Néha a gyógyulás ára nem mérhető pénzben. Ez a történet egy eldugott, hegyvidéki magyar faluban játszódik, ahová csak ösvényeken lehet eljutni, rendes út nem vezet oda. Itt él egy fiú, akiről már legendák keringenek. Azt mesélik róla, hogy bármelyik beteget lábra tud állítani de a segítségének feltételei még a leggazdagabb embereket is megrettentik.
Jelenet 1: Az ajánlat
A düledező, vályogból készült ház bejárata előtt egy gyönyörű, vadonatúj tolókocsi állt. Benne egy nő ült, akinek a ruhája többe került, mint a ház maga. Egy borítékot szorongatott, tele tízezer forintos bankjegyekkel. Haragtól és reménytelenségtől remegve nyújtotta át a fiúnak, aki mozdulatlanul ült a tornácon.
**Vedd el! Itt van tízmillió forint,** sziszegte. **Csak azt akarom, hogy újra járni tudjak!**
Jelenet 2: A másfajta fizetség
A fiú még csak rá sem nézett a pénzre. Tekintetét a vendégen túlra szegezte, ahol a kert végében idős édesanyja görnyedve, kínlódva vonszolt egy nehéz rőzseköteget. A fiú gyengéden, de rendíthetetlenül félretolta a nő kezét a pénzzel.
**Az én ajándékomat nem lehet bankóval megvenni,** mondta nyugodtan. **Nálam csak a verejték az árfolyam.**
Jelenet 3: Gőg és tehetetlenség
A nő felháborodva, sértett arccal húzta végig kezét nyomorék lábain és drága tolókocsiján.
**Megbolondultál? Semmit se tudok csinálni!** kiáltotta. **Három éve nem mozdultam meg saját erőmből!**
Jelenet 4: Kegyetlen feltétel
A fiú odahajolt hozzá, közel az arcához. Szemében ott tükröződött mindaz, amit átlátott rajta: a mohóságát, az önzését, egész életének élősködő nyomát.
**Akkor kússz, amíg meg nem tanulsz járni,** suttogta.
Jelenet 5: Az út kezdete
A fiú csettintett az ujjával. Ebben a pillanatban a nő feljajdult. Szemét kitágította a döbbenet és a félelem, amikor az egyik béna lába váratlanul, rettenetes erővel belerúgott a kerekesszék kerékébe. A szék oldalra borult. A dúsgazdag asszony egyenesen a porba és sárba zuhant.
A történet lezárása
A nő a sárban feküdt, a megaláztatás úgy fojtogatta, mint a sűrű por. Várta, hogy a fiú segít neki felállni, de ő csak néma mozdulattal a földre esett rőzsekötegre mutatott.
**Ha járni akarsz, Segíts anyámnak bevinni a fát a házba,** vágta oda.
**Nem tudom! Ez lehetetlen!** zokogta a nő.
De minden alkalommal, amikor feladta volna, görcs rántotta össze a lábát, és muszáj volt tovább mozdulnia. Nem volt választása, ujjait a hideg földbe ásta, és kúszott tovább. Órák teltek el, verejtékét és könnyeit senki sem számolta. Vonszolta magát és a köteget, ruhája ronggyá ázott, ápolt kezei véreztettek.
Az este végére, amikor az utolsó rőzseköteg is a sparhelt mellé került, a fiú odament hozzá. A nő zihált, kimerülten feküdt a padlón. Minden düh és gőg kiszállt belőle, csak a végelgyengülés és a furcsa elégedettség maradt.
**Állj fel,** szólt csendben a fiú.
**Nem tudok** suttogta.
**A legnehezebb már mögötted van. Elfelejtetted, ki vagy, és most megtanultad, mi az igazi munka.**
A fiú nyújtotta felé a kezét. Az asszony megragadta és hirtelen, mintha csoda történt volna, érezte a tartást. Eleinte remegett, majd egyre magabiztosabban állt rá a lábaira. Három év óta először állt saját erejéből.
Lehajolt a porban fekvő borítékáért, belenézett. A pénz most már csak papírszemétnek látszott.
**A lábad csak akkor szolgál, ha érzed a föld ízét,** mondta a fiú, majd eltűnt a házban. **Menj! Soha többé ne hidd, hogy az élet pénzen megvehető.**
Az asszony elindult a hegyi ösvényen. Lassan lépkedett, minden kavicsot, fűszálat érzett a talpa alatt. Most először volt igazán gazdag.
