Nem azt találjuk meg, akit kellene, nem ahhoz megyünk hozzá
Az élet útja közel sem könnyű, és a sors elől nem lehet elbújni. Mindenkinek megvan a maga sorsa, a maga igazsága. Réka egy olyan családban nőtt fel, ahol csak nők éltek együtt. Igazi asszonybirodalom volt az övék, habár nehéz lett volna birodalomnak nevezni, hiszen egy békés vidéki házban éltek. Kertjük, tüzelőjük, kútból merített vizük volt, a ház körüli teendők pedig sosem fogytak el.
A nagymama, Fazekas Ilona, már rég egyedül élt, özvegysége korán utolérte, lánya, Márton Borbála pedig szintén magára maradt, miután a férje elhagyta, amikor Réka még csak kétéves volt. Hát ezért mondták mindig, hogy asszonyuralom van náluk. Réka kicsi kora óta tudta fejni a tehenet, gazolt a kertben, még főzni is megtanult egyszerű ételeket.
Ilona már bőven túl volt az ötvenen, amikor egy nap fáradtan ért haza a TSZ-ből, és elcsigázottan szólt:
Boriska, lányom, belefáradtam ebbe az egészbe
Anyu, mi történt? kérdezte aggódva Borbála, és Réka is rögtön ott termett.
Csak annyi, hogy unom már ezt a robotot, az örökös vályogozást Nem érdemlünk-e mi jobbat ennél? mondta, miközben megpihentette kemény, inas kezeit a térdén.
És mit szeretnél, anya?
Menjünk Pestre, adjuk el ezt a házat. Egy kis megtakarított pénzem is van, abból lakást veszünk a városban.
Nagyi, én mennék! ujjongott Réka Városba akarok költözni, nagyon!
Így is történt. Ilonának Pesten élt a bátyja, Szalai László, így nála húzták meg magukat az elején.
Adunk nektek egy szobát, amíg találtok magatoknak lakást ajánlotta fel a felesége.
A rokonok türelmesek és jóindulatúak voltak. Borbála máris elkezdett lakást keresni, László is segített, s végül sikerrel jártak.
Fel kellene újítani, de minden pénzünket elvitte kesergett Ilona , majd apránként megoldjuk.
Igen, anya bólintott Borbála , egyébként ma felvettek dolgozni a kenyérgyárba, holnap kezdek. Rékát is be kéne íratni iskolába, mindjárt vége a nyári szünetnek. Van itt a közelben egy iskola.
Jól van, mi elintézzük Rékával, neked dolgozni kell nyugtatta Ilona.
Réka bekerült a hatodik osztályba a városi iskolában, amit nagyon örült, mert mindennap az iskola előtt ment anyja dolgozni.
Nagyi, nagyon szeretnék jól tanulni, ígérem, szorgalmas leszek mondta Réka.
Borbála első munkanapja után meglepetéssel jött haza:
Felvettek takarítónőnek az iskolába, ahová jársz majd! Amíg bírom, dolgozom is, pénzre szükségünk van.
Anyu, inkább maradj otthon, ott a nyugdíj.
Nem, lányom, ha már van erőm, dolgozom; így legalább a lányodra is tudok vigyázni, hisz új neki ez a hely.
Eltelt az idő. Ilonának tetszett új munkája, még ha fárasztó is volt, Borbála is dolgozott, Réka közepes tanuló lett.
Nyolcadik után Réka nem folytatta az iskolát, segíteni akart otthon, dolgozni kellett. Egy nap a cukrászdánál meglátta a hirdetést: mosogatónőt keresnek. Azonnal bement, s fel is vették.
Munkáját komolyan vette, még a konyhán is besegített, krumplit pucolt, néha megkeverte az ételt, ha a szakácsnő elment valahová, megbarátkozott a lányokkal, együtt jártak táncolni is.
Anyu, elmegyek a klubba táncolni mondta mindig.
Vigyázz, Réka intette a nagyi , főleg a fiúkkal, ne higgy mindent el, gondolkodj!
Ugyan, nagyi! Nem vagyok már kislány.
Ott ismerte meg Gábort. Elhívta táncolni, aztán egész este le sem vette róla a szemét.
Hazakísérlek ma este mondta határozottan a fiú, amitől Réka meg is lepődött.
Elkezdtek találkozgatni, nem sokkal később Gábor bejelentette:
Bevonulok katonának, megvársz? Írni fogok, ígérd meg, hogy válaszolsz.
Ígérem mondta Réka.
Elbúcsúzott tőle, leveleztek, Gábor egy év múlva szabadságra jött.
Szia, Réka! Na, férjhez nem mentél még? kérdezte viccesen.
Megvártalak, ahogy ígértem.
Jó-jó valahogy nem tűnt őszintének, kerülte a tekintetét is.
Gyorsan elillant a szabadság, Gábor visszament, a levelek egyre ritkulni kezdtek, aztán teljesen elmaradtak.
Már tudta Réka, Gábornak hamarosan leszerelés, de nem jelentkezett nála, nem járt már a táncokra sem.
Hazafelé a lányokkal beszélgetett:
Mi van Gáborral, nem tudjátok? Már haza kellett volna jönnie. Nem tudom, hol laknak a szülei, különben elmennék.
Menj csak, ismerd meg egyből a feleségét is szúrt oda egyik lány. Naiv vagy, Réka a te Gáborod megnősült még a sereg alatt, feleséget is hazahozta, azért nem mutatkozik. Felejtsd el!
Nem lehet én annyit vártam rá szomorodott el Réka.
Te igen, de ő nem.
Pár hét eltelt, aztán egyszer mégis összefutottak. Réka a parkon vágott át, Gábor a padon ült egyedül.
Szia, Réka! ugrott fel.
A lány ment tovább, a fiú viszont megpróbált elé állni.
Várj, Réka, bocsáss meg Hibáztam. Folyton gondolok rád, még álmomban is látlak. A feleségemet nem szeretem, csak azért kellett megházasodnom, mert gyereket vár. Te hiányzol
Réka megállt, a szemébe nézett:
És mit gondolsz, mit akarjak én ezzel kezdeni? Legyek a szeretőd? Nem! Megcsaltál, nem vagy megbízható. Élj azzal, akit választottál. Legyen boldog családotok, de nélkülem! Megveregette a vállát, s úgy otthagyta.
Tovább dolgozott a cukrászdában, amikor a főnök megszólította:
Réka, te olyan ügyes vagy a konyhán, nem lenne kedved elvégezni egy szakácsképzőt a megyeszékhelyen? Lehetnél szakácsnő nálunk.
Nagyon szívesen, szeretek főzni!
Így hát Réka, csinosan felöltözve, ott állt a vasútállomáson, várta a vonatot. Kicsit izgult, először utazott egyedül nagyvárosba. Egy csapat fiatal zenélt a peronon, valaki éppen elbúcsúzott, aki leszerelt a seregből.
Egyszer csak az egyik katonaruhás fiú odalépett hozzá.
Szia! Bemutatkozhatunk? Tóth Dénes vagyok, és te?
Réka.
Te is a vonatra vársz? bólogatott.
Mire a vonat begördült, a fiú elsietett a barátaihoz.
Furcsa srác, miért érdeklődött a nevem után? gondolta Réka.
Felszállt a hátsó kocsiba, leült. Néhány perc múlva Dénes jelent meg.
Meg is találtalak! Több kocsit végigjártam mondta mosolyogva. Kevés az időnk, de szeretnék levelezni veled. Adjuk meg egymás címét, jó? Egyébként hová utazol?
Szakácstanfolyamra válaszolta.
Elbeszélgettek út közben, cseréltek címet, elbúcsúztak. Réka nem remélt már sokat, hiszen Gábor után megtanulta, hogy jobb, ha nem hiszi el, amit mondanak a fiúk. Dénes viszont kedves, vidám volt, nem ígért nagy dolgokat és írni úgyis szeretett.
“Nagyi Ilona mindig mondja: nem akit kell, találunk meg, és nem ahhoz megyünk hozzá” futott át Réka gondolatain, nem remélve sok jót Dénestől sem.
Majdnem egy évig leveleztek, aztán Dénes leszerelt, s rögtön megkereste Rékát. A lánynak pont szabadnapja volt, boldogan fogadták egymást. Réka tudta: ennek a fiúnak hihet, erre rá lehet bízni az életét.
Eltelt pár év. Réka már Dénes felesége, szakácsnő a vendéglőben, Dénes pedig a gyárban dolgozott. Tisztaság, rend uralta a lakást, mindennek megvolt a maga helye nála, minden vasalt, főzött, a két ikerfiú óvodába járt, mindig tiszta-fésült volt.
Ám Dénes amerre járt, mindig mindent eldobált, Réka sokat zsörtölődött, állandóan szedte utána a dolgokat. Aztán rájött:
Másképp kell: szeretettel, türelemmel, ügyességgel.
Örömmel, kedvességgel, dicsérettel szokatta hozzá a rendre. Hamarosan Dénes már levetette munkásruháját az előszobában, a szerszámokat a garázsba vitte, és saját maga söpört, pakolt rendet. Még a garázsban is patika tisztaság lett. Réka boldog volt.
Végül mégis azt a férfit találtam meg, és ahhoz mentem hozzá, akihez kellett gondolta most már.
Így éltek csendes boldogságban hosszú éveken át. Egy nap azonban Dénes már nem ért haza a munkából: szíve feladta, ott helyben meghalt. Hiába, elkerülhetetlen volt, amit a sors hoz. Réka szívében nagy bánat költözött.
Egyedül maradt, ahogy a nagymamája, Ilona is magányban töltötte utolsó éveit, ahogy Borbála anyja is végül egyedül volt. Réka most is egyedül él, csak a gyerekei, unokái látogatják meg időnként. Sors elől nincs menekvés.
Az életben sokszor nem azt az embert találjuk meg, akiről azt gondoltuk, boldoggá tesz. De ha tanulunk a múlt hibáiból, és megtaláljuk a jót a jelenben, a magunk útját járva végül csak megtaláljuk a saját boldogságunk. Mert a sorsunkat elfogadni, és abban megtalálni a békénket ebben van az élet igazi értelme.
