Az élet néha furcsa fordulatokat vesz
Dolgozott nálunk a gyerekorvosi rendelőben egy kiváló kardiológus Fodor Sándor volt a neve (minden név megváltoztatva magyarosítva). Mint sokan mások, nyáron rendszeresen ment egészségügyi tisztként Balaton parti úttörőtáborba ételt ellenőrizni, gyerekeket mérni, éjjeliszekrényeket nézni, horzsolásokat jódoldattal kezelni ha csak komolyabb baj nem történt, szerencsére, le is kopogta mindig.
Akkoriban 38-40 körül járhatott, sportos alkat, szürkés-fekete göndör hajjal, kissé markáns arcéllel, sötét szemekkel, vastag szemöldökkel a nők szeme gyakran megakadt rajta.
Egyszer elmesélte:
1985-ben javában tartott a szesztilalom, nemcsak eltiltottak vagy hátra soroltak a lakásigénylési listán, de lazán el is bocsáthattak bárkit az italozásért, teljesen mindegy, ki voltál.
Az ügy tényleg komoly volt, nem lehetett félvállról venni.
Ez az utolsó turnus, augusztus végén volt az úttörőtáborban, utolsó éjszaka. A szokásos: a gyerekek nem alszanak, a szomszédos szobák között rohangálnak, fogkrémmel, jódoldattal kenik a szunyókálókat. A nevelők úgy tesznek, mintha kergetnék őket, és néha-néha megisznak egy-egy pohár bort vagy házi pálinkát nem az ivás öröméért, inkább a hagyomány miatt.
Én sem akartam lemaradni mögöttük, orvoshoz méltóan. Az éjszaka gond nélkül telt, hajnalban megetettük a gyerekeket, mindenki felszállt a buszra. Bő egy óra múlva a pécsi Színház térnél kiszállítottuk a gyerekeket, átadtuk őket a szülőknek minden a legnagyobb rendben lezajlott!
Még egy pohárkával koccintottunk rá, majd mindenki hazament. Otthon már meleg vacsorával készültek vége a túrának, ráadásul azonnal indulnunk kellett feleségemmel, Magdolnával, nyaralni édesanyámhoz Szegedre, szeptemberi indián nyár csodás kilátások!
És ekkor eldőlt minden A bor, az átalvatlan éjjel, a dülöngélős busz, a meleg és egyszer csak lerogytam a Színház tér szélén egy bokor alá, azonnal elvágtam magam.
Táborbeli kollégáim már mind hazamentek, csak az ifjú nővér, Eszter volt még a közelben, ő észrevett, próbált felébreszteni hasztalan, fel sem nyögtem, mélyen, boldogan aludtam tovább.
Eszter okos lány volt, tudta: ilyesmi miatt egy orvost pillanatok alatt kirúghatnak, és normális emberként nem hagyott ott. Szerencsére nem lakott messze, a Petőfi utca 84-ben. Két ismerőssel valahogy felráztak, Eszter gyakorlatilag félholtan hazavonszolt talán a lábaimat még tudtam mozgatni…
Két óra múlva felébredtem, nem is hűvös fejjel, inkább a száraz bor sürgetett
Felkeltem volna, motyogtam valamit, mire Eszter rám ugrott, tenyerével elnémított, és a fülembe súgta, hogy maradjak csöndben.
Alig fogtam fel a helyzetet de nagyon kellett már a mosdó! próbáltam talpra állni, de ő visszatartott, és suttogva elmagyarázta
A lakótársai nem voltak éppen barátságosak, mindent kibeszéltek, keserű napokat szereztek már mindenkinek. Eszter kifogástalan életet élt, egyedül lakott abban a négyágyas lakásban ha a vénasszonyok meglátnak egy férfit a szobájában, soha nem hagynák élni szétcsipkednék.
Nagyon együttéreztem vele, de attól sajnos nem kellett kevésbé vizelnem, a szervezetem a határon volt ezt tisztességesen meg is mondtam neki. Eszter nővérként szerencsére rutinos volt, hozott egy nagy vödröt, kiment, bejött, elvitte a vödröt.
Huuu helyreállt a világ rendje.
Akkor kezdtem felfogni, hogy legalább két órás késésben vagyok, csomagolás helyett bokor alatt feküdtem; otthon már az egész család várt, Magdolna, após, anyós, keresztszülők, egyéb rokonok már csak a kórházaknak nem kezdtek telefonálni!
Eszternek dadogva, intve magyaráztam, hogy teljesen értem a családi békéjét, sőt, valahol rokonszenvet is érzek, de ha azonnal nem tűnök el, neki a szomszéd néni játék lesz az én anyósomhoz képest.
Eszter kitalálta a haditervet: az egyik szomszédasszony szerencsére délelőtt elment valahová, a másikat kérte, ugorjon le kenyérért; a harmadikat kicsalta a konyhába, hogy beszámoljon az ügyeletről; eközben nekem kellett az előszobába lopakodnom, halkan, nesztelenül kisurranni, úgy, hogy be se csapjam a zajos ajtót.
Végre a szomszédasszony elindult a boltba
A másik a konyhában matat
Eszter ott zörgött a vízforralóval, hogy zajvédelmet biztosítson
Én meg mezítláb, mindkét cipőt a jobb kezemben tartva lapultam az előszobában, nesztelenül puttyogva a régi komor ajtó felé
Bal kézzel kihúztam az reteszt
Nagyot csikordult az ajtó MÉGIS HÁTULRÓL, ahol elvileg nem volt más! És oda nem illően csipogó, ünneplő, ismerős hang szólalt meg: Naaaa, Sándor drááááááága!
Cipők földön koppantak félelemtől bénán húztam fel őket csattant az ajtó és némán, hátranézés nélkül mondtam: Kezit csókolom, Bella néni.
Hát felesleges is volt visszafordulnom anyósom kedvenc barátnőjének örömteli hangját ezer közül is felismertem volna ahogy azt is, hogy ezt a jelenetet ugyanolyan színes-szagos leírással, jó néhány túlzással adja majd elő kinek hinnének ezek után, mikor a cipőm kézben lóbálom és lábujjhegyen surranok ki?
Negyedóra múlva otthon voltam, Bella még nem telefonált. Otthon ünnepi a hangulat: Sanyika, már majdnem elvesztettünk, gyerünk az asztalhoz, a taxi már itt, irány a reptér!
Indult a nagy családi nyaralás
Megérkeztünk Szegedre édesanyámhoz. Minden telefoncsörgéstől összerezzentem, percenként az előszobába rohantam, a strandra sem mertem kimenni, nehogy lemaradjak egy hívásról. Alig aludtam, enni sem tudtam.
Három nap múlva anyám a konyhában szorító sarokba fogott, kikérdezett mindent bevallottam.
Hát fiam elhiszem neked, de másnak ezt nem fogják Nem tudok segíteni, de amíg itt vagy, minden telefont én veszek fel. Otthon úgyis kiderül minden. Most inkább próbálj meg pihenni.
Eltelt a nyaralás. Repültünk haza. Lelkileg összetörve, ezerféle sötét képpel képzeltem el a hazaérkezést.
A gép földet ért, mindenki kiszállt, én csak ültem utaskísérő már mérgesen nézett rám, Magdi is noszogatott de egyszerűen nem ment, a lábam nem mozdult.
Végül Magdolna segített talpra állni, néhány lépést vonszolt, majd lassan, bicegve, de kiszálltam.
Akkoriban még gyalog kellett menni a géptől az épületig. Kint csak a szüleink vártak minket, széles mosollyal integetve:
Na végre, hogy itt vagytok! Már aggódtunk! Magdi, de gyönyörűen lebarnultál! Sándor, te viszont mintha lefogytál volna? Beteg voltál?
Néztem ezeket a műaggódó, kétarcú embereket akik mintha a bánatomon lakmároztak volna és alig hittem el, hogy valaha szeretni és tisztelni tudtam őket
Otthon ünnepi vacsora, tósztok, nevetés de Belláról egy szó sem esik. Gondoltam: rendben, akkor várjatok ti is, ahogyan én vártam.
Eltelt egy hónap. Lefogytam hét kilót, nem aludtam, szívem össze-vissza vert, a munkában se voltam már magamnál; mint egy robot, léteztem csak. Bor már meg sem fogott, vodkától rosszul lettem.
Eljött november ünnep, lakoma, minden rokon ott, anyósom velem szemben ül az asztalnál
Akkor egyszer csak nem bírtam tovább
Nagyot sóhajtva az asztal fölé hajoltam, és szinte kiabálva kérdeztem: Na és, mama, hogy is van a jó barátnője, Bella néni?
A választól hirtelen olyan nevetés tört rám, amitől összecsuklottam, levertem mindent az asztalról, hátradőltem, leestem a székkel együtt, percekig röhögtem, teljes extázisban, úgy hogy az egész család megijedt tőlem.
Vizet öntöttek rám, lecsitultam, hörpintettem egyet, jóízűen ettem végre.
Senki nem értette, miért reagáltam ilyen hevesen anyósom szomorkás mondatára: Jaj, Sanyikám, azon a napon, amikor ti nyaralni indultatok, Belluskának kisebb szélütése lett, elment a beszéde
Tanulság? Az élet sokszor kiszámíthatatlan, s néha olyan helyzetbe sodor, ahol még a legnagyobb bajból is csak egy kis szerencse vagy egy jó ember segítő keze húz ki. És semmit sem érdemes túl komolyan venni a humor segít túlélni mindent, még a legkínosabb pillanatokat is.
