Te nem szereted őt, nekünk jó volt együtt, próbáljuk meg újra, jó?
Három éve váltunk el, csendesen, nagyobb felhajtás nélkül, ahogy a közleményben is írtuk nem egyeztünk össze a természetünkkel. Lányunk eleinte azt hitte, hogy ez csak egy konfliktus, apu csak ideiglenesen nincs velünk.
Hétvégenként remekül szórakoztak, találkoztak, amikor este hazaértek, együtt vacsoráztunk, aztán Róbert távozott, Virág meg hosszan búcsúzott tőle és az ablakban állva őrizte apukáját…
Múlt héten a kislányom betöltötte a hatot. Az elmúlt évben Virág és Róbert nem beszéltek gyakran. Két okból. Róbert megismert egy nőt, így nem tölthette vele minden hétvégét, én pedig szintén férfit találtam. Az Alberttel a Gemenci erdőben, egy túrán találkoztunk. Virággal lemaradtunk a csoporttól, Albert is csak tétován nézelődött, és észre sem vette, mennyire elhagyta a társaságot. Végül utolértük az idegenvezetőt, beszélgetésbe elegyedtünk, számot cseréltünk, és tovább barangoltunk az álmok között.
Albert, Róberttel ellentétben, keveset beszélt, de volt benne valami őszinte nyugalom. Sosem ígért olyat, amit nem teljesített. Ideje alatt sosem felejtett el semmit, sosem késett. Amit Albert megígért, az olyan biztos volt, mint a Duna, ami sosem fogy el. Róberttel viszont sokszor baj volt az ígéretekkel, lehet, épp emiatt váltunk el…
Mindketten, Róbert és Albert, hivatalosan is ott kellett legyenek Virág születésnapi uzsonnáján. Aggódtam, hogyan viselkednek majd egymással a baráti társaságban. Virág persze az apjára várt, habár Albertet már barátként kezelte.
A vendégek mind pontosan érkeztek, csak a volt férjem késett. Virág kérte, várjuk meg apát nekem közben boldog emlékekkel és friss pletykákkal kellett kitöltenem az időt.
Végül megérkezett apa! Óriási, díszes csomaggal a kislánynak, nekem pedig egy elvadult, hatalmas csokor virággal. Kicsit zavarban voltam. Albert bemutatkozott, Róbert pedig, mintha három év sem telt volna el, átvette a házigazda szerepét. Ültette a vendégeket, poharat töltött, mint régi időkben mintha álomban volnánk.
Virág tapadt Róbertre, míg Albert szelíden mosolygott, de mintha nem találta volna a helyét a különös összhangban. Bár igyekeztem rá figyelni, valami feszültség vibrált a levegőben.
Nem sokkal később Albert elnézést kért, sürgős munkára hivatkozva hazament, elbúcsúzott.
Utána Róbert még szabadabb lett, mint a Balaton hullámai. Amikor kimentünk a konyhába süteményért, kértem, legyen egy kicsit visszafogottabb, mire a volt férjem hirtelen kijelentette:
Te nem szereted azt a férfit, nekünk jó volt együtt, próbáljuk újra, hátha most sikerülne?
Megzavarodtam, de végül így szóltam:
Nem, drágám, ezt nem akarom. Mi ketten nem működünk. Csak Virág köt össze minket, inkább maradjunk ennyiben. Örülök, hogy törődsz vele, hogy ő mindig vár rád, de én nem várlak, főleg mióta másik nővel találkozol.
Az más mondta , az csak test, nem lélek, vele nem akarok egész életet
Akkor érdemes olyat keresni, akivel valóban hosszú kapcsolatot akarsz, nem pedig
Lassan mindenki elindult hazafelé. Utoljára Róbert maradt, segített mosogatni, Virágot ágyba dugta, még remélte, hogy ott tartom éjszakára. Amikor rájött, hogy nem kérem, nem rontotta el az estét, megköszönte a beszélgetést, megpuszilta arcomat, elbúcsúzott.
Felcsörgettem Albertet, és kérdeztem, eljönne-e holnap velünk piknikezni. Albert gyermeki örömmel felelt, hogy mindent félretesz, s jön értünk reggel kilenckor.
Álomszerűen, éppen kilenckor csöngetett, Virág örömteli sikollyal kiáltott fel: Hurrá! Még tart a szülinap! Mindhárman csodás napot töltöttünk kint, a sárga réten, a gömbfelhők alatt. Amikor hazaértünk, megkérdeztem:
Virág, nem bánod, ha Albert beköltözik hozzánk?
A kislány komolyan nézett rám, s így válaszolt:
Te mindig várod őt, így legalább minden nap együtt lehettek.
