— Nem akarok apuhoz menni… Lala néni azt mondta, hogy apu már nem szeret engem — Mátyás összekulcsolta a karját a térdeinél és elbújt bennük, ahogy az ágyon ült.
Zsófia megtorpant. Minden úgy tűnt, mintha mindig is volt. A gyűrött autós pizsama, a játékokkal teli hátizsak a sarokban, a kabát a széken. Minden olyan megszokott és kényelmes. Csak éppen a fia nem szaladgált fel-alá az egész házban, mint aki meg volt bolondulva, hanem összegörnyedve a sarokba húzódott.
Ma kellett volna apjához mennie, de valahogy itthon akart maradni. Ha belegondolt, az utóbbi időben már nem annyira lelkesedett ezekért az utazásokért. Zsófia próbálta meggyőzni, de a fia hirtelen elárulta, hogy Lara, Artúr új barátnője, bántalmazza őt.
— Matyi… — óvatosan leült mellé az asszony. — Meséljél, kérlek, mi történt?
Hallgatott. Aztán lassan felemelte a fejét és alulról nézett rá. Nem úgy nézett ki, mint egy ötéves gyerek. A tekintetében olyan fáradtság és szomorúság volt, mintha felnőtt lenne, akiben senki sem hisz.
— Csak játszottam… Mérges lett, mert hangos volt a játék. Az a robot. Emlékszel? Elvette tőlem és azt mondta, hogy nekik hamarosan másik baba lesz, és apu elfelejt rólam. És hogy én… felesleges vagyok. És ha valakinek elmesélem — zihálva kifújta a levegőt — akkor mindenki azt fogja hinni, hogy hazudok. Mert Lala néni azt fogja mondani, hogy ez nem igaz. Ő meg felnőtt. Neki hisznek majd.
Lassan, tétován beszélt, majdnem elsírta magát. Zsófia lelkében hirtelen feltört a harag, a félelem és a bűntudat keveréke, amiért ezt megengedte. Szívében égett a fullasztó aggodalom, ami torkát szorította. Mátyás elfordult és elkezdte kapargatni a lepedőt a körmével. Zsófia a kezéért nyúlt.
— Én elhiszem neked. Tudod, miért? Mert te soha nem hazudsz. Hacsak nem akkor, amikor a cukorkatároló rejtekhelyeket találod meg.
Horkant egyet, de nem mosolygott.
— Apu őt választotta engem helyett…
— Apu csak nem ismeri még az igazságot — mondta Zsófia, próbálván magabiztosnak hangzani. — De meg fogja érteni. Mindenképpen.
Amikor Zsófia lefektette a fiát aludni, elhatározta, hogy megiszik egy teát. Ahogy a csendben ült, hirtelen eszébe jutott, hogyan ismerkedett meg Larával. Ha ez egyáltalán ismerkedésnek volt nevezhető.
Körülbelül egy éve egy anonim profilról írtak neki privátban: „Jó napot! Nem mutatkozom be, csak tudja, hogy jó szándékú vagyok. Ha érdekli, hol tölti férje a estéit, jöjjön el hétfőn 19 órára a Szent István körút 8-ba található étterembe. Az ablak melletti asztalnál ülünk.”
Akkor még találgatta, ki rejtőzhet a jószándékú maszkja mögött. Most már tudta: Lara volt az. A jószándékú szaggal.
Aznap este Zsófia mindent látott. Artúr, aki Larával szemben ült. Az összefonódott kezeik. A puszi az arcán. Később valami hülyeséget motyogottArtúr aznap este végre felismerte, hogy Lara valódi énje méregteljes, és bár nehezen, de elszakított tőle, hogy fia biztonságát és boldogságát megóvja.







