NAGYMAMA – AZ ŐRANGYAL
Emese sosem emlékezett igazán a szüleire. Apja elhagyta az édesanyját még akkor, amikor ő a szíve alatt hordta Emesét, és később sem hallott felőle semmit. Édesanyja egyéves korában halt meg, amikor hirtelen daganatos megbetegedést diagnosztizáltak nála, és olyan gyorsan elment, mintha gyertyát fújtak volna ki.
Emesét anyai nagymamája, Bözsi mama nevelte. Bözsi mama férje már fiatalon elhunyt, és az egész életét a lányának és az unokájának szentelte. Már az első naptól kezdve különlegesen erős lelki kötelék fűzte össze Emesét és a nagymamát. Bözsi mama mindig azonnal tudta, mire van szüksége az unokájának, és köztük tökéletes volt a megértés, szinte szavak nélkül értették egymást.
Mindenki szerette Bözsi mamát. A szomszédoktól kezdve a tanárokig mindenki kedvelte. Ha szülői értekezletre ment, rendszerint vitt magával egy kosár pogácsát, hiszen hogy nézne az ki, hogy mindenki éhesen üljön ott, amikor dolgoztak egész nap. Soha nem beszélt ki senkit, nem pletykált inkább hozzá jártak tanácsért még a felnőttek is. Emese boldog volt, hogy ilyen nagymamája van.
Emese magánélete viszont sosem alakult igazán jól. Iskola, egyetem, munkahely örökké rohant, mindig volt valami tennivaló. Voltak fiúk az életében, de valahogy egyik sem volt az igazi. Ez Bözsi mamát is bántotta.
Hát mi van veled, Emesém? Miért nem találsz magadnak rendes fiút? Olyan szép vagy, okos is, na, ugyan már! Emese mindig csak nevetett, de legbelül érezte, hogy igazán már ideje lenne családot alapítani, főleg hogy már 30 elmúlt.
A nagymama váratlanul ment el. Egy reggel egyszerűen csak nem kelt fel, a szíve megállt, álmában. Emesét teljesen letaglózta a veszteség, nem tudta elfogadni, hogy Bözsi mama nincs többé. Munkahely, bolt, ugyanúgy járta a napi köröket, de mindent gépiesen csinált. Otthon csupán a cicája, Mici várta. Nagyon magányosnak érezte magát.
Egy este hazafelé vonatozott, és olvasott. Egy férfi ült le elé, körülbelül negyvenes lehetett, ápolt, rendezett megjelenésű. Hosszan nézte Emesét, de ez most nem zavarta, inkább tetszett neki a férfi figyelme. A férfi beszélgetést kezdeményezett könyvekről, s Emese ebben a témában órákig el tudott volna merülni. Akár egy filmjelenet! gondolta magában. Már le kellett volna szállnia, de nem akart hazamenni, annyira élvezte a beszélgetést. A beszélgetőpartnert Andrásnak hívták, és meghívta Emesét egy kávéra a közelben. Emese örömmel elfogadta.
Ettől a naptól kezdve szédítő románc indult kettejük között. Nap mint nap írtak egymásnak, beszélgettek telefonon, személyesen ritkábban találkoztak, mert András gyakran dolgozott későig. Sok mindent nem tudott róla, András kerülte a múltjáról, családjáról és a munkájáról szóló kérdéseket, de ez Emesét nem zavarta; most először érezte magát boldognak egy férfi mellett.
Egyik nap András meghívta Emesét szombatra egy elegáns étterembe, éreztetve vele, hogy különleges alkalom készülődik. Emese érezte, hogy meg akarja kérni a kezét. Boldogság áradt szét benne; végre lehet férje, gyermekei, családja, mint másoknak. Bárcsak nagymama ezt még megérhette volna! gondolta.
Este a kanapén fekve azon gondolkodott, miben menjen, végül is ez életre szóló nap lesz. Mindent interneten szeretett venni, így már az online áruházban keresgélt ruhákat, míg elnyomta az álom.
Álmában megjelent Bözsi mama. Ott állt a szobában a kedvenc ruhájában, leült mellé, megsimogatta a haját. Emese elszorult torokkal nézte őt: Mama, hisz te már nem vagy itt, hogy lehet ez? kérdezte csodálkozva. Dehogyis nem vagyok! Mindig itt vagyok melletted, figyellek, hallok, csak épp te nem látsz engem. Figyelmeztetni akarlak, Emesém: ne járj azzal az emberrel, rossz ember, hallgass a nagymamádra! mondta halkan, majd eltűnt.
Emese felriadt, zavarodottan ült fel. Hiszen az előbb még látta, most meg sehol. Tudta, hogy ez csak álom volt, de valami furcsa balsejtelem ült a lelkére. Miért mondta ezt mama Andrásról, hisz nem is ismerte? Nem talált magának ruhát végül, zavart maradt, és végül végkimerülten újra elaludt.
Közeledett a nagy nap. Semmi nem ment könnyen, minden kiesett a kezéből, s Bözsi mama szavai egyre erősebben jártak a fejében. Emese sosem hitt a jóslatos álmokban, de most nem tudott szabadulni a gondolattól: talán a túlvilágról mindent lát a nagymama.
Eljött a szombat, Emese végül a régi, jól bevált ruháját vette fel, és elindult az étterembe. Nem volt jókedve, András észre is vette. Valami baj van, drágám? kérdezte aggódva. Nem, nincsen próbált mosolyogni Emese. András mintha elhitte volna, próbálta vidám történetekkel felderíteni, poénkodott, viccelt, hogy visszahozza a régi Emesét. Vacsora végén, akárcsak egy filmben, térdre ereszkedett, elővett egy gyűrűsdobozt.
Emesének elhomályosult minden, zúgni kezdett a feje, majd a nagymamát látta meg az ablak előtt. Csak állt ott, és nézte őt. Emese tudta: ez jel. Sajnálom, András, nem lehet mondta halkan. Miért? Mit csináltam rosszul? kérdezte értetlenül a férfi. Semmit. Csak én mindig hallgattam a nagymamámra rebegte, majd kirohant az étteremből. András utána futott, szeme haragtól villogott, megragadta a vállánál fogva és rázni kezdte: Azt hiszed, nélkülem boldogulni fogsz, mi?! Ülj csak otthon a nyamvadt cicáddal, úgysem kellettél senkinek még soha! ordította, majd elviharzott.
Emese sokkos állapotban állt az utcán. Megsemmisülten omlott össze; ez volt az ő szeretett Andrása? Aki annyira kedvesnek, okosnak tűnt? Hát ennyi lett volna a férj, gyerek, család álma…
Másnap Emese felkereste régi osztálytársát, Gábort, aki a rendőrségen dolgozott vezető beosztásban. Kérte, nézzen utána Andrásnak, átküldött minden elérhető adatot meg fényképet.
Egy nap múlva Gábor visszahívta. Emese, nincs jó hírem. András egy csaló: egyedülálló nőkkel ismerkedik, feleségül veszi őket, majd ráveszi őket, hogy írják át rá a lakást, vegyenek fel nagy hitelt az ő vállalkozása érdekében, aztán kidobja őket a lakásról és elválik tőlük. Többször is elítélték már emiatt. Nagy szerencséd volt, hogy időben kiszálltál ebből.
Emese csak állt és gondolkodott: honnan tudhatott minderről Bözsi mama? Hihetetlen. Mégis csak van valami azokban a történetekben, hogy a szeretteink lelke angyalként vigyáz ránk és óv a bajtól.
Hazafelé Emese bement a boltba, vett kenyeret, egy kis túrót, macskaeledelt Micinek, és hazafelé könnyed, megkönnyebbült léptekkel haladt. Tudta, hogy nincs egyedül, Bözsi mama mindig valahol ott lesz mellette.
Az emberek azt mondják, hogy azok lelke, akiket szerettünk, továbbra is figyel ránk, őrangyallá válnak, és óvnak a rossztól és a balszerencsétől…
Jó lenne hinni benne, hogy tényleg így van…
