Nyolc éve vagyok otthon, mint igazi háziasszony. Nem mintha ez lett volna az álmom valahogy így alakult az élet. Két gyerekem van, egy férjem, aki reggeltől estig dolgozik, meg egy lakás, ami mindig pont annyira van rendben, hogy újra össze tudjon omlani. Minden nap hajnali öt és félkor kelek. Mire bárki felébred, én már készítem a reggelit, a tojás meg a kakaós csiga már az asztalon illatozik.
Reggel hétre elmosogatok, felporszívózom a nappalit, megágyazok, a leves már félig kész. Amikor a férjem elindul dolgozni, mindig megjegyzi: Nyugodtan maradj otthon! Mintha az otthon maradni valami wellness hétvége lenne… Ahogy becsukom utána az ajtót, kezdődik a második műszak: mosás, felmosás, fürdőszoba-takarítás, játékok szedegetése, bevásárlás, gyerekek hazakísérése az iskolából.
Amikor a gyerekek hazaérnek, pihenésről szó sincs. Ott a házi feladat, uzsonna, viták, visítások, újra koszos ruhák. Közben a férjem is hazaesik, lehuppan a kanapéra és elkezdi bogarászni a telefonját. Ha kérek kicsit segítséget, annyit mond: Én egész nap dolgozom! Egyszer visszaszóltam: Én is! Rögtön megsértődött, mert szerinte túlzok, és fogalmam sincs, milyen az igazi fáradtság.
Egy nap közöltem vele, hogy visszatérnék dolgozni. Szeretnék saját forintot keresni, emberek között lenni, és hasznosnak érezni magam máshol is, nem csak a takarításban. A válasz persze az volt: Ki fog vigyázni a gyerekekre?, Miért is házasodtam meg veled?, Ez önzőség! Anyósom is beleszólt, szerinte egy rendes magyar feleség otthon marad.
Kezdem úgy érezni, hogy láthatatlan vagyok. Senki se kérdezi, hogy vagyok. Köszönet? Csak akkor, ha szólni kell, hogy sós lett a rántotta. Ha rendetlenség van az én hibám. Ha a gyerek rossz jegyet kap szintén én. Minden rám esik.
Volt egy nap, amikor kitört belőlem. Tízkor éjszaka mosogattam, fájt a hátam, és hallottam, ahogy férjem mondja telefonon: A feleségem nem dolgozik, otthon van. Elengedtem a tányért a mosogatóban, és ott helyben elbőgtem magam.
Mostanra elfáradtam. Fáradt vagyok attól, hogy minden fizetés nélkül, munkaidő nélkül, elismerés nélkül dolgozom. Fáradt vagyok a négy fal között, ahol a saját életet már csak a porszívó zúgása jelenti. Fáradt vagyok attól, hogy csak háziasszony legyek.
Már azt sem tudom, mit csináljak. Tűrjek? Követeljek? Keressek-e munkát, még ha ebből háború lesz otthon?
Na, szerintetek a háziasszony tényleg kiváltságos, vagy inkább olyan teher, amit senki se akar észrevenni?
