Az eső után jött a nap…
Éva, gyere csak! A pincében voltam, hoztam neked egy kis krumplit.
Éva befordult a szomszéd asszony udvarára.
Ó, köszönöm, néni Mariska, mindenképpen visszaadom.
Hogy adnád vissza? Ó, te szegény… Visszaadja, persze. Előbb kellett volna gondolkodni, amikor a gyerekeket szülte. Peti sosem volt igazi férfi.
Éva lenyelte a sértő szavakat, mert tudta, hogy még egy hét van a fizetésig, és a tej egyedül nem elég három gyereknek. Ő maga bármit kibírt volna, de otthon három kicsi várt rá. Peti, akiről a szomszéd asszony beszélt, a férje volt vagy inkább a volt férje, mert tavaly megtudta, hogy három gyerekre az állam sem autót, sem lakást nem ad, összecsomagolt, és azt mondta, ilyen nyomorban nem hajlandó élni. Éva épp mosogatott, és majdnem elejtett egy tányért.
Peti, mit beszélsz? Te vagy a férfi! Keress egy rendes munkát, ahol jól fizetnek, és nem lesz nyomor. Ezek a te gyerekeid! Mindig azt mondtad, hogy több gyerek kell, hogy szeretnél gyerekeket.
Azt akartam, de nem tudtam, hogy az állam így leszarja a nagycsaládosokat. És hiába dolgozom, ha semmi értelme válaszolta Peti.
Éva leeresztette a kezét.
Peti, mi lesz velünk? Hogy fogok egyedül boldogulni?
Éva, hát nem tudom. Egyébként is, miért nem mondtad, hogy elég egy gyerek? Te vagy a nő, neked kellett volna tudnod, hogy ilyen is történhet.
Éva nem válaszolt többet, mert Peti kirohant a házból, majd futva elindult a buszmegálló felé. Könnyek gyűltek a szemébe, de ekkor meglátta három pár szemecskét, amik rástápláltak. Sanyi volt a legidősebb, idén kezdte az iskolát. Misinek csak öt éve volt, és ott volt kicsi csillaguk, Margit, aki még csak két éves volt. Éva összeszorította a fogait, majd mosolyogva fordult feléjük.
Na, ki szeretne palacsintát?
A gyerekek örömtől sikoltozva ugráltak, csak Sanyi kérdezte este:
Anyu, apa visszajön még?
Éva próbált valami okosat mondani, de végül csak ennyi jött ki a száján:
Nem, kicsim…
Sanyi egy darabig csak szipogott, aztán így szólt:
Akkor legyen! Nélküle is megleszünk. Segítek neked.
Éva, amikor este hazatért a fejésről, tudta, hogy a kicsik már megettek és ágyban vannak. Csodálkozott is, milyen gyorsan felnőtt a fia.
***
Miután megköszönte a krumplit, hazaindult. Istenem, mikor melegszik már? Milyen furcsa tél van idén. Bár a krumpli elég lett volna, de egyik nap olyan hideg volt, hogy még a pincékben is megfagyott. Persze, a falusiak sajnálták őket. A faluban általában jószívűek az emberek, de mindig emlékeztették, milyen buta is volt. De vajon miért buta? Most már nem tudta volna elképzelni az életét egyetlen gyereke nélkül sem. Bár nehéz volt, de boldogultak. Új ruhákra, játékokra is lett volna szükség, de a gyerekek nem könyörögtek. Tudták, hogy anya vesz, amint tud. Idén már Sanyival tervezték is egy nagyobb üvegházat, igaz, csak műanyagból, de kiszámolták, mennyi uborkát és paradicsomot tudnak eltenne téltre. Éva átnyújtotta a vödröt a másik kezébe, amikor hirtelen egy csoportot pillantott meg. Vagyis nem is csoportot egy ilyen kis faluban három ember is tömegnek számított. Éva odament, mert épp az ő kerítésénél álltak. Már messziről hallotta:
Milyen nagy, biztosan vadászkutya.
Valami vaddisznó téphette meg. Nem hiszem, hogy túléli.
Éva odanézett, ahová a többiek, és felkiáltott: Miért csak álltok? Segíteni kellene neki!
A falusiak Évára fordultak. A szomszéd így szólt:
Hagyd már, Éva. Látod, milyen hosszúak a fogai? Ki merne hozzányúlni? Amúgy is, hiába segítenénk.
Hogy hiába? Az emberekhez jött segítségért!
A hóban egy kutya feküdt, lehetett vadászeb, de Éva nem értett hozzá. Látta azonban, hogy oldala súlyosan megsérült. A kutya óriási volt, de Éva egyáltalán nem félt tőle. Látta az állat szemében a fájdalmat! Az emberek csak nevettek, aztán szétszéledtek. Senkinek sem kellett a baj.
Éva óvatán megérintette a kutya feje búbját.
Türelem, csak egy kicsit. Hozok egy takarót, átteszlek, és megpróbálunk hazajutni.
Hátul zörgés hallatszott.
Anyu, hoztam a takarót. És itt van a régi hűtőajtó is, hordágyként jó lesz.
Éva hirtelen megfordult Sanyi állt mögötte, könnyekkel a szemében. Látta, mennyire fáj a kutyának. A kutya fogai közé szorította a takarót, halkan nyöszörgött. Csöndben maradt, míg Éva kimosta a sebet. Ha a kutyák elveszítik az eszméletüket, akkor most pont ez történt. A kisebbek a kanapéról figyeltek, nagy szemekkel.
Anyu, túléli?
Sanyi simogatta a kutya fejét, aki végre kinyitotta a ködös szemét.
Túl kell élnie, hisz mi gondozzuk majd.
Másnap, amint Éva megérkezett a tehénistállóba, a fejőlányok köréje gyűltek.
Éva, mondd már, mi van a fejedben? Minek hozol egy nagy, idegen kutyát a házba, ráadásul gyerekek közé?
Így van. Mintha ne lenne elég baja három gyerekkel, meg még ennek is etetnie kell. És minek? Úgyis meghal, ha meg nem, akkor majd megharap valakit.
Éva felemelte a hangját:
Nem értem, nektek nincs elég bajotok, hogy az enyémet boncolgassátok? Zsófi, tegnap Kata azt mondta, hogy kitépi a hajad, mert valaki árulta neki, hogy a pasija hozzád jár a kertészeten át. Táné
