Mai napig Dávid szabad emberként él. Bár komolyan tervezett házasságot, de sosem értette meg a menyasszonya logikáját.
Amikor megkérte Zsófia kezét, már egy éve jártak. A szenvedély lassan csillapodott, és Dávid végre rájött, hogy ő az, akivel szeretné leélni az életét, akit mindig látni és hallani szeretne.
– Zsófi, legyél a feleségem! – mondta határozottan és lelkesen, letérdelve a szokásos módon, egy nyitott gyűrűsdobozzal a kezében, amelyben egy csillogó gyűrű pihent, a másik kezében pedig egy hatalmas virágcsokorral.
Zsófia nem mondhatta, hogy meglepődött – sejtette, hogy valami ilyesmi közeleg –, de mégis meglepte és természetesen boldoggá tette a kérés.
– Persze, drágám, persze – válaszolta gondolkodás nélkül.
Zsófia gyönyörű lány volt, de Dávid is illő pár hozzá. Magas, jóképű, sportos alkatú, rövid hajú, és mindig is a sportos stílust részesítette előnyben.
– Azt akarom, hogy egy hozzád hasonló kislányt szülj – mosolygott Dávid.
– Bármikor, szívesen – felelte vidáman Zsófia.
Megkezdődött az esküvő szervezése. Dávid egyáltalán nem gondolta volna, hogy ennyi mindenre szükség van egy esküvőhöz.
– Zsófi, ez csak egy esküvői zűrzavar – mondta, mikor a lány bevonszolta a boltokba. – El sem hittem volna, hogy ilyen sok macera lesz.
Minden nélkülözhetetlen volt: fátyol, gyűrűk, cipő, ruha, valamilyen szalagok, harisnyák és még sorolhatnám. Dávid pedig azt hitte, egyszerű lesz. Megkérte a kezét, átadta a gyűrűt, elmentek a házasságkötésre, és kész…
De végül Zsófia megnyugodott, az esküvő előtt még volt szabadidejük, Dávid is fellélegezett, amikor a lány hazajött a munkából és közölte:
– Dávid, a főnököm külföldi utakra küld, pontosabban egy hetes képzésre, vidékre. Szóval el kell töltenünk egy kis időt távol egymástól. De talán még jó is lesz, így az esküvő előtt tesztelhetjük az érzéseinket.
– Na, ezt jókor találta ki a főnököd. Nem tudja, hogy hamarosan esküvőnk lesz? – morgott Dávid.
– Tudja, de nem a nagy napon utazom, még három hét van hátra. Ráadásul ez a képzés nem csak úti cél, hanem előléptetést és jó fizetést is jelent. Pont kelleni fog a pénz – magyarázta meggyőzően Zsófia.
– Amíg távol vagyok, Judit vigyáz rád – tette hozzá egy kis szünet után.
– Még a Juditod is kell nekem, mintha nem lenne elég – idegeskedett Dávid. – Kétséged van az érzéseim iránt?
– Kétség vagy nem kétség, az az én dolgom, de figyelmen kívül hagyni téged felelőtlenség lenne. Így hát Judit fog rád vigyázni.
Judit, Zsófia barátnője, aki a tanújuk lesz az esküvőn, már iskolás koruk óta barátok. Dávid őszintén szólva nem bírta ezt a lányt. Nem, nem volt csúnya, épp ellenkezőleg: szőke, feltűnő, gyönyörű alakkal, de állandóan velük volt. Zsófia mindenhova magával vitte, és ez nagyon zavarta Dávidot. Emellett gyakran vacsorázott náluk, sőt, néha ott is aludt a szomszéd szobában.
Dávid időnként idegesen és gúnyosan megjegyezte menyasszonyának:
– Remélem, a te Juditod nem fog velünk aludni a nászéjszakánkon?
Dávid kivitte Zsófiát a repülőtérre, és természetesen Judit is velük ment. Búcsúzóul összeölelték egymást, Zsófia beszállt a gépére, Dávid pedig Judittal hazaindult. Útközben letette a lányt a házánál.
Három nap telt el. Dávidnak rengeteg szabadideje volt, úgyhogy elhatározta, hogy elfoglalja magát. Felhívta a barátait, akik horgászni hívták. Örült, rég nem pihent így a haverokkal, fürdőben sörrel, egy kis lazulás…
– Végül is, mikor lenne még lehetőségem ilyen férfiasan kikapcsolódni? – gondolta, és elaludt.
De csütörtök este Judit hívta. Amúgy is folyton felügyelte, de most megkérdezte:
– Dávid, minden rendben?
– Persze, jobb nem is lehetne – válaszolta.
– Nem kellene valami segítség? Mert én…
– Nem, semmire nincs szükségem, minden rendben – sietett megnyugtatni. – Főleg úgy, hogy már felnőtt ember vagyok.
– Jó, Dávid, ne haragudj. De most van egy kérésem.
– Mi az? – feszült meg.
– Nos, így van. Veled kell menjek. A mi közös iskolatársunk, Réka, épp a születésnapját ünnepli egy vidéki kávézóban. Az autóm meg, mint a szerencsének híjjával, elromlott. Elvinnél? Ja, és Zsófit is megkérdeztem, nem bánja, ha elkísérsz.
– Hát ez remek – gondolta Dávid, aki inkább a barátaival ment volna horgászni.
– Na, Dávid, lécci – könyörgött Judit. – Mindenki párban lesz, én meg egyedül, mint a kis bolha… Nekem meg nincs kivel mennem, tudod, nincs pasim, senkivel nem randizok.
– Ez nagy hiba – válaszolta Dávid.
– Jó, később meghallgatom a véleményed, de most legyél kedves, menj el velem – erősködött. – Főleg, hogy Zsófinak is tetszeni fog, hogy a felügyeletem alatt vagy.
Dávidnak nem volt kedve idegenek közé menni, de nem tudott nemet mondani.
– Jó, később hívlak – egyezett bele.
Erős vágy támadt benne, hogy felhívja Zsófiát, és panaszkodjon Juditról, de végül úgy döntött, nem teszi. Végül is ő kérte meg a barátnőjét, hogy figyeljen rá. A bankett pénteken este hat órakor volt, ötkor pedig Judit kicsírozva, gyönyörűen, elbűvölő parfümmel ugrott be Dávid autójá
