**Egy női történet**
Zsanit és Gábort tökéletes párnak tartották. Mindketten előkelőek, sikeresek, jómódúak voltak, csak gyerekük nem született. Az orvosok csak vállat vontak, kezelhetetlennek ítélve a helyzetet.
De nem adták fel. Templomba járva imádkoztak, ahogy tudtak, zarándokutakra mentek. Mindenhová eljutottak, ahol reményt láttak. Ha meghallották, hogy valamelyik faluban öreg bába él, azonnal odautaztak. Az egyik azt mondta, hogy lesz gyerek, sőt, nem is egy, de fájdalom és veszteség árán. Sok mindent magyarázott. Zsani annyira örült, hogy alig figyelt, csak a hitre emlékezett.
“Miért nem élnek a maguk életét, utazgatnak, hisz pénzük van bőven? Pedig ők csak a tragédiát rendezik. A gyerekek hálátlanok, felnőnek, és öregkorukban még egy pohár vizet sem adnak”, pletykáltak mások a háta mögött.
“Már öreg is, neki is tele a tarsoly a bajjal, mégis gyereket akar. Unokákra kellene gondolnia… De honnan legyen unoka, ha nincs gyerek?”
Zsani egyszer azt mondta Gábornak, hogy ne érezze magát kötöttnek, keressen magának egy fiatalabb nőt, aki szül neki gyereket, akár többet is. Gábor olyan tekintettel nézett rá, hogy rögtön megbánta a szavait, és soha többé nem említette a témát. Így éltek tovább.
Mindent megadtak nekik: munka, lakás, pénz. De kiderült, hogy a boldogsághoz ez kevés. Zsani tudta, hogy a legjobb anya lenne a világon. Elképzelte, hogy ringatja a karján a piciny emberkét, aki hasonlít majd rá és a férjére, ahogy megtanul járni, iskolába megy… Néha megpróbálta magát megnyugtatni: “Mások is élnek gyerek nélkül. Ez a sorsom. Ha Isten nem ad gyereket, akkor nem érdemlem meg.” És keresett magában hibákat, amiért megbüntethette.
Talán az imák segítettek, talán a Mindenható megszánta őket a türelmükért és hitükért. Egy nap megtörtént a csoda, amibe annyira hittek.
Zsani már nem követte a havi ciklusát. Amikor reggel hányinger fogta el, azt gondolta, rosszat evett előző nap. De másnap ismét rosszul lett. Aztán levest főzött, és a hús szagától rögtön rosszul lett. Vagy talán…? De nem, lehetetlen! Mégis, elment a patikába, és vett két különböző tesztet.
Milyen gyakran remélünk csodát, de amikor megtörténik, nem hiszünk a szemünknek. Zsani sem hitt rögtön, amikor meglátta a két csíkot. Alig várta, hogy Gábor hazaérjen a munkából, hogy megossza vele az örömöt.
“Terhes vagyok”, loccsant ki belőle, amint a férje belépett a lakásba, és odaadta a tesztet.
Összeölelkeztek, és sokáig álltak így, míg a könnyeik el nem apadtak.
Gábor nem engedte, hogy nehéz dolgokat emeljen, még a boltba is csak vele együtt ment, hogy ne kelljen neki csomagot cipelnie. Állandóan érdeklődött, hogy érzi magát.
“Ne rángass már engem! Idősebb nők is szülnek”, morogta Zsani.
“Nekem más nők nem számítanak, csak te vagy nekem. Nem akarom, hogy bármi történjen veled vagy a gyerekkel”, mondta, és megcsókolta a feleségét. “Amúgy is öröm, hogy gondoskodhatok rólatok.”
Amikor kifejlődött a pocak, a szomszédok és kollégák sem maradtak közönyösek. Vak örömmel gratuláltak, de volt, aki nem titkolta a rosszindulatát.
“Végül lombikbabát csináltattak?”
“Vagy nem szül meg, vagy torz gyerek lesz”, mondta egy szomszéd a másiknak a ház előtti padon.
Zsani meghallotta, és gyorsan elsétált a “jószándékúak” elől. A hasát simogatva motyogta:
“Ne hallgass rájuk. Te leszel a legszebb és legokosabb.” Már tudta, hogy lány lesz.
Korábban kerülte a gyerekruhák részleget, de most bátran belépett, és a legszebb ruhákat választotta a kislányának. Otthon kibontogatta, és elalélva nézegette, ahogy elképzelte benne a kisfiát. A pici ruhácskát az arcához szorította. Bolti szagú volt, de mégis, az ő kislányának a ruhája.
Amikor eljött a szülés ideje, a legjobb klinikával egyeztettek, és császármetszést kértek, nehogy bármi váratlan történjen. Túl sokat vártak, hogy kockáztassanak. Egészséges kislány született. Nem volt olyan nap, hogy ne köszönték volna meg valahol fentről ezt az ajándékot.
Zsaninak nem jött tej, így a legdrágább és legjobb tápszereket vették. Órákig nézték, ahogy a kislányuk alszik. Aztán jöttek az első fogak, az első szavak, az első lépések. Gábor azt javasolta, Zsani ne menjen vissza a munkahelyére a szülni szabadság után. Jól keres, maradjon otthon a gyerekkel.
“Semmi óvoda, csak betegségeket hozna haza onnan.”
A kislány Zsani életének értelmévé vált, örömmel maradt otthon. Ági szeretetben nőtt, szép és engedelmes kislánnyá vált, aki semmilyen gondot nem okozott.
A boldogsághoz hamar hozzászokik az ember, és már észre sem veszi.
Ági már iskolába járt. Egyik este a leckéjét írta, Gábor az újságot olvasta, Zsani pedig vacsorát készített. Már csak a salátához kellett zöldséget vágni, amikor eszébe jutott, hogy elfelejtett majonézt venni.
“Gábor, gyorsan elugrom a boltba”, szólt a férjének.
“Hm”, bólintott ő, az újságba temetkezve.
Amikor visszaért, rögtön nekilátott a salátának. Csak amikor Ágit hívta vacsorázni, vette észre, hogy nincs otthon.
“Gábor, hol van Ági?”
“Kingához szaladt ki egy percre.”
“Rég?”
“Rögtön, ahogy elmentél.”
Zsani az órájára nézett – fél hét volt. Azt mond
