„Hallod, Lénke, ne csattogtasd a szád. A lényeg, hogy jól menj férjhez. Így is úgy is, te jársz jól,” tanácsolta a rokon.
Léna szülei egyetlen gyermekükben lelték meg minden álmukat, rajongtak érte. Ahogy közeledett az érettségi, egyre gyakrabban emlegette, hogy Budapesten szeretne továbbtanulni.
„Kislányunk, itt is van jó egyetem. Minek mennél Pestre?” – kérdezte az apja.
„Apa, újságíró akarok lenni. Ha itt maradok, csak tanár leszek belőlem.”
Hosszú hónapokig ellenálltak a szülők, nem akarták elengedni a lányukat. Hány filmet láttak már vidéki lányokról, akik a fővárosban tönkretették az életüket! De végül engedtek. Az apa egy távoli rokonhoz írt, aki Budapesten élt. Az asszony vállalta, hogy elszállásolja Lenét a tanulmányai alatt. Léna örömében majdnem a plafonig ugrott. Megígérte a szüleinek, hogy bírni fogja, nem szégyellhetik majd, sőt, büszkék lesznek rá.
Az apa maga vitte le a lányát, meggyőződött róla, hogy rendben el van, adott neki pénzt az induláshoz, majd hazatért.
Léna nem ingyen lakott a rokonnál. Takarított, bevásárolt, főzött. A szomszédok csak csóválták a fejüket: „No, Laca néni jól kihasználja a rokon gyereket.” A rokon egyedül élt, a férje régen elhagyta egy másik nőért, de hagyta neki a lakást. Ő úgy érezte, sikeres élete van – hiszen Budapesten él, a fővárosban! És közben tanítgatta Lenét:
„Lénke, ne pöffeszkedj. A tanulás jó dolog, de egy nőnek nem ez a legfontosabb. A lényeg, hogy jól menj férjhez, egy pesti férfiért. Így is úgy is, te jársz jól. Nézd csak én!”
Léna hallgatta és nevetett magában. Még nem a férjhezmenetelről álmodozott. Arról, hogy felfigyelnek rá, elismerik a tehetségét, felveszik egy jó laphoz, és ha a szerencse is hozzásegíti, akár a tévében is dolgozhat.
De az álmok álmok, az élet meg gyakran keresztbe tesz a terveknek. Harmadéves korában beleszeretett Henrikbe. Véletlenül találkoztak. A lányokkal ünnepelték a nyári félév végét, ott volt Henrik is egy barátjával. Észrevette a csinos lányt, meghívta táncolni, majd hazakísérte.
A barátnők siették biztatni Lenét, hogy ne hagyja ki ezt a lehetőséget. Henrik nyolc évvel idősebb volt, budapesti, saját lakással, jóképű. Nem titkolta, hogy elvált, és egy kislánya van – de ki nem hibázik fiatalon? A lánya anyukájával élt, nem lesz útban. Sőt, ez azt jelenti, szereti a gyerekeket.
Léna nem tervezett semmit, mégis megnyerte a szívét. Henrik észrevette, hogy tapasztalatlan a szerelem terén, nem siettette a dolgokat, és nem hívta magához azonnal. Sétáltak, kiállításokra, színházba, koncertre mentek. Éveket töltött Budapesten, de csak Henrik mutatta meg neki igazán a várost.
Egyre gyakrabban beszélt a szerelemről, a közös jövőről, a gyerekekről, akik majd lesznek. Lenét szédítette a szerelem. Amikor Henrik végül megkérte a kezét, rögtön igent mondott. Már csak egy év volt hátra az egyetemből, és utána a felnőtt élet várta.
Henrik elvitte Lenét a szüleihez. Az apja barátságosan mosolygott, majd az újság mögé bújt. Az anyja viszont nem titkolta, mit gondol: „Henrik nőkkel soha nem nélkülözőtt. Nem engedem, hogy ismét hibázzon. Látom rajtad, a lakás és a budapesti lakcím kell.”
„Nem tudtál volna egy hozzád való lányba szeretni? Megint a régi hibádat követed el,” zárta le az anyja.
„Milyen hibát? Elég, anya! Viktória is budapesti volt, és mégis elváltunk,” vágott vissza Henrik, majd magával rántotta Lenét.
Az esküvőig nem látta többet a apósékat. Viszont Henrik egyre gyakrabban hazahozta kislányát, Rebekát. A nagyinak nevezték el, aki vagy híres színésznő volt valaha, vagy híres színész felesége… Léna sose derítette ki.
Rebeka erős felépítésű, nem túl szép, de nyugodt lány volt. Henrik örült, hogy Léna és a lánya jól kijönnek egymással. Az esküvőn a anyós utalt rá, hogy ne siessék a gyerekeket. Léna gyorsan megnyugtatta, hogy előttLéna bölintott, bár tudta, hogy Rebeka tekintete mögött mégsem rejtőzik annyi ártatlanság, amennyit Henrik mindig is látni akart benne – de most már nem számított, hiszen végre otthon érezte magát a kisvárosban, ahol a szíve megtalálta igazi nyugalmát, és ahol rájött, hogy a boldogság nem a főváros fényeiben rejlik, hanem abban, amit maga épített szeretettel.
