Na mi a helyzet, azért csak erősebb a házassági anyakönyvi kivonat, mint az élettársi kapcsolat? – Gúnyolódtak a férfiak Nadán

Na és, az anyakönyvi kivonat tényleg erősebb, mint csak együtt lakni?
élcelődtek Ilonán a férfi kollégák.
Én biztos nem megyek el a harmincéves évfolyamtalálkozóra, utána csak depressziós leszek.
Menjenek azok, akik minden évben ott voltak, ők úgysem veszik észre, mennyit változtak kiabálja a telefonba Ilona az egyetlen barátnőjének hívására.
De hogy nézel ki most, miért félsz ennyire?
csodálkozik Margit.
Öt éve még láttalak, teljesen normális voltál, nem híztál el nagyon, vagy mi van?
Nem erről van szó, egyszerűen nem akarok menni, ne erőltess, Margit!
Ilona már majdnem leteszi a telefont, abban a reményben, hogy Margit megérti, és inkább tovább hívogat mindenkit a listáról.
De ezúttal Margit vasmarokkal ragaszkodik hozzá.
Ilona, már így is egyre kevesebben vagyunk.
Csak nem meghalt valaki?
borzong meg Ilona, hiszen bár már nem fiatalnak tartja magát, azért nem érzi olyan öregnek sem, hogy már el kellene kezdeni búcsúzni a kortársaktól.
Á, ugyan, szó sincs róla, csak néhányan elköltöztek külföldre.
Gyuri Szegedi meg már huszonöt éve meghalt, fiatalon, ezt már meséltem neked.
Szóval ne hisztizz, összegyűlik az egész évfolyam, négy csoport, gyakorlatban alig harminc ember.
A fiad végre megnősült, nem?
Akkor most már egy kicsit lazíthatsz is.
Margit még beszél tovább, de Ilona már megint Gyurira gondol.
Mindig sötét karikák voltak a szeme alatt és valahogy nehézkesen nézett a világra, a fiúk nyámnyilának tartották.
Kiderült, hogy tényleg gyenge szíve volt.
Jól tanult, arról álmodott, hogy egyszer épít majd egy gyönyörű kábelhidat a városában, de nem jutott már odáig.
És ő, Ilona, mit ért el?
A Karcsihoz ment, aki a kőművesek brigádvezetőjeként dolgozott, oda került ő is diploma után.
Karcsi mindig csak hétköznap volt Pesten, hétvégére hazautazott a családjához.
Sokáig találkozgattak, Karcsi mindenki előtt feleségének hívta.
Mondogatta: igazi szerelem az, ha valaki papír nélkül együtt marad, nem azért élnek együtt, mert papír van róla, hanem a szerelem kedvéért.
Aztán amikor Ilona megérezte, hogy babát vár, egyszer csak Karcsi nem jött vissza az építkezésre.
Később megtudta, hogy otthon van három gyereke és beteg a felesége.
Karcsi családi okokra hivatkozva felmondott, még csak nem is szólt.
Ilona belátta, hogy nem várhat el semmit Karcsitól, akinek három gyereke és beteg felesége van.
Végül inkább otthagyta az építkezést is, mielőtt feltűnt volna bárkinek.
Az egyik férfi dolgozó odavetette neki búcsúzóul:
Na ugye, az anyakönyvi kivonat mégiscsak erősebb, mint a szerelem!
De Ilonát már nem érdekelte semmi, gyorsan helyezkedett el a közeli élelmiszerboltban, ahová a házban lakó ismerőse ajánlotta be.
Megegyeztek, hogy amikor Ilona már anyuka lesz, akkor is tud két napot dolgozni majd.
Az anyja rábólintott, hogy majd vigyáz Gergőre, ha már a lánya ilyen szerencsétlen, és elvesztette azt a jó munkát.
Hisz te neveltél ilyennek!
kiáltotta egyszer Ilona az anyjának, amikor végképp kiborította.
Arra számítottam, legalább tisztességes leszel!
Az iskoládat is én fizettem, Ilonka, te meg…
veszekedett az anyja.
Ilyen a gyökér, ilyen a hajtás, mit akartál?
vágta vissza Ilona, és azonnal meg is bánta
Aztán összeborultak, sírtak, de mit ér az egész.
Hova is menne már…
Ezért amikor öt éve az első találkozóra hívta Margit, Ilona se ment.
Ott úgyis mindenki családról, munkáról, képeket mutogat, míg Ilona három helyen mos fel: társasházi lépcsőházban, iskolában, oviban.
Mit is mondhatna nekik?
Vagy inkább, ők mit mondhatnának neki…
Gergőért mindent megtett volna, ő volt az egyetlen öröme.
Az anyja, amikor Gergő óvodába ment, úgy érezte, letudta a kötelességét, el is költözött a nővéréhez a faluba, mondván, városban már nem bírja, vidéken jobb a levegő.
Pár évvel később Ilonának váratlanul szerencséje lett, szakmájában el tudott helyezkedni részmunkaidőben.
Gergő épp iskolás lett, Ilona pedig mindent el tudott intézni, még a fiát is mindig korán elhozta a napköziből sok anyuka irigyelte őket.
Később a munkahelyén egy férfi kezdett udvarolni Ilonának, de ő határozottan lezárta az egészet.
Fia van, annak idegen férfi otthon nem kell, apát úgysem pótol, csak baj lenne belőle.
Ilona jól teljesített, később teljes állásban, mérnöki pozícióban dolgozott, és már egész jól keresett.
Ám mindig kisebbrendűségi érzése volt, kívül-belül rejtőzködött: egyszerűen öltözött, nem festette a haját, negyven fölött már az ősz is átfutott rajta.
Úgy érezte, nincs joga boldognak lenni, hiszen élt egy nős férfival, majdnem elvette három gyerektől az apjukat.
Nem szabad színesen öltözni, sminkelni, feltűnőnek lenni nehogy újra valaki kiszúrja magának.
A szerelemben már nem hitt Ilona.
Körülötte is annyi az elvált, ő meg semmivel sem jobb, sőt…
Gergő meglepő módon jó gyerek maradt, az anyja minden áldozatossága ellenére is hálás fia lett.
Nyáron rendszeresen jártak vidékre nagymamához, Irmához és annak nővéréhez, Lenkéhez segíteni.
Gergő gereblyézett, krumplit, répát, céklát ültetett, gyomlált, locsolt, ősszel segített befőzni, szilvalekvárt keverni, zöldséget raktározni.
Kora óta erős volt, ő vágta a fát, szépen rakta a tűzifa mellé, nagymama már többször mondta Ilonának: ez a fiú igazi kincs, ritkán adatik ekkora ajándék az életben.
Na, hát minek menne most bármilyen kávézóba, évfolyamtalálkozóra
Mindez Ilona fején végigfut pár másodperc alatt.
És hallja, ahogy Margit kitartóan kérdez:
Akkor jegyezd meg: a kollégium mellett, jövő pénteken, háromra!
Gyere már el legalább hozzám, had legyen kivel beszélgetnem, nekem sincs most sok barátom, jól lenne, ha eljönnél
Margit hangja hirtelen megremeg, Ilona maga sem tudja miért, de igent mond:
Jó, eljövök
Ahogy leteszi a telefont, azonnal megbánja az ígéretét.
A tükör elé áll, aztán visszaveszi a telefont: kéne hívni Margitot, hogy csak véletlenül mondott igent.
De a régi csoportfelelős száma folyton foglalt, és Ilonát lassan furcsa zavar kezd elfogni
Késő este előveszi a szekrényből a kék ruhát, amit a fia vett neki az esküvőjére.
Gergő és Bogi hosszan unszolták, menyével együtt mentek bevásárolni, és végül mindhármuknak tetszett a ruha, Ilonának is.
Cipőt is vettek, sőt, Bogi elvitte fodrászhoz, ott is kifestették, hajat csináltak neki.
Ez egy éve volt.
Gergő és Bogi már külön élnek, boldogan.
Az ősz visszanőtt, Ilona megint nem cicomázza magát, nincs kinek
Most is csak megfésüli a haját, felveszi a kék ruhát, felken egy kis rúzst, de aztán letörli túl harsánynak érzi.
A kávézóban zsúfoltan, hangosan ülnek egy kijelölt asztalnál.
Margit rögtön kiszúrja:
Ilonka, de jól nézel ki, el sem hiszem, hogy látlak!
Margit kicsit meghízott, de csak fiatalosabb lett tőle.
Beszélgetnek, Margitot elszólítják, Ilona csak kortyolgatja a narancslevet, hallgatja a régi időkből szóló dalokat azokat, amik diákéveik alatt mentek, amikor még fiatalok és tele voltak reménnyel.
Meghívhatom egy táncra?
hallja Ilona valakinek a hangját a zenén át.
Felemelkedik, és rögtön felismeri.
Ez Laci Vitéz a párhuzamos csoportból.
Harmadévben megnősült, Ilona akkor sajnálta is, tetszett neki a fiú.
Ilona, milyen szép lettél, én először vagyok ilyen találkozón, senkit sem ismerek fel, csak téged!
Laci kezet nyújt, Ilona elfogadja, vele táncol Margit meglepett pillantást vet rá.
Több számot is végigtáncolnak, szótlanul.
Aztán Laci váratlanul megszólal:
Ilona, hazakísérhetlek?
Elmondom, én már rég elváltam, de ha valaki vár rád otthon, csak hazakísérlek, sötét is van már
Laci tényleg hazakíséri Ilonát, másnap újra találkoznak, és azóta el sem engedik egymást.
Az esküvői ruhát és cipőt Bogi segít kiválasztani kerekedik a pocakja, Ilonából mindjárt nagymama lesz, ő meg zavarban van, hogy menyasszonyként áll ott.
Ilona végre megengedi magának, hogy boldog legyen.
Bogi odasúgja:
Ilona néni, maga olyan szép!
Gergővel nagyon örülünk, és boldognak lenni bármilyen korban lehet ezt sose felejtse el!
Igaz gondolja Ilona a lakodalmi asztalnál, férjére, Laci Vitézre ragyogó szemmel nézve: Most talán végre én is megengedhetem
Ilona végre megbocsátott magának, és megengedte, hogy boldog legyen.
Írjátok meg kommentben, ti hogy látjátok ezt?
Nyomjatok rá egy lájkotA pohárköszöntőn, mikor mindenkinek töltöttek, Ilona egy pillanatra elcsendesedik.
Körülnéz a családján, az új férjén, a fián, menyén, s a hamarosan érkező unokára gondol.
Csendben, poharát felemelve köszönetet mond magának is azért, hogy ki tudta várni, rászánta magát, hogy éljen, és a sok éven át cipelt keserűség helyére most helyet adott a fénynek és a reménynek.
Laci szelíden megérinti a kezét az asztal alatt.
Ilona halkan nevet, mindenki rájuk néz, s ő most először nem szégyelli a mosolyát.
Régen azt hitte, az élet már csak befelé vezető utakra hívja; de most úgy érzi, épp egy napos, új kapuhoz ért.
A zenekar elkezd játszani egy régi dalt, Ilona feláll, Laci felkéri, táncolnak.
A boldogság már nem vágy vagy elérhetetlen messzeség, hanem itt és most válik valósággá.
A lépéseik könnyűek, és Ilona végre tudja: elég bátor volt eljönni, elég bátor volt elfogadni az örömöt.
A zene elhalkul, a terem tapsol.
Ilona ragyog, és hirtelen világossá válik számára, hogy a múlt már nem fáj, csak hozzátartozik ahhoz, aki most lett.
Boldog, s már nem kér bocsánatot ezért se magától, se a világtól.
Néha csak annyi kell, hogy igent mondjunk egy barátnőnek, egy táncra, vagy éppen az életre.
És Ilona most minden porcikájában tudja: ehhez sosem késő.