Olgika egész nap készülődött a szilveszteri ünneplésre: takarított, főzött, megterített. Ez volt az első újéve, amit nem a szüleivel, hanem a szerelmével töltött. Már három hónapja élt együtt Tóniéval a férfi lakásában. A férfi nála 15 évvel idősebb, elvált, gyerektartást fizet, néha szeret inni… De amikor szeretsz valakit, ezek mind lényegtelenek. Senki sem értette, mivel fogta meg Olgát: messze nem jóképű, sőt, kimondottan csúnyácska, kibírhatatlan a természete, irtó spórolós, ráadásul pénze sincs soha. Ha mégis, akkor csak magára költ. És éppen ebbe a “Csodabogár”-ba lett szerelmes Olga. Olga három hónapig reménykedett, hogy Tóni majd megbecsüli, milyen alkalmazkodó és gondos asszony, és feleségül akarja venni. Tóni mindig azt mondta: “Előbb lakjunk együtt, nézzük meg, milyen háziasszony vagy. Hát ha olyan vagy, mint az exem.” Hogy pontosan milyen is volt Tóni volt felesége, Olga számára rejtély maradt – a férfi ugyanis soha nem mondott semmit értelmeset. Ezért Olga mindent beleadott: nem szólt rá, ha részegen jött haza, főzött, mosott, takarított, a bevásárlást is ő fizette (nehogy Tóni azt higgye, érdekből van vele). Az ünnepi asztalhoz is ő vette meg és főzte meg mindent. Sőt, új telefont vett ajándékba Tóninak. Miközben Olga az ünnepre készült, a kis “Csodabogár” Tóni sem tétlenkedett: készült ő is, ahogy szokott – elment a haverokkal inni. Részegen tért haza, és közölte: szilveszterkor jönnek vendégek, az ő barátai – akiket Olga nem ismert. Egy óra múlva éjfél, az asztal terítve, Olga hangulata elromlott, de nem mondott semmit, nehogy olyan legyen, mint Tóni exfelesége. Fél órával éjfél előtt beestek a részeg vendégek, nők-férfiak vegyesen. Tóni hirtelen felvidult, leültette őket, és a mulatozás folytatódott. Olygát be sem mutatta, a társaság gyakorlatilag észre sem vette – csak ettek, ittak, beszélgettek egymással. Amikor Olga szólt, hogy két perc múlva éjfél, ideje lenne pezsgőt bontani, úgy néztek rá, mintha hívatlan vendég lenne. – Ki ez? – kérdezte egy nőci dülöngélve. – Az ágybeli szomszédom – nevetett Tóni, és a barátai vele együtt kinevették Olgát. Az ő főztjét ették, de rajta nevettek. Az éjféli harangszó alatt is csak ugratás és gúnyolódás ment: “ügyes, Tóni, jó üzlet, találtál magadnak ingyen kuktát és háztartási alkalmazottat!” Tóni nem védte meg Olgát, hanem együtt nevetgélt a többiekkel, miközben tömte magát az Olga által vett és elkészített ételekkel. Olga csendben kiment, összepakolta a holmiját és hazament a szüleihez. Ilyen szörnyű szilveszterje még nem volt. Az anyja csak ennyit mondott: “Én megmondtam.” Az apja megkönnyebbülten sóhajtott. Olga kiadta magából a keserűségét, és végre levette a rózsaszín szemüveget. Egy héttel később, mikor Tóni pénze elfogyott, megjelent Olygánál, mintha mi sem történt volna: – Na, te miért jöttél el? Megbántottalak, vagy mi? – és amikor látta, hogy Olga nem akar békülni, támadásba lendült: – Ez szép tőled – te anyuci-apuci szárnyai alatt sütteted a hasad, nálam meg még az egér is éhen hal a hűtőben! Kezdesz ugyanolyan lenni, mint az exem! Az arcátlanságtól Olga szava is elakadt. Annyiszor fejben végiggondolta már, mit mond majd neki, de most ott állt, és nem tudott megszólalni. Végül csak annyit tudott mondani, hogy elzavarta a férfit úgy, ahogy az igazán megérdemelte, és rácsapta az ajtót. Így hát idén szilveszterkor Olygának új élet kezdődött.

Egész nap készülődtem a szilveszterre: takarítottam, főztem, terítettem az asztalt. Ez az első újévem, amit nem a szüleimmel, hanem a párommal töltök. Már három hónapja együtt lakom Jenővel az ő lakásában. Ő tizenöt évvel idősebb nálam, volt már házas, tartásdíjat fizet, néha meg iszik egy kicsit… De hát, ha az ember szerelmes, mindez nem számít igazán. Senki sem értette, mi fogott meg bennem Jenőben: egyáltalán nem volt jóképű, sőt kifejezetten csúnyának is mondható, jelleme kibírhatatlan, hihetetlenül fukar s ráadásul sosincs pénze. Ha valahogy van, akkor is csak magára költi, magára mindig akad. És én ebbe a csodabogárba, ebbe a Jenőbe szerelmesedtem bele.

Az elmúlt három hónapban mindig abban bíztam, hogy Jenő majd értékelni fogja, milyen alkalmazkodó és gondos vagyok, és talán feleségül is akar majd venni. Ő maga is azt mondta: Lakjunk előbb együtt, hadd lássam milyen házias vagy. Hátha pont olyan vagy, mint az exem! Hogy milyen volt az előző felesége, sosem derült ki számomra soha nem mondott semmi konkrétat. Ezért mindent beleadtam: nem szóltam egy szót sem, ha részegen jött haza, főztem, mostam, takarítottam, saját pénzemen vettem a kaját nehogy azt higgye, az anyagiak miatt vagyok vele. Az egész szilveszteri vacsorát is a saját forintjaimból vettem. Sőt, új telefont is vettem neki ajándékba.

Amíg én a készülődéssel voltam elfoglalva, Jenő sem unatkozott: a maga módján készült az ünnepre azaz elment a barátaival inni. Vidáman, ittas állapotban jött haza, s még be sem lépett rendesen az ajtón, közölte velem, hogy mindjárt jönnek a barátai szilveszterezni. Egy csupa idegen társaság, akiket én még csak nem is ismertem. Az asztalt megterítettem, egy óra volt hátra éjfélig. A hangulatom már elromlott, de próbáltam türtőztetni magam, nehogy kiöntsem rá minden bánatom hiszen én nem vagyok olyan, mint az exneje.

Fél órával éjfél előtt be is toppant ez a részeg társaság, nők is, férfiak is. Jenő rögtön felélénkült, mindegyiket hellyel kínálta, és folytatódott a mulatozás. Engem Jenő nem is mutatott be, innentől mintha ott sem lettem volna csak ültek, ittak, saját beszélgetéseik és vicceik voltak. Mikor szóltam, hogy két perc múlva éjfél, illene pezsgőt tölteni, úgy néztek rám, mintha hívatlan vendég lettem volna.

Ez meg ki? kérdezte egy kapatos nő.

Az ágymelegítőkém röhögött Jenő, mire a társaság hangosan kacagott.

Az én főztömet ették, miközben gúnyolódtak rajtam. Mikor éjfélkor koccintottak, a naivitásomon mulattak, Jenőt pedig dicsérték, hogy milyen jó húzás volt egy ingyen szakácsnőt és bejárónőt szerezni. Jenő nem védett meg, hanem együtt hahotázott velük. Az én pénzemből vett ételt ette, miközben átnézett rajtam.

Csendben kimentem a szobából, összepakoltam a holmimat, és hazamentem a szüleimhez. Soha ilyen borzalmas újévem nem volt még. Anyám csak annyit mondott, ahogy mindig szokta: Én előre szóltam. Apám láthatóan megkönnyebbült, én pedig kisírtam magam, és végre levettem a rózsaszín szemüveget.

Egy hét múlva, mikor Jenőnek elfogyhatott a pénze, egyszer csak megjelent nálunk, és mintha mi sem történt volna, rákérdezett:

Miért mentél el? Megsértődtél? és amikor látta, hogy nem hajlok a békülésre, támadólag folytatta: Szép, mondhatom! Nyugodtan kihúzod otthon a szülőknél, nálam meg egér is koldulhatott volna a hűtőben! Most aztán épp olyan vagy, mint az exem!

A pofátlanságától szóhoz sem jutottam. Párszor elképzeltem már, mit mondanék neki ilyen helyzetben, de most csak álltam ott, néma voltam. Végül nem maradt bennem más, csak az, hogy elküldjem melegebb éghajlatra, majd becsaptam előtte az ajtót.

Így kezdődött nálam az új esztendő de legalább tényleg egy új élet vár rám.