István, láttad a kék mappámat a dokumentumokkal? Pontosan emlékszem, hogy a komódra tettem, de most csak a te magazinaid vannak ott.
Réka izgulva átnézi a papírömlöt a bejáróban, időről időre a körmére pillantva. A fontos megbeszélésnek már csak negyven perc maradt, a belvárosban már sűrű piros szalagok alakulnak a GPSen. Nem szereti a késést. Tizenöt évig pénzügyi igazgatóként dolgozik egy nagy építőipari vállalatnál, ezért a pontosság már a második természetévé vált.
István a konyhából lép ki, egy sonkás szendvicset rágcsálva. Fel van öltve abba a puha, sötétkék bársony pulóverbe, amit Réka születésnapi ajándékaként kapott, ami szép kontrasztban áll a kék szemével. Harminckét évesen nagyszerűen néz ki: fitten, frissen, menő frizurával. Mellette áll Réka, aki múlt hónapban harminckét töltött, néha kényelmetlenül érzi magát a drága krémek, kozmetikusok és a rendszeres fitnesz ellenére.
Réka, miért vagy ennyire feszült? mosolyog kedvesen, miközben leporolja a szakálláról a morzsákat. Átpakoltam a mappát a szekrény polcára, hogy ne széncedjen. Tudod, hogy szeretem a rendet. Most kiveszem.
Fiatalos lendülettel felrobbant a beépített szekrényhez, és egy másodperc múlva átadja Rékának a keresett dokumentumot.
Köszönöm, kedves! csókolja meg a homokos, borotválkozás utáni testápoló illatú arcát. Mit is csinálnék nélküled? Rendben, sietek. A vacsora a hűtőben van, fel kell melegítened. Késő leszek, audit közeleg.
Sok szerencsét, királynőm! kiáltja, miközben Réka már kirobban a lépcsőházba.
A liftben Réka a tükörben mosolyog saját tükörképére. Milyen szerencsés. Három évvel ezelőtt, a korábbi, mérgező válás után, amit az első férje a pénzért és a hatalomért használt, nem gondolt újra szerelemre. Aztán jött István. Fiatal, ambíciózus, bár csak egy autókereskedés egyszerű menedzsere, de gondoskodó. Virágok ok nélkül, reggelik ágyban, bókok. A barátnők suttogtak: csak a pénzért és a házért. Réka ezt elhúzta: egy mosoly nem hazudik, három év alatt semmi sem változott.
Bement a saját terepjárójába, a kék mappát a hátsó ülésre dobta, és beindította a motort. A tekintete megpillantja a hátsó ülést, ahol egy tisztítószeres csomag hever, amit tegnap akart elvinni, de elfelejtette. A kabát zsebében egy második telefon a munkaeszköz, amire a auditortól várják a hívást.
Bassza meg! kiabál hangosan.
Leállítja az autót, visszamegy. A lift lassan mászik fel. Réka kulcsával óvatosan nyitja ki az ajtót, hogy ne zavarja Istvánt, aki egy projektet indít a laptopon.
A bejáróban hallja a férje hangját a nappaliból. István hangosan, érzelmesen beszél, mint aki a szobában járkál.
Anyu, hagyd már a nyögést! Mindent elrendeztem! szól a frusztrált hang, nem olyan kedves, mint öt perccel ezelőtt.
Réka megdermed, a vállfalhoz tapad. Ismeretlen tónus, idegen. Tudja, hogy a hallgatás nem jó, de lába az asztalhoz ragadt.
Miért kell neked ez? folytatja István. Anyu, hallgatsz engem? Nem vagyok hülye. Három évig bírkózom ezzel a nővel, csak hogy most egy nyaralóért dobjam le magam.
A szívében jégszemcsék robbannak. Nyaraló ő erről beszél?
Oké, anyu, még egy kicsit nevetett István, egy nyikorodó nevetés, ami Rékának undorító zúgásnak hat. Láttad már a festéket? Már semmi sem segít. Minden este, amikor ágyba fekszem, úgy képzelem, hogy a munkahelyemen vagyok.
Réka megpróbálja visszatartani a sikolyát, könnyek szivárognak, sminket mosva el. Azt akarja berobbanni a szobába, megütni, kiűzni, de egy hideg, kemény erő tartja a helyén. Meg kell hallgassa, meg kell tudnia.
De anyu, hamarosan minden kifizetődik változik a hangja álomszerűen. Tegnap elmondta, hogy át akarja írni a házat a nevemre, a Szilágyi-erdőben. Ajándék a házassági évfordulóra. Tudod, mennyibe kerül? Már felhívtam az ingatlanügynököt, megkérdeztem az árat. Ha eladjuk, elég lesz mindkettőnknek: a központi lakásnak, a vállalkozásnak, meg marad még pénz, hogy elmeneküljünk innen. És Lénk mit fog tenni? Sírás, nyugvás. Ő egy erős nő, még keres valamit.
A telefonban valami kérdés felmerült, ezért István magyarázkodni kezd:
Nem sajnálom őt! Emlékszel, mikor a születésnapodon megkérte a salátát? A majonéz rossz, koleszterin. Olyan arisztokrata lett belőle. Néha annyira utálom, hogy fogamra fáj. Folyton István, fejlődj, olvass de mit tegyek?
Réka a fal mentén leereszkedik, guggolva. Három év hazugság. Minden szeretet, ölelés, virág egy befektetés. Ő csak a nagy nyereségre vár. A ház, amit az apjától örökölt, hatalmas érték, és ő hajlandó átruházni a férjére, hogy úgy érezze magát tulajdonosnak. Milyen bolond!
Na, anyu, rendben mondja István. Lehet, hogy visszatér, valamit felejt, de este felhívom, amikor elalszik. Szeretlek. Te vagy az egyetlen nő, akire mindent feladok.
A konyhába haladó lépések hallatszanak. Réka összeszorítja a haját, csendben kikúszik a lakásból, óvatosan becsukja az ajtót.
A járóajtóban a hideg falhoz nyúlik, szíve a torkában dobog. Remeg a testét apró részecskékkel. Dönteni kell: visszatérjen most? Kétségbeesett vitát színtalanra váltani? Nem. A férfiak nem reagálnak érzelmekkel. Réka pénzügyi igazgató; számol, tervez, és akkor csap le, amikor a másik nem számít.
Leereszkedik, beül a gépjárműbe, és a visszapillantó tükörben néz. A szemei pirosak, a smink elfolyik. Nyaraló suttogja magában. Három év. Rendben, István. Meglátjuk, ki ki bírja elviselni.
A munkahelyre nem megy. Felhívja a helyettesét, hogy haladéktalanul tartson megbeszélést nélküle. Magát egy peremre fekvő kávézóba viszi, ahol senki sem zavarhatja. Szüksége van a tervre.
Este Réka hazatér, a szokásos módon. A kezében vásárlói zsákok, az arcán a mindennapi mosoly, ami sok erőfeszítést igényel.
István a bejáróban várja, megcsókolja. Réka alig tart vissza, hogy ne hátráljon. Az arcát a bőrtől származó szag ellenére felfogja, mintha rothadás lenne, drága parfümmel takarva, amit ő maga vásárolt neki.
Fáradt vagy, drágám? kérdezi kedvesen, miközben a csomagokat veszi. Készítettem vacsorát: tenger gyümölcseivel tálalt tésztát, ahogy szereted.
Köszönöm, kedves válaszol Réka kissé rekedt, de egyenletes hangon. Fejfájásom van, a munka őrület.
A vacsora közben nézi, ahogy ő tálalja a salátát, borral önti, tiszta, őszinte tekintettel néz rá. A fejében még visszhangzik: Meg kell fizetnem a hibáimat.
István kezdi, a poharat forgatva. Sokat gondolkodtam ma rólunk.
István összeszorítja a vállát, egy szempillantásra, de Réka már más szemmel nézi őt, és ezt észreveszi. A tekintetében félelem csillan.
Miről beszélsz, arany?
A Szilágyi-erdői házról. Emlékszel?
István arca hirtelen megfeszül, a szemeiben vad szikra villan, amit gyorsan elrejt kedveskedő maszkja mögé.
Emlékszem, de semmi sem kell tőled. A legfontosabb, hogy együtt vagyunk.
Hazug gondolja Réka.
Értem bólint. De szeretnék valami jelentős dolgot tenni neked. A jövő héten átírom a házat a nevedre.
István szinte elengedi a villát. Próbál nyugodt maradni, de a szájszélén megjelenik egy gúnyos mosoly.
Réka, ez komoly lépés Biztos vagy benne? Talán nem kell sietni.
Biztos vagyok. Te vagy a férjem, a támaszom. És a anyukád sem tiltja? Hívjuk meg hétvégén ebédre, hogy megünnepeljük a döntésemet.
Anyukám? ragyog István. Természetesen! Mindig azt mondja: Milyen okos Réka.
Réka lehajtja a tekintetét, hogy elrejtse a gonosz mosolyát.
Szép. Jöjjön el szombatra. Készítek valami különlegeset.
A következő három nap Rékát finom kínzás érzi: egy ágyban aludni vele, elviselni a csókokat, hallgatni a beszélgetéseit. A cél erőt ad. Már felkeresett egy ügyvédet, tudja, mit kell tenni.
Szombaton Tamara, István anyja, pompás blúzzal és hatalmas broccsal érkezik, ahogy csak nagy ünnepeken szokott. A anyós kedves, de papírsárga.
Réka, milyen szép vagy! üdvözli a lépcsőn. Sokat dolgozol, nem pihensz. István mondta, hogy valami meglepetésed van?
Jöjjenek, Tamara, üljenek le hívja őket a asztalhoz.
Az asztalon pekingi kacsa, saláták, kaviár, drága bor. István szorgálkozik, de Réka látja a feszültséget a nagy étkezés a ház ügyéről szól.
Mikor a vacsora elfogy, István borral tölt, Réka villával koppint a pohárra, hogy felhívja a figyelmet.
Kedves család kezdi méltósággal. Összegyűltünk, hogy megosszam veletek a terveimet.
István és Tamara nyugodtan néznek rá, mintha nyúlkák a kígyó tekintetét.
Van egy házam a Szilágyi-erdőben folytatja Réka. Istvánnal megbeszéltük az átírást.
Nagyon bölcs döntés, Réka mondja Tamara. Férfinak joga van a saját otthonához, ez erősíti a házasságot.
Teljesen egyetértek bólint Réka. Épp ezért ma reggel a közjegyzőhöz mentem.
István előre lép, szemei ragyognak a kapzsiságtól.
És? kérdezi.
Rájöttem egy fontos dologra színpadias szünetet tart. Ebben a bizonytalan időben nem tehetünk egyetlen tojást sem egy kosárba. Így ezért nem csak átírom a házat, hanem sokkal okosabban gondolkodom.
Hogyan? kérdezi István.
Eladtam a házat mondja Réka nyugodtan. Ma reggel a megállapodás már aláírásra került, a pénz átutalva.
A szoba csendbe süllyed, mintha a falak hallgatták volna a ketyegő órát. Tamara száját kinyitja, majd bezárja, majd újra nyitja.
Eladtad? ismétli István. De hogyan? Nélkülem? Megállapodtunk mondtad
Mondtam, hogy a papírokat intézem pislogtatja Réka ártatlanul. Jött egy nagyon kedvező vevő, dupla árat kínált, de csak azonnali fizetésre. Nem tudtam kihagyni.
És a pénz? kérdezi Tamara keményen.
Pénz! válaszol Réka széles mosollyal. Átutaltam egy női segélyszervezetnek, amely a családon belüli erőszak áldozatait támogatja. Teljes összeg!
A betört pohár halk csörgéssel szétreped. István felugrik, leönti a székét. A bor vérvörös foltként fut át a fehér terítőn.
El vagy őrült? kiált, arca vörösre duzzad. Milyen szervezet? Ezek a pénzem! A házam! Azt ígérted!
Az én pénzem? mondja Réka, arcán kőkemény határozottság. Mióta a férjem apja által örökölt vagyont a tiéd, István?
Réka, ez csak tréfa? nyög Tamara, a szíve a torkában. Mondd, hogy nem így tettél.
A családnak nem tudtamRéka felállt, magabiztosan kilépett a szobából, és tudta, hogy ezzel végre megtalálta a saját szabadságát.
