Ma, 2023. október 23.
Az anyósom: jön, játszik a gyerekkel, majd elmegy. Én: főzök, takarítok, szórakoztatok.
Ki vagyok merülve. Minden hétvége egy fárasztó mókuskerék, ahol tökéletes háziasságynak, anyának és társalgónak kell lennem. És mindez csak azért, mert a anyósom, aki magát „szerető nagymamának” nevezi, rendszeresen meglátogat minket. Ő jön, játszik az unokájával, én meg főzök, takarítok, és mosolygok, mintha nekem semmi más dolgom nem lenne. Ez nem az én történetem, de annyira ismerős sokaknak, hogy indulatokat vált ki. Az emberek vitatkoznak, és én megértem – nem mindenki vágyik ilyen „segítségre” hétvégenként.
A fiunknak csak egy nagymamája van: a férjem anyja, Tóth Ilonka. Ő egy tipikus kisvárosi nagymama, Székesfehérvárról. Régen a helyi színház színésznője volt, és imádja, ha ő a középpontban van. Állandóan arról beszél, mennyire szereti az unokáját, mennyire hiányzik neki, és milyen szívesen segít. De az ő „segítsége” csupán látogatás, ami inkább színházi előadásra hasonlít.
Tóth Ilonka korán nyugdíjba ment, és most unatkozik. Egyedül él, napjai lassan telnek, és a mi házunk vált számára a unaloműző helyszínné. Nem azért jön, hogy vigyázzon az unokájára vagy pihentessen engem. Ő „vendégségbe” jön. És hogyan mondhatnék nemet az egyetlen nagymamának? Hiszen semmi rosszat nem csinál. Joga van látni az unokáját. Mindig hoz neki játékokat, a kezében hordozza, néha elviszi sétálni a babakocsival a környéken negyedórára – és ez az egész „segítség”. A szomszédok el van ájulva: „Milyen csodálatos nagymama, mindig jár az unokájához!” De senki nem látja, mi történik a zárt ajtók mögött.
Nem szeretném ezeket a „vendégeket” és ezt a „segítséget”, még ha ingyen is. Az anyós minden hétvégén felbukkan, amikor a férjem, Gábor, otthon van. Neki tetszik, ha az egész család együtt van, hogy ő színpadra léphessen. Néha magával hozza az apósomat, Kiss Lászlót, de ő ritkán jön – saját élete, saját elfoglaltságai vannak, és a feleségével külön szobában alszanak.
Képzeljétek el: fiatal anya vagyok, a kisfiunk még nincs egy éves. Hisztizik, fogzik, hasfájós, éjszaka nem alszom. De „használnom kell” a nagymama segítségét, mert már úton van. Ez azt jelenti: takarítás, főzés, terítés és végtelen beszélgetés. Próbáltam rábízni a takarítást Gáborra, de csak morog: „Egész héten dolgoztam, hadd pihenjek!” Így futkosok a konyha, a gyerek és az anyós között, aki a kedvenc foteljében ül és cukiskodik az unokájával.
Tóth Ilonka jön, játszik a gyerekkel, iszik egy csésze kávét, én meg rohanok, mint a bolond. Főzök, terítek, utánaszedem a gyereknek, aki vagy leönti a levét, vagy bekenődikTegnap aztán kinyitottam a számat, és megmondtam neki, hogy ha már segíteni jön, akkor inkább mosson el vagy főzzön, mert én is pihenni szeretnék néha.
