Nem vagyunk rokonok, mondta az anyós, és visszateszi a húst a lábasba.
Orsolya megremegett a tűzhelynél, egy tányért szorongatva a kezében. Még a gulyás szaftja csorgott róla, amit most Ilona főzött. A húsdarabok egyesével tűntek el a lábasban, mintha az anyós egyenként számolná őket.
Mit mondtál? kérdezte Orsolya hitetlenül a füléhez.
Miért is értenél valamit? törölte le a keze a kötényt Ilona, és az unokahoz fordult. Nem vettünk fel a családba. Te magad tűztél be.
A konyhában olyan csend lett, hogy hallani lehetett a leves buborékolását a tűzhelyen. Orsolya letette a tányért az asztalra, lecsúsztatta a hajszálát a homlokáról. Kezei remegtek.
Ilona, nem értem. Öt éve vagyunk házasok Gáborral! Van gyermekünk
És mi van vele? vágta vissza az anyós. A mi kicsi Vérnyomunk, ez így van. És továbbra is idegen maradsz.
A konyhaajtó kinyílt, és belépett Gábor. Haját kócosan állította, ingje megnyúlt, mintha a nappaliján aludna munka után.
Mi folyik itt? kérdezte, körbejárva a feleségét és a menőt. Miért kiabáltok?
Nem kiabálunk nyugodtan válaszolta Ilona. Csak beszélünk. Elmagyarázom a feleségednek, hogyan kell viselkedni ebben a házban.
Gábor összeráncolta a szemöldökét, és Orsolyára nézett. Ő már sápadt volt, ajkaiba szorítva.
Anyuka, mit mondtál?
Az igazat mondtam. A hús nem mindenkinek jut. A család nagy, a darabok kevés.
Orsolya érezte, ahogy a torokában megpirul a hányás. Öt évig hitte, hogy a család tagja lett. Öt évig igyekezett megfelelni az anyósnak, elszenvedte a szegényes beszólásait, remélve, hogy idővel megbékélnek.
Gábor, hazamegyek suttogta a férjének. Anyámhoz.
Haza? dörzsölte Ilona. A te otthonod már itt van. Azt hiszed, jönni és menni is akarod, amikor csak kedved tartja?
Anyuka, állj lépett közelebb Gábor. Mi történt?
Orsolya némán maradt. Hogyan magyarázhatná el a férjének, hogy anyja most közölte vele, hogy ő itt senki sem? Hogy még a gulyás tányérja is túl sok neki?
Elvonom Lucsát mondta válaszként. Majd hétvégén visszaviszem az anyámhoz.
Miért? szipogott az anyós. A nagymama itt van, miért kell a gyereket elvinni?
A nagymama úgy gondolja, hogy az ő anyja nem rokon suttogta Orsolya. Talán a kislányunknak is jobb helyre jutna.
Megerősítve fordult a kijárat felé. Gábor megragadta a kezét.
Lecsó, várj! Magyarázd el, mi történt!
Orsolya megfordult. Gábor meglepődve nézett rá, az anyós pedig a tűzhelynél állt, mintha csak összekeverné volna a levest.
Kérdezd meg anyádat mondta Orsolya. Ő jobban el tudja mondani.
A hároméves Luca a játékával játszott a babákkal. Amikor meglátta anyját, örömmel felkapaszkodott.
Anyukám! Nézd, én Kátát etetek!
Ügyes vagy, kicsim ült le Orsolya a földre, átölelve a lányt. Akarsz enni?
Igen! A nagymama mondta, ma gulyás lesz!
Lesz, kiscsillag. De előbb elmegyünk Sárvízre, hogy a nagymamát, Márta nénit meglátogassuk.
A te anyukádhoz? felkiáltott Luca. Juhé! És a bácsi is jön?
Nem, a bácsi otthon marad.
Orsolya elkezdte összekészíteni a baba cuccait a táskába: ruhák, harisnyák, játékok mindent, ami néhány napra kell. Amíg csomagolt, Gábor belépett a szobába.
Lecsó, mi ez a bölcsőde? Miért kell ezt a hülyeséget csinálni?
Bölcsőde? felállt Orsolya, és a férfira nézett. Anyád azt mondta, hogy nem vagyok rokon! Elvett a kajámból! Ez hülyeség?
De ez csak egy szó! felelte Gábor. Anyád csak fáradt. Holnap már elfelejti.
Nem felejtem el, Gábor! Nem az első alkalom!
Hadd legyen, csak fáradt. A munkahelyi gondok miatt történt.
Orsolya nevetett, de a nevetés keserű volt.
Öt év fáradtság? És minden rám esik?
Ne aggódj!
Hogy ne vegyenek idegennek otthon? Hallod, mit mondasz?
Gábor átsétált a szobában, fejét dörzsölve, a mozdulat akkora volt, mint mindig, amikor nem tudta, mit mondjon.
Lecsó, hova mész? Csak egy család vagyunk. Van gyerekünk.
Pont ezért megyek. Nem akarom, hogy Luca hallja, ahogy lealacsonyítják a anyáját!
Ki alacsonyít? Anyád csak véleményt fejezett ki.
Véleményt? állt meg Orsolya a csomagok közül, és Gáborra nézett. Anyám elvett tőlem a kaját! Azt mondta, hogy idegen vagyok! Ez vélemény?
Talán durván szólt. De tudod, hogy anyám egész életében egyedül nevelte a családot. Apja korán meghalt, ő és a testvére tartotta össze a házat. Szokott mindent irányítani.
És most életem végéig el kell viselnem ezt a kontrollt?
Gábor leült az ágy szélére, és Orsolyát fogta a kezét.
Lecsó, ne vitatkozzunk. Beszélek anyával, megpróbálom megmagyarázni.
Mit magyarázol? Hogy én is ember vagyok? Hogy érzéseim vannak?
Igen. Hogy ne legyen olyan durva.
Orsolya fejét rázta.
Gábor, ez nem csak durvaság. Az anyád egyszerűen nem fogad el. És te ezt tudod.
Anyának csak idő kell
Öt év kevés! Mennyi még kell?
A konyhából hallatszott Ilona hangja:
Gábor! Gyere vacsorázni! Minden készen lesz!
Gábor felállt.
Menjünk, egyenlően vacsorázzunk. Utána beszélünk.
Nem, köszönöm. Nem vagyok már éhes.
Gábor állt egy pillanatra, majd kimegy. Orsolya hallotta, ahogy anyjával beszél, de a szavakat nem tudta értelmezni. A hangok felhangzottak, majd halkulni kezdtek.
Felvett egy telefonkártyát, és anyja számát nyomta.
Anyám? Ez én vagyok. Jönnek pár napra nálad?
Persze, kicsim. Mi történt?
Majd elmesélem. Most indulunk.
Rendben. Főztem gulyást, bőven lesz mindenkinek.
Orsolya elmosolyodott. Anyja mindig mondta: Mindenkinek bőven lesz. Soha nem számolt a darabok száma, nem osztotta meg a portiókat.
Luca örült a nagymama házához való útnak. Az egész úton babrélta a babákat és a holnapi terveket.
Anyukám, miért nem jött a bácsi is velünk? kérdezte, amikor már a házhoz értek.
A bácsik dolgozik, kicsim. Később jön.
Márta néni a bejáratnál fogadta őket széles mosollyal. Ő volt a teljes ellentéte Ilonának puha, kedves, mindig segítőkész.
Micsó! szedte fel a unokát a karjába. Gyerekem, mennyit nőttél!
Néni, van új meséd?
Persze, olvasni fogunk vacsora után.
Az asztalnál Márta nagy tál gulyást szedett ki, miközben így szólt:
Egyetek, egyetek több! Orsolya, elvékonyodtál! Nem adnak elég ételt?
Igen, anyukám, csak az étvágyam eltűnt.
Most visszatér. A falak és a ház is segítenek.
Otthonra nézve Orsolya egy kényelmes konyhát látott, virágos függönyökkel, régi porcelán vázzal, családi fotókkal a falon. Itt senki sem nevezett idegent.
Vacsora után Luca elaludt, a nénik teát szürcsölve üldögéltek a konyhában.
Meséld el, mi történt kérte Márta, miközben teát öntött.
Orsolya elmondta a mai vitát, a húst, a anyós szavait. Márta csendben hallgatta, csak néha bólintva.
És Gábor hogyan reagált?
Ahogy mindig, csak azt mondta, hogy anyja fáradt, nem kell semmit komolyan venni.
Értem szavazott be a tea keverése közben. És te mit érzel?
Fáradt vagyok, anyám. Öt évig próbálkoztam, de ő még mindig nem fogad el. Mindig csak valamihez ragaszkodik.
Példák?
Orsolya sóhajtott.
Nem úgy főztem, ahogy ő akarja, nem úgy takarítok, nem a gyerekeket úgy neveltem. Amikor Luca egy hónapja megbetegedett, anyám közvetlenül azt mondta, hogy rossz anya vagyok.
És Gábor?
Gábor csendben van, vagy azt mondja, hogy anyja csak aggódik az unokája miatt.
Márta letette a teáscsészét.
Kedvesem, boldog vagy ebben a házasságban?
A kérdés váratlanul érte Orsolyát. Hosszú ideig csendben bámult a téligéző ablakra, ahol az esti fények villogtak.
Nem tudom, anyám. Régen igen volt, most idegennek érzem magam a saját családomban.
Miért nem mondtad korábban?
Azt hittem, elmúlik. Hogy Ilona megszokja majd.
Úgy tűnik, nem szokta meg.
Csendben maradtak, csak a teájuk gőze szállt. Kint eső elkezdett csepegni.
Anyám, amikor a nagyanyád felvette a szüleidet, hogyan fogadott?
Márta mosolygott.
A te nagyanyád Katinka már az első naptól fogadott úgy, mintha a saját lányát nevelné. Azt mondta: Most már két lányom van. Valójában jobban bánt velem, mint a saját rokonaival.
Miért?
Mert látta, hogy szeretem a fiát, és ő is szeret engem. Amikor a házban szeretet van, mindenki kap helyet.
Orsolya elgondolkodott. Szereti-e ő tényleg Gábort? Valóban szereti, vagy csak megszokta?
A telefon csörgött. A képernyőn Gábor neve villogott.
Orsolya, hol vagy? szólt a hangja aggódva.
Nálam, anyánál. Azt mondtam.
Mikor jöttök haza?
Nem tudom. Talán vasárnap.
Hogy nem tudod? Holnap is munkába kell menned.
Kérelmeztem a szabadnapot, mondtam, hogy megbetegedtem.
Hosszú szünet.
Orsolya, elég már a vitától, jöjj haza. Beszéljünk nyugodtan.
Miről beszélnél? Hogy a anyád nem tekint engem embernek?
Csak idő kell
Öt év túl kevés! Meddig kell még várni?
A konyhából Ilona hangja hallatszott:
Gábor! Gyere vacsorázni! Minden kész!
Gábor felállt.
Menjünk, egyenlően vacsorázzunk. Utána beszélünk.
Nem, köszönöm. Nem vagyok már éhes.
Gábor kimegy, Orsolya hallotta, ahogy anyjával beszél, de a szavak közt csak zúgás volt.
Felkapcsolta a telefont, és anyja számát nyomta.
Anyám? Lehetne néhány napra nálad maradni?
Persze, kicsim. Mi történt?
Majd elmondom. Most indulunk.
Rendben. Gulyást főztem, bőven lesz mindenkinek.
Orsolya elmosolyodott. Anyja mindig ezt mondta: Bőven lesz mindenkinek. Soha nem számolt aÉs így, kéz a kézben, Orsolya végre megtalálta a saját otthonát, ahol már nem volt többé idegen a szívében.
