A félig nyitott garázsajtóból sárga fény és élénk beszélgetés szűrődött ki. Belépve megálltam.
Zoli és anyám, Erzséke néni, egy régi tükör felújításán dolgozott. A férjem festette a keretet, anyósom pedig kendőt kötött a fejére, öltözött egy régi kötényt, és lelkesen magyarázott valamit.
– Nézd csak, hogy ragyog most a fa! – csodálkozott Erzséke néni. – Zoli, te igazi mester vagy!
– Ne higgye el, Erzséke néni… Csak úgy elszórakozom.
– Elszórakozik! – nevetett anyósom. – Ez itt igazi remekmű!
Csak leültem egy zsámolyra, és nem hittem a szememnek. Reggel még a fejük felett állt a veszekedés…
Mind úgy kezdődött, hogy Erzséke néni „átmenetileg” hozzánk költözött, miután bezárták a szanatóriumot, ahol az utóbbi két évben élt.
– Anyu, csak pár hétig lesz itt – próbáltam megnyugtatni Zolit. – Amíg náluk újra nyitnak.
– Pár hét… – morogta Zoli. – És én meg éljek vele.
Végigjárta a konyhát, ökölbe szorított kézzel, majd hirtelen megállt:
– Mi lenne, ha foglalnánk neki egy szállodát? Pont most várjuk a prémiumot…
– Megőrültél? – pattantam fel. – Hogy aztán egész életemben hallgassam, hogy a saját lányom kidobta az anyját?
A csengő hangja félbeszakította a csendet. Erzséke néni, mint mindig, egy órával korábban jött, „hogy felmérje a helyzetet”.
A küszöbről kezdte a kritikát:
– Kati, édesem, a tapéta teljesen kifakult… Ez a fogas meg? Zoli, legalább a csavarokat húzd meg!
Zoli szó nélkül bement a fürdőszobába.
Az első hét alatt anyós átrendezte a bútorokat, kicsillantotta a konyhát, átrendezte az edényeket, és… Zoli papírjaihoz is hozzáférkőzött.
– Erzséke néni! – emelte fel a hangját Zoli, amikor nem találta a fontos mappáját. – Hol vannak a papírjaim?
– Kidobtam. – Anyós vállat vont. – Gyűrött volt mind. Átpakoltam újba, és betűrendbe raktam!
Zoli csendben kiment, és becsapta az ajtót.
Próbáltam a munkámra koncentrálni, de a gondolataim folyton haza tévedtek. Anyám makacs, Zoli meg makacsabb… Én meg közéjük ékelődve.
Munka után egyenesen hazamentem. A lakás üres volt. Először megijedtem. Aztán meghallottam a beszélgetést a garázsból.
És most itt ültem, és nem hittem a szememnek: ez a két ember, amelyik reggel még veszekedett, most lakkokról és faápolókról beszélget, mintha régi barátok lennének.
– Anyu? – kérdeztem bizonytalanul.
– Ó, itt vagy! – sugárzott Erzséke néni. – Nézd csak, milyen arany keze van Zolinak! Én meg csak morogtam, vén bolond…
Letett a munkapadról egy tányér palacsintát:
– Tessék, megsütöttem. Kibékülni jöttem, de erre… felfedeztünk valamit!
– Nem hiszed el! – ugrott fel Zoli. – Anyád mindent tud a régi bútorokról! Én meg töröm a fejem, hogyan kezeljem a keretet, erre ő: „Adj hozzá egy kis lenolajat”, és máris ragyog!
– Anyu? – néztem rá csodálkozva. – Te egész életedben a bútorosztályon dolgoztál…
– Hát, csak hobbi. – legyintett Erzséke néni.
– Dehogy! – Zoli megragadott egy festett dobozt. – Nézd, milyen szépen kiemelte a mintát! Egy hét alatt nem jöttem volna rá.
– Nálatok a faluban sok ilyen dolog van? – kérdezte lelkesen.
– Egy pajta tele van! Komódok, tükrök, polcok… Gyere el, megnézheted!
– Na, akkor megyünk! – fordult felém. – Kati, nyáron elutazunk anyádhoz! Képzeld el, mennyi mindent felújíthatunk!
Erzséke néni örömében tapsolt:
– Tényleg? Eljöttök?
– Persze!
Leültünk egy műanyag borítású asztalhoz, amin palacsinta, egy teáskanna és egy üveg lekvár állt.
– Megebédelünk, és mutatok még egy titkot – kacsintott anyós. – Van ötletem, hogyan díszítsük ezt a keretet.
Rájuk néztem, ilyen különbözőkre, és mégis, olyan közelinek. Valami megszorította a szívem: igen, megtörténhet… Néha a boldogság a legváratlanabb helyeken bukkan fel – például egy régi, festék- és forgács illatú garázsban, ahol a vőlegény és az anyós megtalálta a közös hangot.
**Naplómból:** *Néha a legnagyobb meglepetés ott van, ahol a legkevésbé számítunk rá. És hát… mindig érdemes adni egy esélyt a csodának.*







