Az élet tapasztalataiból merítve Eszter már régóta tudta, sőt, meggyőződése volt, hogy az életben semmi sem történik véletlenül. Minden találkozás, minden ismeretség a végzet húrjaiból születik.
– Akármit mondanak a véletlenről vagy a körülmények találkozásáról, nem igaz – mondta határozottan. – Vannak, akik szerint a sors megváltoztatható vagy becsapható, de eddig senkinek sem sikerült. Mindenkinek van egy csontváza a szekrényében. Messze és mélyre van elrejtve, senkinek sem szabad tudnia róla – gondolta néha magában Eszter. – Nekem is van, persze. De nem szeretném, ha kiderülne.
Az ablakból nézte a virágzó vadalmát, és egy hasonló tavaszi napra emlékezett, amikor a orgona illata töltötte be a levegőt. Eszter és Virág tizedikesek voltak, épp hazafelé tartottak az iskolából. Akkoriban ez volt az utolsó év, a lányok a vizsgákra készültek. Gyerekkoruk ót elválaszthatatlan barátnők voltak, szomszédok, osztálytársak. Hány titkot osztottak meg egymással! Virág szelídebb volt, gyengébb, orcái mindig olyan pirosak, akár a mákvirágok, és mindig elpirult, talán ezért voltak az arcai olyanok, mint a érett almák. Eszter meg fürge és nyerítő, mindig kiállt a barátnője mellett.
– Virág, tényleg nem tudsz visszaszólni vagy úgy adni a magadét, ahogy kell? Akkor senki nem fog baszogatni. Ne legyél ennyire szégyenlős, verd már meg azt a Pistikét egy könyvvel a fején, aztán nem fogja többet a copfjádat a székhez kötni! – tanította Eszter.
Virágnak hosszú copfja volt, és az a Pistike pont mögötte ült, és mindig olyan óvatosan odakötötte a copfját a székhez, hogy észre sem vette. Amikor felállt, hirtelen visszaesett, és az egész osztály nevetett. Persze senki nem sejtette, hogy Pistike titokban szerelmes volt belé, így próbálta felhívni magára a figyelmet. Virágnak nem tetszett, túl haris volt és kicsinyes.
– Eszter, nem tudnám megütni könyvvel, sajnálom Pistikét, még ha meg is érdemelné – válaszolta Virág.
– Hát akkor hiába, legközelebb én elintézem – ígérte Eszter.
– Hagyd már, ne foglalkozz vele – mondta szelíden a barátnője.
Az iskola után egy szakközépiskolába jelentkeztek, kereskedelmi szakra. Együtt tanultak, a barátságuk csak erősödött, bár Virág is egy kicsit fellazult. Eszter járta a randikat egy másik csoportból, Gergővel, míg Virág otthon ült a estéken.
– Hé, Virág, mutassalak be Gergő barátjának, normális srác. Igaz, vicces, a poénok úgy hullanak belőle – nevetett Eszter. – Együtt sétálhatnánk, kérdezte is, van-e barátnőm.
– Nem, Eszter, nem szeretnék ilyen ismerkedést. Tudod, én igazán szeretni akarok, egyszer és mindenkorra.
– Hát akkor itthon ülsz, és várod a herceget. Gyere már velünk moziba holnap – ajánlotta a barátnő.
Virágnak nem volt kedve a barátnőjének a kényelmét zavarni, mindig is úgy gondolta, hogy a harmadik felesleges. És nem akart ismerkedni sem, úgy érezte, a végzete még várat magára.
Egy nap Virág észrevette, hogy a barátnője lehangolt:
– Mi történt, Eszter? Miért vagy ilyen szomorú?
– Összevesztem Gergővel, totálisan. Kettesben mentünk moziba, de meglátott két másik lányt, odaszaladt, nevetett. Én meg ott álltam, mint valami koldus. Tíz perc múlva eszébe jutottam. Aztán végig a filmet hátra fordult, nézte őket. A film után jól elmondtam neki a magamét.
– És mit reagált? – kíváncsiskodott Virág.
– Mit? Elküldött a francba, és még azt is odavágta, hogy beleunt már belém. Hát én sem maradtam adós, elküldtem az űrbe… Ennyi volt a nagy szerelem. Próbálja meg csak odajönni – felelte haragosan Eszter.
Gergő többé nem szólt hozzá. A lány kicsit bánkódott, de hamar elfelejtette. A tanulmányaik vége felé a barátnők elhatározták, hogy sétálnak egyet a parkban. Korai tavasz volt, meleg idő. A lányok vidáman beszélgettek, Virág kezében egy könyv volt. Ekkor elhaladt mellettük egy fiú, és véletlenül megérintette a kezét, a könyv kiesett. Azonnal lehajolt, felvette, és bocsánatkérő hangon szólt:
– Bocsánat, nem szándékos volt – de amikor meglátta a lányok mosolygó szemét, ő is elmosolyodott. – Tessék. Esküszöm, nem akartam.
– Na jó, megbocsátunk – felelte azonnal Eszter, míg Virág hallgatott.
A fiú magas volt és jóképű, kék szeme volt, és kissé göndör haja lógott a homlokába. Virág és a fiú egyszerre találkoztak tekintetükkel, és abban a pillanatban érezték, hogy valami különös vonzódás van közöttük.
– Ilyen is létezik? – villant át Virág agyán, míg a fiú nem vette le róla a szemét.
De magához tért, és így szólt:
– Gábor. De inkább Gabi.
– Eszter – nyújtotta gyorsan kezét az egyik lány –, ő pedig Virág.
– Örülök – mondta Gabi –, siettek valahová?
– Nem, csak sétálunk – válaszolta Eszter.
Gabi nagyon tetszett Eszternek. Már eldöntötte, hogy ezt a fiút nem engedi el. De közben látta, hogy a barátnője is nézegeti, és az orcái pirosak, mint a mák.
– Na, úgy tűnik, Virágnak is tetszik – gondolta. – De vele majd hamar elintézem, túl szelíd ahhoz, hogy ellenálljon.
Gabinek Virág tetszett, és a







