Amikor Katalin fizette a vásárlást, Zoltán oldalvást húzódott. Mikor elkezdte a cuccokat a szatyrokba pakolni, ő meg inkább kiment az üzletből. Katalin kilépve meglátta Zoltánt, aki épp rágyújtott a járdán.
Zoli, fogd már a szatyrokat, légy szíves kérte Katalin, két teli, nehéz táskát nyújtva a férje felé.
Zoltán úgy nézett rá, mintha valami tiltott dolgot kért volna tőle, és meglepődve kérdezte:
Te meg mit?
Katalin összezavarodott. Mi az, hogy te meg mit? Miért kérdőjelezi meg az egészet? Egy férfinak természetesen segítenie kellene. Furcsa volt, hogy egy asszony vonszolja a nehéz csomagokat, míg a férfi könnyedén ballag mellette, üres kézzel.
Zoli, de hát súlyosak válaszolta Katalin.
Na és? állt ellen Zoltán.
Látta, hogy Katalin kezd mérges lenni, de elvből nem akarta megfogni a szatyrokat. Gyorsan elindult előre, tudván, hogy így nem érheti utol. *Fogjam a szatyrokat?! Mi vagyok én, egy teherhordó öszvér? Vagy egy kiszolgáló? Én férfi vagyok! Én döntöm el, hordozok-e, vagy sem. Vigye egyedül, nem hal bele!* gondolta Zoltán. Ma úgy érezte, meg akarja alázni a feleségét.
Zoli, hova mégy? Fogd már a szatyrokat! kiáltotta Katalin, már-már sírva.
A szatyrok tényleg súlyosak voltak, és Zoltán jól tudta ő rakta tele a bevásárlókocsit. A háza nem volt messze, alig öt perc séta. De nehéz csomagokkal az út végtelennek tűnt.
Katalin hazafelé ballagott, könnyei határán. Remélte, hogy Zoltán csak viccel, és visszajön, de ő csak egyre távolodott. Még az is megfordult a fejében, hogy mindent ott hagyjon, de gépiesen tovább ment. Az épület előtti padra ült le, kimerülten. Haragtól és fáradtságtól sírni akart, de visszatartotta a könyeit sírni az utcán szégyen volt. De lenyelni ezt? Nem. Nemcsak megbántotta, szándékosan alázta meg. Pedig a házasság előtt milyen figyelmes volt Pontosan tudta, mit tesz.
Szia, Katalin! A szomszédasszony hangja riasztotta fel a gondolataiból.
Szia, Marcsi néni felelte, erőltetett mosollyal.
Marcsi néni, vagyis Marika, egy emelettel lejjebb lakott, és Katalin nagymamájának régi barátnője volt. A nagymama halála után ő segített mindenben Katalinnak. Már senki más nem volt anyukája másik városban élt az új férjével és gyerekeivel, az apja meg egy képzeletbeli alak volt. Marcsi néni lett az egyetlen családja.
Katalin habozás nélkül elhatározta, hogy neki adja a bevásárlást. Legalább nem hiába cipelte. Marcsi néni nyugdíja kevés volt, és Katalin szerette kis finomságokkal kényeztetni.
Gyere, Marcsi néni, segítek felvinni mondta Katalin, megfogva ismét a nehéz szatyrokat.
A szomszéd konyhájában mindent otthagyott, mondván, az övé. Amikor Marcsi néni meglátta a szalámikat, a pástétomot, a befőtt őszibarackot és egyéb finomságokat, amiket szeretett, de nem engedhetett meg magának, annyira meghatódott, hogy Katalin szégyellte, hogy nem gyakrabban hoz neki ajándékot. Egy puszAmikor Zoltán aznap este kopogtatott az ajtón, Katalin már nem válaszolt a szívén csak egy könnyű mosoly maradt, mint a tavaszi eső után a nedves járdán.
