Az érdemek szerint
Az életben gyakran találkozunk olyan helyzetekkel, amikor a tetteink következményei váratlanul érnek minket. Mindennek megvan a maga magyarázata – a sors így rendelte. Néha próbára teszi a kitartásunkat, a megbízhatóságunkat vagy a türelmünket.
Zoltán dühösen becsapta az ajtót, ökölbe szorított kézzel és összeszorított foggal rohant ki a lakásból. Haragudott magára és a feleségére, Borbálára.
– Egy egészséges, fiatal férfi vagyok, és mégis képtelen vagyok ellenállni egy nőnek. A saját feleségemnek, akit szeretek és imádok, és akinek mindent megadnék. Nem értem, mit rontok el – gondolta Zoltán szomorúan.
Valóban nem tudta megérteni, miért van Borbála mindig elégedetlen vele. A megvető pillantásai, a hideg viselkedése, az állandó gúnyolódásai mind megalázták Zoltánt.
A feleség ilyen viselkedése lassan tönkretette a kapcsolatukat. Pedig öt éve éltek együtt, és hároméves fiuk volt, Pisti.
Nemrég még sietett haza a munkából egy csokor rózsával és egy ajándékkal a feleségének. Éppen akkor volt az ötödik házassági évfordulójuk. Örömmel gondolt arra, hogy Borbála mosolyogva fogadja az ajándékot, és boldog lesz, hogy emlékezett a fontos napra.
Amikor átnyújtotta Borbálának a nagy csokor vörös rózsát és a kis dobozkát az aranylánccal, várt egy hálás szót. Vidáman és hangosan belépett a szobába, átadta a virágot és a kék dobozkát. A felesége a virágokat a kanapéra dobta, majd a dobozt kinyitva olyan tekintettel nézett rá, mintha nem ékszer lett volna benne, hanem valami jelentéktelen tárgy.
– Ez minden, amire képes vagy? – kérdezte megvetően a feleség, ahelyett, hogy köszönetet mondott volna. – Azt hittem, férjhez mentem egy igazi férfihoz, aki értékelni fog. Ez meg mi? Nem tudtál gyémántgyűrűt venni? Nem érdemlek meg egy gyémántot, miután öt évet adtam neked? A legszebb éveimet töltöttem veled. Tévedtem, egy szerencsétlenhez mentem férjhez, aki olcsó ajándékokkal lepi meg.
Borbála a dobozt is a kanapéra dobta, ahol a virágok hevertek. Látta, hogy Zoltán arca elváltozik, és válasz nélkül hozzátette:
– Azt hittem, egy igazi férfihoz mentem hozzá, te meg csak egy nyámnyila vagy, aki nem tud rendes pénzt keresni.
Zoltán alig tudta magát visszafogni, hogy ne válaszoljon durván a feleségének, akit szeretett, és aki megszülte a fiát. Ezért rohant ki a házból. Borbála mindennap panaszkodott és elégedetlenkedett, igazságtalanul és megalázóan. Zoltán türtőzött, néha próbált a dolgokon nevetni, de egyre inkább érezte, hogy a felesége távolodik tőle.
– Mit kellene még tennem, hogy Borbála elégedett legyen? – tűnődött. – Hogy megolvadjon, és ne feddőzzön, ne legyen dühös.
Látta, hogy amikor a felesége elkezd panaszkodni és kiabálni, Pisti sírni kezd. A gyerek érzékeli, hogy anya és apa veszekedik. Próbált ezt elmondani a feleségének, de az csak legyintett, és Zoltán még jobban elszomorodott.
Aznap is próbált enyhíteni a felesége haragján, sietett az ajándékkal, de ismét ugyanaz lett a vége. Azt hitte, Borbála örülni fog a rózsáknak és a horoszkópjának megfelelő nyakláncnak, de nem így történt. Mindig megpróbálta minél jobban bántani a büszkeségét, megalázni. Minden ismétlődött. Semmi sem változott.
Zoltán csak ment, amerre a lába vitte, majd egy kávézó előtt találta magát, és bement. Leült a pultnál, és kért valami erőset. Mielőtt megitta, magában így szólt:
– Gratulálok, Zoli, a házassági évfordulódhoz – majd kért még, és még.
Alapjában véve Zoltán nem ivott, nem szerette azt az állapotot, amikor nem tudja irányítani a gondolatait, ezért is részegedett el. Nem tudta, hová megy, de egyvalamit biztosan tudott: nem haza.
– Szia – hallott egy női hangot a háta mögül. – Akarsz velem inni?
Még tisztán látott és értett, és látta, hogy egy ismeretlen lány áll előtte. De amikor meglátta a könnyes szemét, így válaszolt:
– Persze… Látom, neked sem jó ma…
Zoltán korán felébredt, és nem tudta, hol van. A feje iszonyatosan fájt, és szörnyen szomjas volt. Körülnézett, és egy idegen lakást, idegen ágyat és mellette egy idegen nőt látott. Homályosan emlékezett rá, hogy tegnap egy kávézóban ismerkedett meg egy lánnyal. Rájött, hogy először csalta meg a feleségét, és rosszul érezte magát. Halkan felkelt, felöltözött, és kiosont a lakásból.
Kiment az előtérbe, és elolvasta az utcanevet a ház sarkán. Emlékezett a lakás számára.
– Nem túl messze van a házunktól – gondolta. – Na, ezt jól elszúrtam, megcsaltam a feleségemet. Persze, Borbála soha nem fogja megbocsátani. Bár ez az első alkalom volt. De talán mégiscsak megbocsát, ha veszek neki egy gyémántgyűrűt?
Otthon botrány tört ki. A felesége dühös volt, és követelte, hogy magyarázza meg, hol töltötte az éjszakát.
– Egy barátommal ittam tegnap a mi veszekedésünk miatt, nála aludtam. Hova mentem volna abban az állapotban? – mondta magabiztosan, és látta, hogy Borbála elhiszi. – Bocsáss meg, Bori, bocsáss meg, megíg
