Már olyan csúnya lettél, biztosan lányod lesz mondogatta a anyósom.
Amikor mások panaszkodtak, hogy nem jönnek ki a férjük családjával, én csak legyintettem. Nekem mindig jó volt a kapcsolatom a apósommal és anyósommal, de ez talán csak azért volt, mert a lakodalom után rögtön kétszáz kilométerrel odébb költöztünk.
Alig volt időm megismerni az új anyukámat. Az esküvő után egy napig még a lakásukban laktunk, akkor minden rendben volt. Aztán elköltöztünk, a férjem a honvédségnél dolgozott.
Tíz évig éltünk ott. Aztán visszahelyezték a férjemet a régi környékre. Nem örültem neki, már megszoktam az új helyet, kaptunk egy jó lakást, és épp a harmadik gyereket vártam. De mit tehettem volna?
A szülővárosomban szültem. Egy évvel később újra teherbe estem. Nem terveztük, nem készültem rá, de mindig is nagy családot akartunk, úgyhogy nem is gondolkodtunk sokat. A várandósságom alatt anyósom átjött, hogy segítsen. Néha megjelent, de ahelyett, hogy segített volna, csak ült, teázott, és okoskodott.
A takarítással és a házimunkával kapcsolatos megjegyzéseit figyelmen kívül hagytam. De amikor a gyereknevelésről kezdett prédikálni, forrt bennem a harag. Rosszul éreztem magam, amikor rádöbbentem, hogy ez a nő, aki alig ismer, tíz évig nem is látott, és az anyósa csak fotóról ismeri az unokáit, most itt osztja az észt.
Aztán, amikor már a nyolcadik hónapban jártam, egyszer csak így szólt:
Biztosan lányod lesz!
Mi pedig lányt szerettünk volna, hiszen már három fiunk volt! Mosolyogva kérdeztem:
Miért gondolod?
Öregedtél, dagadt lettél, az arcod is fel van puffadva. A lány elvitte az utolsó szépségedet is.
Köszönöm szépen Mindig ilyen voltam terhesség alatt.
Nem mindig.
Honnan tudod? Csak fotókon láttál terhesen.
Ne vitatkozz velem. Nekem fiam van, és gyönyörű voltam, mindenki azt mondta, ragyogok. Te meg ijesztően nézel ki, mint aki tele van vízzel. Még a papucsodba sem férnek be a lábaid.
Nem szóltam semmit. Nem mondtam meg neki, hogy nem a baba neme miatt vagyok így, hanem mert harminckilenc éves voltam. Ő meg tizenkilenc évesen szülte a férjemet, abban a korban mindenki friss és fiatal. Sokszor elmondta, hogy csúnya vagyok. A férjem végül leállította. És egyébként fiúnk született
Ma már csak mosolyogok ezen, de akkor nagyon fájt. Megtanultam, hogy néha a legjobb védekezés a csend. Nem éri meg minden hülyeségre válaszolni.
