Nem ő az anyám
Kicsi Réka? Kit érdekel? Hadd menjen a gyermekotthonba.
Jaj, Mária néni, kár neki, mondja Orsolya.
Neked kár? Akkor vedd magadhoz, ha ilyen kedves vagy, nevetgél a Mária, a szürke haját a füléhez húzza, és felköt egy konyhai kötényt. Menj tovább, sok dolgom van, főzni kell, hamarosan jön a férjem a munkából, a unokák a foglalkozásról, de a lábimunkához még csak üres fazekak állnak. Látod, nekem elég a sajátomat!
Látom. Nekem is van három saját gyerekem, hová tegyem Rékát?
Akkor miről is beszélünk? zárja le Mária, kinyitja a szobába jött unokatestvért. A gyermekotthon a legjobb helye, az alkoholista otthon, áá
***
A kislány, Réka, akiről a rokonok, Mária és Orsolya beszélnek, már legkorábban elveszíti a szüleit, majd a nagyszüleit, akik hat éves koráig nevelték. Pontosabban, a szülei a bíróság döntése alapján vesztik el őt.
Anyám már az iskolában elkezdett inni, meséli a harmincéves Réka barátnőjének, Júliának. A nagymamám és nagyapám, a szülei, magukat hibáztatták, mert túl sokat kényeztették a lányukat, mindenre engedélyt adtak, a tanulásra sem volt kedvük. Nem akart iskolába járni, csak kilences osztályt végezve született meg a férjem, Sándor, egy szintén alkoholfogyasztó, tizennyolc éves srác.
Ez ijesztő mondja Júlia, meglepődve a részleteken. Réka eddig soha nem mesélt ilyeneket a gyerekkoráról.
A nagyszüleim nevelték, az anyám oldala csendes volt, csak ivók voltak, nem tudom, hány generációra nyúlt a családfájuk. Látom, hogy neked is ijesztő hallani Én ebben éltem fel.
Mi történt a nagyszüleiddel? Miért mentek el korán? kérdezi Júlia.
A nagyapám szívproblémákkal küzdött, nagymamám pedig nem tudta nélküle élni, egy év alatt meghalt, súlyos betegségben. Anyám későn, egyetlen és nagyon vágyott gyermek volt, ezért kényeztették, de még így is hamar elmentek, fáradtak voltak a fárasztó élet miatt. sóhajt Réka.
És mi lett veled később? hallgatóan kérdezi Júlia.
Gyermekotthonba küldtek, a rokonok visszautasították, végül az apám folytatja.
Az apád?
Három évig a gyermekotthonban éltem, rettenetesen sírtam minden nap Iskolába vittek (a gyermekotthonhoz tartozó internátus is volt), de nem tudtam tanulni. Nem volt felkészülés, bár mindenki hasonló szegény körülmények között volt, én mégis rosszabb voltam. Emlékszem, egyszer a matektanár haragszott rám, mert nem értettem a témát, és azt mondta, hogy az alkoholisták gyerekei buták, hiszen úgy születnek, hogy buták legyenek Nagyon megbántott. Apám, mint kiderült, nem felejtett el. A három év alatt a szülői jogaim helyreállítására dolgozott. mosolyog Réka.
Nem érdekelte? kérdezi Júlia.
Képzeld, igen!
Apja, Sándor, először is leszokott az ivásról. Egyik reggel, miután egy viharos éjszaka után rosszul érezte magát, hirtelen felismerte, hogy élete értéktelen, és nem folytathatja tovább. Alkoholos tudatállapotban megjelent a falója, akit még nem temett meg, mert nem volt rá pénz. Leírta, hogy a hatóságok foglalkozzanak a temetéssel, de ugyanazon a napon megint ittas lett, mert pénze volt.
A falója szigorúan ránézett, és azt mondta, hogy sosem bocsátja meg, amit vele tett, és megfenyegette, hogy “kutyaként temetik” őt, amikor eljön a végső idő, mert már szinte leállt a mája.
Sándor felriadt, a szobája körül forogni kezdett, majd leült, hogy kitörölje a képet a fejéből. Hirtelen Rékára gondolt.
Réka Réka, Réka Van már valami, amiért élni kell! Nem fogsz eljönni, öreg boszorkány! Én is innam, mert te adtad az első kortyot, amikor csak tizenkét éves voltam Emlékszem, felajánlottad, hogy megölellek, és minden csak úgy indult. Belementél, elpusztítottad a tiszta, ártatlan lelket sírt Sándor, ittas könnyekkel.
Ettől a naptól újra felállt, elhatározta, hogy nem igazi többé. Régi barátai gúnyolták, senki sem hitt neki, de ő kitartott.
Huszonöt vagyok, még minden előttem áll! Gyógyulni fogok, Rékát visszakapom! mondta határozottan, és kinyitotta a bejáratot.
Munkát vállalt, pénzt gyűjtött, felújította a romos házat, összegyűjtötte a szükséges okmányokat, és bíróságra vitte a szülői jogok helyreállítását. Megkereste Réka anyját, Ninát, a korábbi szerelmét, és felajánlotta, hogy újrakezdjék, együtt neveljék a lányt. Nína visszautasított, azt mondta, hogy semmi sem lesz, és nem akar változtatni, hiszen a részeg élet még mindig kényelmesnek tűnik.
Amikor apám feljött értem, nem hittem a szerencsémet, idézi fel Réka, könnyekkel a szemében. Elfogadtam a sorsomat, és azt hittem, hogy örökké a gyermekotthonban maradok, mint a börtönben.
Szegény gyerek! szólítja Júlia, könnyekkel a szemén.
Azóta az életem drámaian megváltozott. Apám mindent megtett, a szociális felügyelet is rendszeresen látogatott, de már nem volt semmi kifogásuk. Féltam a szigorú néniöket, de tudtam, hogy hamarosan újra a gyermekotthonba küldenek. Most már csak csodálom az apámat, aki egyszerű, tanulatlan fiatalemberként kitartott és megfordította a sorsot.
Réka kilencedik osztályában Sándor már egy budapesti lakást akart venni, hogy elhagyják a falusi házat, ami tele van rossz emlékekkel. A faluban csak egy kilencedik évfolyamos iskola volt, Sándor viszont azt akarta, hogy lánya tizenegy éves legyen, majd egyetemi tanulmányokat folytasson és jó állást kapjon.
Eladta a felújított házat, egy modern lakásra költözött, egy kis vállalkozásból származó megtakarított pénzzel, amelyet egy újonnan épült raktárban dolgozott, amely a falui közösséget is foglalkoztatta. Nína továbbra is ivott, gyakran váltott partnert.
Réka szégyellte anyját, néha félt kimenni otthonról, hogy ne találkozzon a nővel, akit csendben utál.
Apjával együtt egy egyes lakásba költöztek Budapestre, amit Sándor úgy rendezett, hogy mindkettőjüknek saját szobája legyen. Jobban élnek, mint korábban.
Réka a tízedik osztályba megy egy új iskolába, ahol senki sem ismeri a múltját, s különösen nem ismeri a májusi alkoholista anyját, aki már elveszítette emberi arcát, a sárban hever, a mocskos tavakban aludik, felköhög a teljes utcán. Az anyja órákig hever a szennyezett vízben, nyög és pénzt kér ivásra, de senki sem ad neki.
Ez egy igazi rejtély, honnan szerzi a pénzt? mondja Réka Júlinak, kezeivel szórva. Ő számomra senki, mégis olyan szégyenérzetet ad, mintha részben én lennék a hibáért.
Ez elég bonyolult, válaszolja Júlia. Te mit keresed ebben?
Semmihez sem vagyok közel, sóhajt Réka. Undorodik vagyok.
Húszöt évesen Réka elveszíti apját.
A régi alkoholizmus következményei még hatnak, meséli Réka Júlinak. Az orvos valamit magyarázott a szívemről, de nem értettem. Egyszer csak minden gyorsan történt, és egyedül maradtam.
Őszinte részvétem, suttogja Júlia. Miért nem mondtad eddig?
Mert kimerítettek.
Ki?
Ők, mondja titokzatosan Réka. Hívogatnak, írnak. Letiltottam őket, de más számokról is felkeresnek.
Kik?
Anyám oldalán lévő rokonok, akik nem anyák. Orsolya, a férje, Mária néni, a lánya sokan vannak.
Mit akarnak?
Réka csendben marad, aztán halkan mondja:
Egy hónapja az anyám stroke-ig esett. Csak a szemeivel forog, semmit sem tud tenni, nem tud mozogni, enni vagy beszélni, csak feküdni.
Honnan tudtad? kérdezi Júlia.
Orsolyával és Máriával tartottam a kapcsolatot, már a nagymama idején is. A falu kis, amikor visszajöttem a gyermekotthonból apámhoz, ők is megtudták. Ajándékokkal, vendégcsomagokkal jöttek, érdeklődtek a dolgaim iránt. Udvariasan és a nagymama emlékére tartottuk a kapcsolatot. Amikor a nagymama megbetegedett, segítettek temetni, én hat éves voltam. Így ismerik a budapesti címet, amit apámmal nem rejtettünk el. Apám temetésén is jöttek, még egy kis pénzzel is segítettek. Most már az anyám náluk van. Ő súlyos beteg, senki sem akar gondoskodni róla, ezért ők akarják ráhárítani.
Micsoda szörnyűség! De ő nem a te anyád! Elvették a szülői jogát! Menjenek a fenébe! mondja dühösen Júlia.
Nem mennek! Idegesítenek, videókat küldenek, ahol az anyám tehetetlenül forog a szeme, rettenetes. Egész éjjel nem tudtam aludni, az arca előtted kavarog.
Nézd már ezeket a videókat! Töröld, nyelj le mindent! kiabál Júlia.
Talán elköltözöm. Néztem már lakáslehetőségeket. A szomszéd városban nem találnak meg, a címemet nem adom meg, a telefonszámot is megváltoztatom. A munkába akár vonattal is be tudok menni, mondja halkan Réka.
Erős vagy, meg fogsz birkózni, biztatja Júlia, átölelve barátnőjét. Fogni fog hiányozni, de nálam leszel.
Itt leszek közel, mosolyog Réka. Elég a nyomás, hogy együttérzésre húznak. Ha az apámmal lennék, mindent megtennék, hogy éljen, hiszen ő tényleg felbecsülhetetlen. Az anyám ő nem ember, állat, és én nem akarok vele semmit. Ő nem az anyám.
Az első reggel Réka a vasúti peronjon várja a vonatot, hogy munkába menjen. Elindul a tervezett úton, minden gyorsan és sikeresen megy. Az egyes lakás, amit Sándor felosztott, tágasabbnak tűnik, mint a régi két szobás elrendezés.
Az új helyen Réka boldog, végre megszabadult a múlt súlyától, amely már nem akarja elengedni. Néha gondol anyjára, vajon él-e még, de elnyomja magát, mert még a legkisebb aggodalom is túlkezelne őt.
Réka már nem keres Mária nénit és Orsolyát, ezért nem tudja, hogy a “szívveljáró” rokonok, akik még nemrég még sírtak és együttérzéssel nyomást gyakoroltak, most egyesülve sikerül rávenni Nintát, az anyát, egy állami intézménybe, ahol egy állami ágyban heverve sok időt gondolkodhat az életéről.
