Nemrég a lányom elvált, és a kisgyerekével hozzánk költözött a szűk lakásunkba. Mostanában érzem, mennyire megterhelő, hogy velünk él, mi pedig alig férünk el a férjemmel. Azt gondoltam, anyámnál tölthetné az anyasági szabadságát, ám ez most lehetetlen, mert anyám, aki már 68 éves, férjhez ment, és az új férjével él együtt.
Amikor anyám felhívott, és közölte, hogy összeházasodik, először azt hittem, tréfálkozik. Hát hiszen már idős asszony! De sajnos igazat mondott. Anyám hosszú évekig egyedül élt, apám huszon éve halt meg. Én harmincöt éves voltam, amikor elköltöztem otthonról. Most a férjemmel és a gyerekeinkkel a városban élünk, anyám pedig néhány havonta látogat, ünnepekkor pedig mindig meglátogatjuk.
Anyám, hála Istennek, egészséges és önállóan intézi a házimunkát. Mi, a férjemmel, csak akkor megyünk hozzá, ha kertet kell kapálni vagy fát kell vágni, minden mást ő maga csinál.
Most azonban úgy döntött, hogy a férjét is magához költözteti. Ez számomra hűtlenség! Nem kellett volna ezt tennie velünk. Anyám jegyese korombeli, régi ismerős, akivel fiatalon együtt voltak, majd néhány évvel ezelőtt újra találkoztak. Július elején polgári esküvőt tartottak, majd egy kicsi, csak közeli rokonoknak szóló lagzit rendeztek egy étteremben.
Mi, a férjem és a gyerekeim, nem mentünk az esküvőre. Véleményem szerint szégyen, hogy ilyen idős korában még házasodik! Minek? Élt volna tovább egyedül is. Ellenzem ezt a házasságot, és még most sem tudom feldolgozni. Anyámnak nagy háza van, most pedig ott élnek ketten.
A férjének semmilye nincs, csak három gyereke és egy rakás unoka. Miért tette ezt velünk? Most, hogy hivatalosan is házasok, a férje jogot formálhat a vagyontöbbünkre. Mi pedig egy szűk lakásban tengődünk.
A lányom most vált el, és a kicsijével hozzánk jött. Segítek neki a gyereknevelésben, a fiam pedig barátnőjével bérel egy lakást. Régen azt terveztem, hogy anyámnál tölthetné az anyasági szabadságát, de most ez már nem lehetséges, mert anyám új életet kezdett.
Hónapokig nem beszéltünk. Nemrég vidékről felhívott a nagynéném, anyám húga, és megdorgált minket. Azt mondta, csúnyán viselkedünk, anyámnak is joga van a boldogsághoz. Miért nem örülünk neki? Túl korai a hagyatékon aggódni, amíg anyám még él. De nekem is meg kell érteniük.
Lehet, hogy anyám házának öröksége helyett csak egy öreg idegent kapunk, tele problémákkal és szegény rokonokkal, akik biztosan nem mondanak le a részükről. Ezért úgy érzem, jogosan haragszom, és anyám nincs igaza.
