2025. november 4.
Ma reggel Orsolyát, a feleségemet, kórházi ágyban találtam, amikor reggel felébredt, úgy hangzott, mintha egy beteg szellő szárította volna el a száját. Egy nappal korábban még a Kőbánya temetőben jártunk, ahol a férje, István, kérték, hogy tisztítsa meg a nagymamája sírját. Miközben ép díszletű vaskerítés mögött egy hollóraj körözött, Orsolya a fémkőre tekintett, ami egy fekete-fehér képen egy régi hölgyet ábrázolt kendővel a fején. Hirtelen egy határozott, férfias hang szólalt meg a fejében: Mit nézel? Takarítsd rendbe!.
A szavak hatására Orsolya nem tudta, miért, de elkezdte rendbe tenni a sírt, amely nem is az övé volt. Nem állt meg itt a fura esemény: amikor István megtalálta a nagymamája sírját, látta, hogy a rozsdás kő helyett már egy csillogó márványos emlékmű áll. A képen is megváltozott a hölgy: a kopott, szürke arcú nő helyett egy fiatal, mosolygós nő nézett vissza.
Nem értem! Ki csinálhatta ezt? kérdezte megrémülten István, miközben már nincs több rokon a családban, mindenki már csak sírköveken fekszik. Orsolya arcára megkönnyebbülés helyett csak egy szomorú ránc ült.
Az ő kezében fájdalom kínozta, mintha az egész testét szúrások átjárnák. Különösen aggasztotta, ki cserélte le a nagymama sírkövét. Talán csak hallucináció, vagy valami varázslat? kérdezte a férjétől. Menj orvoshoz javasolta István, a sírról én már semmit sem tudok.
Kórházban Orsolya egy egész napot töltött a rosszindulatú injekciók, a röntgen és a gyógyszerrecept között. A feszülő fájdalommal és a nyomasztó alacsony vérnyomással egyre inkább azt érezte, mintha testében már nem lenne egyetlen egész szerv sem. Néhány napig a kezelők sem találtak semmit, és a nő már a halálra készülődött.
Az udvari szomszédom, Véra néni, aki egy kis sót hozott, felismerhetetlennek talált: Kicsi, mi történt veled? Szegénynek látszol. Orsolya elmesélte a kísértő hangot, ami a sírfogásra utasította, és a szellemes kő átváltozását a nagymama sírjánál.
Hang? A kő meg a temetési fotó megváltozott? morfondírozta Véra néni, amely régi temetői birtokosra utalt. Talán a temető tulajdonosa átadta a betegség terhét valakinek, vagy akár pénzügyi hasznot húzott belőle.
Miféle varázslat? sírt Orsolya. Fekete mágia! kiáltotta a szomszéd, gyere be a templomba! De a templom sem hozott enyhülést. Egy évig is küzdött a rejtélyes betegség ellen, dolgozni már nem tudott, és otthon küzdelmesen mozgott. Húsvét után, a szomszédok által tartott megemlékezési napon István felkérte, hogy meglátogassa a kedvenc családi sírokat:
Megpróbálod? kérdeztem, és ő bólintott.
Te vagy a temető ura! sikított a súlyosan beteg nő, adj nekem valamit, hogy ne haljak meg! Gyerekek, férj! Vedd vissza a betegeket, amiket másokra vetettél!
Orsolya könnyet fakasztott, mintha a sírok árnyéka bámulná. A férfi szemeiben a képről egy szomorú tekintet, de együttérzés is megvillanyozott.
Vedd a pénzt, menj a mennybe! suttogott a szél. Akinek küldtet, megkapja a bűnhődést.
Miért sírsz a másik sír mellett? hallotta István felkiáltását, gyorsan!
A nagymama sírköve visszatért az eredeti állapotába, és a régi fotón a síró idős hölgy nézett vissza. Ez hihetetlen! kiáltott István. Éljenek velem! ragyogott Orsolya, és a temető ura segítségét kérte.
Másnap reggel Orsolya teljesen felépült. A fejében még ott forgott a tegnapi nap emléke; rájött, hogy a család egyike, a férje testvére, aki már az első pillantáskor nem kedvelte, röviddel később beteg lett és meghalt. Nem akart hinni a történtekben, de a jelek egyértelműek voltak.
Tanulságom: ha valakinek szíve és lelke sötét árnyakra hajlik, akkor nem csak a testet, hanem a szellemet is megfertőzheti ezért mindig figyeljünk arra, hogy tiszta szándékkal cselekedjünk, és ne hagyjuk, hogy a múlt kísértetei befolyásolják a jelenünket.
