A Margaréta-csokor novemberben
Margit összecsukta a köpenyét és odalépett az ablakhoz. A fákról alig maradt levelek. Vékony, fehér réteg borította a hervadt füvet és a szomszéd ház tetejét. Tegnap este csendesen esett az eső, éjjel pedig fagyott. Hideg, borongós november – a végtelenül hosszú tél előszele.
Margit sóhajtott. Szomorúság az ablakon kívül, szomorúság a szívében, egész hétvégén együtt lesz a magányával. Szomorúság…
***
Akkor is november volt. Ebédidőben Margit kirohant a kávézóba, ami az irodával szemben volt, és elviteles ételeket árult. A lányokkal felváltva szokták megtenni ezt az utat. Esik az eső, de Margit nem vett magával ernyőt. Azzal kényelmetlen a kajás zacskókat cipelni.
Az úton egyetlen autó sem járt. Margit bátran rápillantott a zebrára. Ez egy elég csendes utca, nincs közeli lámpa a gyalogátkelőnél. Nem látta, hogy a sarok mögül kanyarodik ki egy SUV. A fékhangot alig hallotta meg, amikor megfagyott a rémülettől, behúzta a fejét a vállába és kezébe temette az arcát.
– A másvilágra sietsz? Eleget éltél már? – mordult rá egy indulatos hang.
Margit eltolta a kezét az arcáról és kinyitotta a szemét. Az SUV mellé állt egy fiatal férfi, fekete, dühös szemeivel villogva.
– Körülnézel, ha már mész! Ha meg el akartál volna dőlni a kerekek alatt, mentél volna a körútra! – mondta Margitnak haragosan.
Nem a durva szavak lepették meg, hanem a férfi képe. Magas, fekete kabátban, ami nyitva lógott, erős állvonallal, amit divatos szakáll hangsúlyozott. A álomférfi sötét szemei tüzet szórtak Margit felé.
– Azt hiszed, ha menő autód van, az embereknek félre kell ugrálniuk előled? Itt nincs lámpa. Az út üres. Nem szegtem meg semmit, a zebrán mentem. Lelassíthattál volna a kanyarodáskor. Az emberek sétálnak, ha már úgyis mindegy! – váltott támadásra Margit.
A férfigondosan végignézte Margitot.
– Tényleg siettem. Ha minden rendben van veled, megyek. Bocsánat – ezt már vállról odavetve mondta, miközben a kocsi felé indult.
Margitot még sokáig rázta az élmény: majdnem elütött, még le is ordított. Másnap nem esett. Margit nem sietett, amikor a kávézóba ment, óvatosan lépett a zebrára. Hirtelen becsukódott egy autó ajtaja, és Margit visszalépett a biztonságos járda felé. A közeli parkoló SUV-ból ugyanaz a férfi szállt ki. Fesztelenül közeledett Margit felé, mosolyogva.
– Jaj, most meg mi az ördögöt akarsz? Menj, átengedlek – mondta Margit idegesen, elkápráztatva a férfi mosolyától.
– Bocsánat. Rád vártam. Ki akarom javítani a tegnapi félreértést. Ebédeljünk együtt? Moral compensation-nek a tegnapi gorombaságért és békeajándékként. – Mosolygott, fehér, jókora fogait mutogatva.
– Ma nem sietsz sehova? – kérdezte Margit óvatosan.
A kávézóban ültek, és Margit mindent elfelejtett. RögMargit rájött, hogy néha egy törött esernyővel is többet ér egy becsukódó autóajtó mögötti pillanatnyi melegség, és ahogy hazafelé sétált az idegen fiúval a hűs estében, úgy érezte, hogy talán mégiscsak lehet másfajta szerelem is, mint amit eddig ismert.







