Öt éve voltam együtt a barátnőmmel. Más-más városban laktunk a munkánk miatt, de minden nap beszéltünk. Voltak közös terveink. Komolyan gondolkodtam már a lánykérésen is, hogy végre megszűnjön a távolság köztünk. Bíztam benne. Soha nem adott okot rá, hogy kételkedjek benne.
Egyik nap ismeretlen szám hívott. Felvettem. Egy nyugodt, udvarias férfihang szólalt meg a vonal másik végén. Bemutatkozott, és egyenesen a tárgyra tért:
Nem akarok bajt. Azért kereslek, mert szerintem van valami, amit tudnod kell.
Elmondta, hogy rendszergazdaként dolgozik, és nemrég kezdett randizni egy nővel. Még nem volt semmi komoly: üzenetek, kávézások, flört az ismerkedés első, könnyedebb szakasza. A nő sosem említette neki, hogy lenne párja. Minden teljesen rendben ment, míg egyszer csak valami gyanús nem lett neki.
Beszélgetett egy barátjával, akinek szintén volt új ismeretsége. Megemlítette a nő nevét. A barát elhallgatott, majd kért tőle egy fényképet. Amikor meglátta a fotót, csak ennyit mondott:
Húzódj el attól a nőtől, de azonnal. Már öt éve van hivatalos barátja.
A barát szerint ez nem pletyka, hanem mindenki által ismert tény. Még engem is leírt: hogy másik városban élek, a csaj ott dolgozik, ezért megengedheti magának ezt a két életet. De még ennél is rosszabbat is mondott: a nő másik férfival is találkozgatott, aki szintén informatikus akit neki csak látásból ismer, de a barátjának közeli ismerőse. Az a férfi pedig pontosan tudta, hogy a lány foglalt, de ez őt egyáltalán nem zavarta.
Ekkor derült ki számára, hogy nem keveredésről van szó, hanem arról, hogy a barátnőm egyszerre három kapcsolatot futtat: velem, a másik informatikussal, és vele, aki addig semmit sem sejtett.
Elmondta, hogy miután minden kiderült, úgy érezte, férfiemberként kötelessége figyelmeztetni. Szerinte szükség van a férfi szolidaritásra is. Megkereste a számomat a közösségi oldalakon, és inkább felhívott, mintsem üzenetet írjon. Hozzátette:
Ha bizonyítékokat akarsz, szólj, elküldöm neked. Nekem nincs rejtegetnivalóm.
Azt mondtam, igen, kérem a bizonyítékokat. Letettük a telefont, és perceken belül megjöttek az üzenetek: beszélgetések, hangüzenetek, fotók, lefixált találkozók. Ahogy a lánnyal beszélt szinte szóról szóra ugyanazokat mondta neki, mint nekem. Ugyanazok a mondatok, bókok, üres ígéretek.
Olyan szorítást éreztem a mellkasomban, hogy azt hittem, ott maradok. Szerettem őt, már a közös életünket terveztem, váltottam volna várost miatta, megkértem volna a kezét, újra kezdtünk volna együtt valahol.
Fel is hívtam azonnal, és sarokba szorítottam. Nem tagadta le. Először próbálta lekicsinyíteni az egészet, majd dühös lett, hogy beleavatkoztak a dolgaiba. A végén pedig sírni kezdett. Mondta, hogy teljesen össze van zavarodva, és nem tudja, mit akar. Azt mondta, sosem gondolta volna, hogy így derül ki.
Letettem a telefont.
Akkor esett le, amit addig nehezen fogadtam el: nem csak a férfiak képesek megcsalni. Nők is vannak, akik stratégiailag hazudnak, egyszerre több vasat tartanak a tűzben, és pontosan tudják, mit csinálnak.
Igen, elveszítettem egy kapcsolatot. De hálás vagyok annak az idegen férfinak, aki elég gerinces volt ahhoz, hogy figyelmeztessen. Mert anélkül ma egy kettős vagy inkább hármas életet élő nővel lennék eljegyezve, és észre sem venném az egészet.
