Kálmán állt az új lakása ablakánál, Győr szélén, és úgy érezte, mintha a levegő odakint sűrűbbé vált volna. Mintha megfulladna a saját életében. Minden, ami korábban szilárdnak és változhatatlannak tűnt, most összeomlott. A szürke égboltba bámult, és most először hosszú idő után ráeszmélt — nincs visszaút.
Régen családja volt. Zsuzsa — a felesége, akivel tizenöt évet töltött együtt. Hűséges, nyugodt, otthonteremtő. Két lánya, otthonos melegség, nyaraló, családi vállalkozás. Minden tökéletes volt, stabil… és fájdalmasan kiszámítható. Minden reggel ugyanaz. Beszélgetések a hétköznapokról, gondok a hitellel és az iskolákkal. Kálmán úgy érezte, mintha csapdába került volna a saját házában — még ha arany is volt a ketrec.
Aztán egy nap új munkatárs érkezett a tervezőirodájukba — Réka. Fiatal, pimasz, tüzzel teli. Nevettetett, csillogó szemmel figyelt, könnyedén érintette meg a vállát. Kálmán érezte, ahogy valami elfelejtett ébred benne — izgalom, érdeklődés, az érzés, hogy újra fiatal. Később ért haza, gyakrabban maradt az irodában. Zsuzsa nem kérdezősködött, ő pedig hálás volt érte — kevesebb vita, kevesebb szemrehányás.
De nem véletlen volt. Réka tudta, mit akar. És Kálmánt akarta. Egyre gyakrabban találkoztak, éttermekbe jártak, beszélgettek, majd — az ágyba került a dolog. Még ő maga sem értette, milyen gyorsan vált valósággá ez a kaland. Aztán egy nap nem bírta tovább a feszültséget, összecsomagolt és távozott.
Zsuzsa csöndben fogadta. Sértődés nélkül, jelenetek nélkül. Csak a szemébe nézett és ennyit mondott:
— Emlékezz erre a napra, Kálmán. Te választottad.
Az élet Rékkával elsőre ünnepnek tűnt. Gyengéd volt, mosolygós, szenvedélyes. Kálmán úgy érezte, fontos, érdekes, kívánatos. De hamarosan a tündérmese elhalványult. Réka egyre többet követelt, ingerült lett, panaszkodott, hogy nem figyel rá, hogy keveset keres, hogy a laptop előtt tölti az estéket. És akkor először vágyott vissza… oda, ahonnan elszakadt.
Az alkalom magától adódott — Zsuzsa felhívta, és megkérte, vigye el a lányokKálmán elindult volna, de a lépcsőn megtorpant, és hirtelen érezte, hogy a lábai súlya meghaladja a lehetetlenséget.
